„Gyerekkoromban csodáltam a magyar pingpongot”

Az előző cikkünkben bemutattuk a Magyar-Kínai Asztalitenisz Klubot, amelynek elnöke és vezetőedzője a Kínából több mint 20 éve hazánkba érkezett Wei Jin Qiu (Vej Csin-csiu). A Csocsónak becézett szakemberrel többek között beszélgettünk arról, hogy miért választotta az edzői hivatást, mit gondol a magyar pingpongról, miért hasonlít az hazánkban a focira. Mesélt nekünk arról is, hogy mivel magyarázható az asztalitenisz hatalmas népszerűsége Kínában, illetve hogyan lehet vele gyerekeket nevelni.

Az 1964-ben Hunan tartomány Changsa városában született Wei Jin Qiu, az elismert kínai szakember, aki korábban maga is kitűnő asztalitenisz játékos volt. Hatévesen kezdett el játszani, 14 évesen pedig már az asztalitenisz válogatott iskolájában edzett Pekingben. 19 évesen azonban egy sérülés véget vetett versenyzői pályafutásának, bár félév kórház után visszaállt az asztal mögé, saját elmondása szerint, ahogy kipróbálta újra a rövidjátékot, az már nem ment neki olyan jól. Ezután lett a kínai női válogatott edzője, majd rövid kuvaiti kitérő után érkezett Magyarországra egy pingpong fesztivál kapcsán 1989-ben.

„Próbáltam tanítani, ha már a versenyzés nem ment. Én úgy jöttem Magyarországra, hogy nagyon-nagyon jó pingpong van itt. Amikor idejöttem úgy gondoltam, hogy ha kicsit keverem a kínai és a magyar technikát, akkor egy nagyon jó pingpong jöhet belőle létre. És nem is csak úgy akartam edző lenni, hogy már profi vagyok, hanem tanulni is jöttem ide. Én a mai napig tanulok. Mindig tanulni kell, ebben van a jövő. Ha valaki úgy áll neki, hogy ó én már profi vagyok, mindent tudok és csak hátra néz, hogy milyen volt, az az ember buta. De én nem ilyen vagyok én mindig a jövőt figyelem. Én mindig próbálok tanulni, bárki tanácsol valamit, azt mindig meghallgatom. Ha tetszik, megfogadom, ha nem akkor nem. Én imádom a pingpongot. Nekem az volt a célom, hogy eljussak a világbajnokságra, de helyette edző lettem. Saját klubbot csináltam, de nehéz ezt az utat követni. Én szerettem volna emellett sportkapcsolatokat, kulturális kapcsolatokat is kialakítani Kína és Magyarország között.”

Nem érzi visszalépésnek Magyarországot

A szakember családja nélkül érkezett hazánkba, de nagyon megtetszett neki az ország és az itteni pingpong is, ezért végül a maradás mellett döntött. 8 évig élt Egerben és irányította az ottani egyesületet, mint játékos-edző, és a csapat feljutott az NB II-ből NB I A csoportjába, amiért 1992-ben elnyerte az „Eger legjobb sportolója” címet. 1997-től Hajdúszoboszlón fektetett rengeteg energiát az utánpótlás-nevelés megerősítésébe, 2001-ben pedig itt is megkapta „A város legjobb sportolója” címet. Ezt követően lett a BVSC asztalitenisz szakosztályának edzője. A klubnak az ő irányításával sikerült 12 év után 2002 és 2004. között sorozatban megnyernie a Magyar Bajnokságot, valamint a 2003/2004-es idényben 3. helyezést elérniük a Klubcsapatok Szuperligájában. Dolgozott a Magyar Serdülő és Ifjúsági Válogatott felkészítő edzőjeként is. A 2004-es budapesti Ifjúsági és Serdülő EB-n elért eredményekért „Kiváló Utánpótlás Nevelésért” díjat is kapott. Olyan kiváló játékosok fordultak meg a kezei alatt, mint az ötszörös serdülő Európa-bajnok Zwickl Dániel, a háromszoros serdülő Európa-bajnok Molnár Krisztián, az ifjúsági bajnok Jakab János, vagy Kosiba Dániel és Szvitacs Alexa. Végül saját klubot alapított, ami Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub néven többek között utánpótlás-neveléssel, amatőr versenyek szervezésével foglalkozik.

