Szíria barátainál járt az amerikai külügyminiszter

John Kerry, amerikai külügyminiszter részt vett a Rómában megrendezett Szíria Barátai Konferencián, ahol humanitárius segélyekről született megállapodás.

Nemrég megtartották Rómában a Szíria Barátai Konferenciát. Ezen 12 nyugati állam képviselői – köztünk John Kerry, amerikai külügyminiszter – vettek részt, valamint a szíriai ellenzék prominens tagjai. A megbeszélésen egyrészt a polgárháború eddigi eseményeit tárgyalták át, másrészt a rendezésre irányuló lehetőségeket vették górcső alá. Ez utóbbit illetően az amerikai külügyminiszter kifejtette, hogy a legfontosabb egyfelől az, hogy a humanitárius problémákra mielőbb sikerüljön megoldást találni, másfelől pedig az, hogy a szíriai ellenzéket mielőbb sikerüljön koherens egésszé kovácsolni.

Ezen célok megvalósításához a résztvevők megszavaztak egy 60 millió dolláros segélycsomagot, melyet az ellenzéknek egyrészt a humanitárius nehézségek fölszámolására, másrészt saját szervezeti, és strukturális kiépítésére kell fordítania. A szír ellenzék megvilágította a nyugati aktorok előtt, hogy a regnáló elnököt mindenképpen ki akarja szorítani a hatalomból, ehhez viszont fegyverekre van szüksége. Ezen kérését viszont a nyugati aktorok – érthető okokból – megtagadták.

Maga a konferencia egyszerre ad képet a Kerry által képviselt főbb külpolitikai irányelvekről, valamint a szíriai polgárháború biztonságpolitikai vonatkozásáról.

Változás az amerikai külpolitikában

John Kerry alapvetően más külpolitikát jelenít meg a második Obama kabinetben, mint elődje Hillary Clinton. Ez a különbség alapvetően a politikai gondolkodásukból származtatható. Clinton külügyminiszter asszony az első ciklusban alapvetően utazgatósabb külpolitikát képviselt, és ezt a tényt negatív minősítésben meg is jegyezték róla, nevezetesen, hogy túl sokat utazik – több, mint 400 napot volt távol a hivatalától –, de a külpolitikai tárgyalásai kevés eredményt hoznak.

Kerry ezzel szemben egy másfajta külpolitikai attitűdöt, és gondolkodást képvisel. A fő különbség egyrészt a tárgyalások időtartamában, hangnemében és eredményességében keresendő. Másrészt pedig abban, hogy a kerry-i külpolitika már most láthatóan inkább gazdaságpolitikába hajlik át. Tevőlegesen támogatóbb, mint a clintoni. Ugyanakkor Kerry külpolitikája a kezdet-kezdetén láthatóan kevesebb hibaarányt enged a különböző megnyilatkozásokban, és több teret ad a szövetségeseknek a „feladatok” elvégzésében.

A Szíria Barátai Konferencia biztonságpolitikai, és politikatudományi értelemben is több, mint érdekes. Biztonságpolitikai értelemben egyre jobban látható, hogy a modernnek nevezett válságkezelés az olyan új típusú konfliktusoknál, mint amilyen alapjait tekintve a szíriai polgárháború, kevés eredményt hoz. Ezzel összefüggésben az is látszik, hogy az elméleti biztonságpolitika ugyancsak reformra szorul.

Amikor a konferencián a nyugati államok – köztük Amerika – megtagadta a szíriai ellenzék felfegyverzését azt több dolog miatt volt előre látható. Az egyik, hogy maga az ellenzék a pillanatnyi politikai érdekei mentén erősen polarizált, és fragmentált. A másik, hogy bár nincsenek pontos információk arra vonatkozóan, hogy vannak-e ilyen elemek a harcoló alakulatok soraiban, de sejthető, hogy szélsőséges szereplők is harcolnak az ellenzéki erők oldalán. Ez a tény önmagában sokkal nagyobb biztonsági kockázatot jelent, mint a polgárháború egésze.

Politikatudományi értelemben a fentiektől jóval kevésbé egyszerű a történet. Ugyanis mind a két oldal sajátosan viszonyul a hatalomgyakorláshoz, és eltérően gondolkodik a polgárháború utáni Szíriának a nemzetközi közösségben betöltött szerepéről, helyéről. Az sem látható világosan, hogy mi a jobb Szíria számára a jövőt illetően. A felek csupán egy dologban értenek egyet, hogy Assad elnöknek távoznia kell a hatalomból. Ő viszont a Nyugatot hibáztatja a kialakult helyzetért, és kevéssé hajlik az együttműködésre.

Ez a konferencia tehát két dolgot világosan kirajzol. Egyre jobban láthatóak a szíriai ellenzéki erők főbb problémái, és mielőbb megoldásra váró feladatai. Valamint látható az is, hogy milyen változások várhatók az amerikai külpolitikai, és doktrínális gondolkodásban. Valójában sem a szír ellenzék, sem pedig Kerry külügyminiszter nincs könnyű helyzetben, mert mindkettőnek a maga térfelén úgy kell ezen változásokat levezényelni, hogy az a lehető legkevesebb zökkenővel, illetőleg áldozatokkal járjon.