Buda elvesztéséről évszázadokon keresztül beszéltek

A török-magyar közös történelem legfontosabb állomásai egy török kutató szemszögéből. Két évszázad Magyarországon címmel tartott előadást Sadik Müfit Bilge az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A magyar-török kapcsolatok története 1500 évre tekint vissza, a honfoglalás előtt, a vándorlásaik során is több helyen keresztezte egymást a két nép. Az Oszmán Birodalom alakulását az 1300-as évekre datálják, ehhez képest Magyarország ekkor már 300 éve létezett, Európában meghatározó államisággal rendelkezett.

A két állam közötti első összecsapás 1396-ban történt Nikápolynál, ahol is az oszmán seregek győzedelmeskedtek. A diadalt követően a Vatikán a kereszténység védőbástyájának, Európa páncéljának próbálta beállítani Magyarországot, amely megvédi a keresztény öreg kontinens az Oszmán Birodalom képében rá leselkedő iszlám fenyegetéstől. Bár az elképzelés jónak tűnt, a megvalósításban voltak problémák, ennek ellenére Magyarország az elfoglalásáig betöltötte a védvonal funkcióját. A Vatikán akkori befolyását Magyarországra mi sem jelzi jobban, mint hogy a pápa nem ismerte el törökökkel 1444-ben kötött békét, mivel hitetlenekkel kötötték, így rávette Ulászlót egy újabb hadjáratra az oszmánok ellen.

A nándorfehérvári csata jelentősége nemcsak a magyar történelemben, de a törökben is fontos szerepet tölt be: ez volt ugyanis Hódító Mehmed (II. Mehmed szultán) első vesztes háborúja. A magyar seregek mind a szárazföldön, mind a folyón érkező támadást visszaverték, ezért az Oszmán Birodalom – a szultán bosszújaként – direkt hadjáratot folyatott az ország ellen 60-65 éven át. A sorozatos támadások és az ezzel járó fosztogatások és öldöklések miatt a délvidék gyakorlatilag elnéptelenedett. Bilge szerint Mohács minden idők legnagyobb harca, mivel Magyarország, egy erős és meghatározó állam politikailag és történelmileg letűnt a térképről. A törökök ekkor az országot a Havasalföldhöz és Moldovához hasonlóan vazallus államként akarták megtartani, nem volt szándékok kirabolni. Magyarország bevétele ugyanakkor csak egy állomásnak tűnt a török hódítás folyamán, a cél Bécs elfoglalása volt, amely ellen 1529-ben és 1532-ben is sikertelen csatát vívtak. Ezen kudarcok folyományaként foglalták el és fosztották ki Budát 1541-ben, amely később Egyiptom után a második legfontosabb várossá nőtte ki magát az Oszmán Birodalomban. Budai központtal szervezték meg a törökök az első közigazgatási egységüket, az úgynevezett vilajetet is, amely élén a pasa állt és ahonnan a meghódított magyar területeket irányították. Később temesvári központtal jött létre a második magyar vilajet.

1566-ban, Szulejmán halála után a három részre szakadt országban évtizedeken át béke honolt. A tizenöt éves háborúig a magyar területek a mezőgazdaság és az állattenyésztés szempontjából töltöttek be fontos szerepet a birodalom gazdaságában. A hosszú háború folyományaként azonban elpusztultak az értékes javak, járvány és éhínség ütötte fel a fejét. Olyan iratok is fennmaradtak, amelyek arról írnak, hogy az emberek a szíjakat, lószerszámokat főzték meg élelem hiányában – mondta Bilge. Ezzel párhuzamosan az Oszmán Birodalom keleti felén is háborúk dúltak és az anatóliai parasztok között is éhínség pusztított. Az oszmán közigazgatás irányítására és a területek feltöltésére immár nem muszlimokat telepítettek be, hanem ortodoxokat és keresztényeket a Balkánról.

Az 1606-os zsitvatöröki béke után egy ideig megint nem történt komolyabb háborús esemény, ebben az időben sokat fejlődött a Belgrád-Buda-Bécs kereskedelmi útvonal. A kereskedelmi és adószedési jogot ekkor a zsidók kezébe adták, akik rendszeresen lefölözték a bevételt. Egyszerűen kevesebb bevételt vallottak be a központi kormány felé, emiatt pedig meglehetősen feszült a viszony közöttük.

A közigazgatásban hármas felosztás érvényesült: a bég a hadászatért, a defterdár a közigazgatásért és a kádi a bíráskodásért felelt. Utóbbi a nagyobb településeken magyarul is beszélt, mivel a helyi lakosok is hozzá fordultak és később a Habsburgokkal való tárgyalásokban is részt vettek. A hivatalos okiratokat immár oszmánul és magyarul állították ki.

A városokban (főleg Visegrád, Esztergom, Buda területén) éles határ húzódott a különböző vallási felekezetek között. A muszlimok és ortodoxok a váron belül éltek, a katolikusok, protestánsok a váron kívül, és külön városnegyedben, úgynevezett kahalban pedig a zsidók. A napi kereskedelem vagy pénzváltás során ezek a csoportok azonban keveredtek egymással. Ebben az időben a lakosságnak mintegy 15 százaléka idegen volt.

Az utolsó időkben a törökök körülbelül tizenkétezer katonát állomásoztattak magyar területen a birodalom védelme érdekében. Az Isztambulból irányított sereg soraiban nemcsak muszlimok, de ortodox szlávok (ún. martalócok) és zsoldos magyar katonák is szolgáltak. A szárazföldi mellett a vízi (dunai, tiszai) védelmet is ortodox szlávokkal töltötték fel.

Az Oszmán Birodalom gyengülése Bécs 1683-ban kezdődő török ostromakor kezdett megmutatkozni és Európában ekkor már formálódik egy szövetség ellenük, amely 1699-ben a kiszorította a törököket a magyar területekről. Ezzel együtt egyébként a muszlim lakosság nagy része is visszatért az oszmán területekre. Még Anatóliában is Buda elvesztéséről beszéltek évtizedekig – állítja Bilge. A konfliktusos idők után azonban az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom egy oldalon, együtt lépnek be az első világháborúba, amely végére mindkét birodalom megszűnt létezni.

Budapest egyik híres török zarándokhelyét, Gül baba türbéjét Abdul-aziz szultán is meglátogatta 1867-ben és úgy döntött, hogy hazaviszi a földi maradványokat. A legenda szerint aznap éjjel Gül baba megjelent álmában, és arra kérte, hogy ne tegye, mert akkor összeomlanak a birodalom határai. A tervet végül elvetették. Kérdésre felelve Bilge elmondta, hogy a revizionizmus gondolata ma Törökország számára nem reális, bár kulturálisan szeretnének terjeszkedni. A török népben ugyanakkor van egy tudat, hogy ahol egyszer elhangzik az ima, az török föld marad – felelte Sadik Müfit Bilge.