Persze adja magát a kérdés, hogy egy edző, aki a világot verő kínai női válogatottal dolgozhatott nem érzi-e ehhez képest visszalépésnek Magyarországot. Csocsó azonban nem így gondolkodik: „Én profi játékosokkal foglalkoztam, amikor a kínai női válogatottnál voltam edző. Mindent csináltam ott edzőként, de arra nem volt lehetőségem, hogy egy kezdő gyerekkel 6-7 éves koruktól foglalkozhassak. Kínában ilyet nem lehet. Ha valaki gyerek, utánpótlásedző akkor csak velük, ha felnőtt női edző, ha válogatott edző, akkor csak velük foglalkozik. De nekem az volt a vágyam, hogy egy gyereket kezdettől kezdve végignevelhessem. Ezt próbáltam és majdnem sikerült is.”

A magyar pingpong olyan, mint a magyar foci

Természetesen megkérdeztük tőle, hogy végül mi akadályozta meg őt vágyának elérésében, amire kevésbé meglepő felelet érkezik: egy tehetséges gyereknek ő úgy látja 18 éves korában már muszáj elmennie olyan helyre, ahol megfelelő anyagi körülményéket tudnak biztosítani. „Én nem tudtam fizetni sok pénzt, nincs sok pénz a klubnál. Nagyon sok családnál is muszáj a gyereknek pénzt keresni, ahhoz hogy versenyekre mehessen bárhova, ahhoz pénz kell. Egy jó játékos az 10 millió forint egy évben. Fizetés, játék, edzések utazni ide-oda és ez nagyon sok. Magyarországon más sem tudja fenntartani a játékosokat. Minden válogatott játékos külföldön edz, nem tud itthon. Nem tudom, Magyarországon hol van a pénz. Nem én foglalkozok ezzel, nem az én dolgom, de nem értem az ilyet, komolyan. Minek bérelnek fölöslegesen nagy irodákat? Béreljenek kis irodát, minek kell nagy mutatós iroda és kifizetni érte a rengeteg pénzt? Inkább költsék a játékosokra. Minek kell olyan sok ember? Kell egy titkár, egy jó intéző, számítógéppel: 3-4 ember elég egy irodán. Kínai asztalitenisz egyesületnél tudod hány ember dolgozik? Edző, aki nem kap fizetést, egy főtitkár, akit fizetnek és kész, ő intéz mindent. Nincsenek nagy egyesületek, hanem van a válogatott és kész. Van a kapitány, a sportminiszter, aki tart az egész országban válogatót és ez elég. Több pénz marad így a játékosokra, több pénzt kapnak jutalomként, több pénz jut a gyerekek egészségére. Nem több pénzt költenek fölösleges emberekre. Én komolyan mondom, nagyon szeretem a magyar embereket, nagyon műveltek, nagyon sok találmány kötődik hozzájuk, de ezen a téren mégsem túl okosak.”

Csocsó egyébként nem érzi úgy, hogy Magyarországon kevésbé lenne népszerű ez a sport, mint Kínában: „A pingpong angol találmány, de utána Magyarországon is hamar elterjedt és mindent megnyertek a magyar sportolók. Ma is nagyon népszerű Magyarországon a pingpong. Én gyerekkoromban csodáltam a magyar pingpongot. Kicsiként azt hittem a pingpong kínai találmány, de nem, ez európai, angol találmány. Kínában csak a közelmúltban lett sikeres. De Magyarországon az utánpótlás Európában mai napig az egyik legjobb. De a hanyatlás oka a pénz és most már szakmai is. Olyan, mint a magyar foci. A régi az elmúlt. Újítások kellenek, azok ugyanis nincsenek. Például nincsenek szervaújítások.” Csocsó szerint pedig régen voltak magyar újítások, példaként hozta fel Klampár Tibort, akinek a nevéhez fűződik az asztalitenisz ütő borításának verseny előtti friss ragasztása, amely segítette a gyorsítást a játék során és nem mellesleg két világbajnoki aranyig jutott el egyszer párosban Jónyer Istvánnal és egyszer csapatban, valamint egy olimpiai 4. helyig egyéniben. „Nagyon sok ilyen dolog volt és ez nagyon szép. Például sok ember mondja, hogy kínaiak milyen jók a lábmunkában, de Magyarországon a régi játékosok is nagyon jók voltak lábmunkában. Én Magyarországon nagyon sokat tanultam a magyar típusú pingpongból. Én a kínait és a magyart vegyítem.”

Pingponggal tanítja tiszteletre és egészségre a gyerekeket

Csocsó szerint a sport elsődleges célja a barátságos kapcsolatok megteremtése, ezért ő szerinte nem létezhet csak a profi sport. Pont ebben látja az egyik okát annak, hogy az asztaliteniszt Kínában ennyire sokan játsszák. „Kínában a pingpong azért népszerű, mert bárhova asztalt lehet húzni és játszani. Kis helyen lehet játszani, Kínában pedig nagyon sok az ember, nincs sok szabadhely. A pingpong ráadásul nagyon barátságos. Lehet közben kicsit beszélgetni, lazítani, az emberek közötti kapcsolatot is erősíti.” Csocsó példaként említi azt, hogy olykor a történelemben is fontos szerepet kapott a pingpong, amikor 1971-ben az amerikai asztalitenisz válogatottat meghívták Kínába, amely a nyitás első lépése volt a két ország között.  „Nem olyan, mint a foci, lehet közben beszélgetni és barátkozni. Ilyenkor az emberek meg tudják ismerni egymást. Egész ember benne van a pingpongban. Ez nagyon fontos. Ilyenkor az ember a sok-sok munka közben kicsit kikapcsolódik.”

Csocsó szerint az egészségmegőrzésben is nagyon fontos a pingpong. „Sok a cukorbeteg, a magas vérnyomású, a szívbeteg és mindnek jót tesz a mozgás, főleg amelyikhez nem is kell olyan nagy erő. Inkább finomság szükséges a játékhoz és nagyon egészséges. Kicsit lehet játszogatni, nem az a fontos hogy nyer-e vagy sem. Nem kell három órát, vagy 45 percet vagy fél órát, hanem szabadon lehet, attól függően, hogy mennyi ideje van. Az ember egész nap dolgozik, kicsi pingpong pedig nyugalmat jelent. Kicsit beszélget is közben, míg dolgozik a lába. Nem kiabálás folyik közben. Az egész napos munka után lazítani szeretnének. És a pingponggal ezt lehet. Nincs főnök, nincs a feleség ez az idő csak az övé, kis szabadságot jelent, amikor játszunk. Nagyon fontos, hogy azt csinálhatja, amit szeretne közben.”

Pont az asztalitenisz jótékony egészségügyi, illetve kikapcsolódást segítő hatásai miatt nem tekinti egyedüli feladatának a profi pingpong fejlesztését. „Most volt amatőr verseny és próbálok egyetemekkel és főiskolákkal is kapcsolatot kialakítani, de ez nagyon nehéz. Pedig a pingpong jó hatással van a tanulásra is, fejleszti a gyors gondolkodást, edzi a szemet, az nem romlik el. A pingpong olyan, mint a kicsi tajcsi, kitisztítja az agyat.”

Csocsó büszkén számol be arról, hogy klubjába nagyon sok gyerek van, akiket a sport mellett a tiszteletre és fegyelemre is igyekszik megtanítani. „Szerintem ez az a klub Magyarországon ahová a legtöbb gyerek jár. És nagyon intelligens gyerekek, akik mindig köszönnek. Nem mindenhol van ez így. Itt, ha egyszer még nem köszön azt meg lehet nekik bocsátani, de aztán megtanulják. Itt mindig az a cél, hogy a hibát ne kövessék el harmadszor. Mindig lehet hibázni, ha én nem tanítom meg neki, akkor az én hibám, nem a gyereké. Egyszer hibázik, nem baj, ha tanult belőle akkor jó. De én sokszor szigorú vagyok. Ha nem köszön normálisan, vagy ha nem cserél cipőt, nem néz a szemembe, amikor beszél, ha edzés után nem köszön az edzőnek és a társainak nem engedem játszani. Ha már megtanulnak itt tisztelettel viselkedni, akkor már tanultak valamit. Iskola után ők nem buliba mennek, hanem futnak ide azonnal és ez nagyon fontos. Minden jó sporthoz nagy fegyelem kell.”  Fontosnak tartja azt is, hogy különböző módon kezeljék a Klubnál azokat, akik csak amatőr szinten akarnak játszani és azokat, akik profik szeretnének lenni, azért hogy mindenki a legmegfelelőbb tanítást kaphassa.