Női képviselők a szaúdi parlamentben

Szaúd-Arábia történelme során először esketett fel női képviselőket a parlamentként funkcionáló, bár annál sokkal szűkebb hatáskörrel rendelkező Súra Tanácsba Abdullah szaúdi király. A lépésnek, illetve annak, hogy egyre több jogkört biztosítanak a nőknek az országban, természetesen bőven akadnak ellenzői is.

Harminc nő foglalhat helyet ezentúl a százötven fős Súra Tanácsban, vagyis a szaúd-arábiai parlamentben. Az ország történelmében most először történt meg, hogy Abdullah király rijádi palotájában nőket is kinevezett. A király beszédében kiemelte, hogy a beiktatással felelősséget ró a női képviselőkre is, és mivel a társadalom egy részét képviselik, felelősségteljesen is kell dolgozniuk. 

„Ez egy hatalmas feladat és mérhetetlen felelősség, különösen azért, mert Istenre tettünk esküt, hogy legjobb képességeink szerint végezzük feladatunkat. Reméljük, hogy megfelelünk az ígéreteknek és elvárásoknak, de ehhez természetesen szükségünk van imára és támogatásra”, nyilatkozta Dr. Ferdousz Bint Szaúd al-Száleh képviselőasszony. Dr. Haya al-Mani, egy másik képviselőnő úgy nyilatkozott, hogy munkájukat nem fogják a nők kérdésére korlátozni, hanem igyekeznek szélesíteni a törvényhozók látókörét, hogy megfeleljenek az új kihívásoknak és összhangban legyenek a modern korral.

„A fejlődésnek, amin dolgozunk, fokozatosnak kell lennie”, mondta beszédében az idén kilencvenedik életévét betöltő szaúdi király. Abdullah király még január 11-én nevezte meg azt a harminc nőt, köztük egyetemi oktatókat, emberi jogi aktivistákat és két hercegnőt is, akik részt vehetnek a Súra Tanács munkájában. A Gulf News információi szerint azonban most egy kisebb átépítés vár a Tanács épületére, hogy biztosítva legyen a nemek közötti szigorú elkülönítés. A női képviselők egy elkülönített részben fognak helyet kapni, amely külön bejárattal fog rendelkezni.

Ezzel a lépéssel az ország a nők parlamenti képviseletét számon tartó lista száznyolcvannegyedik helyéről a nyolcvanadikra ugrott előre, megelőzve Indiát, Brazíliát, Oroszországot, Írországot, sőt, még az Egyesült Államokat is.

A konzervatív klérus néhány tucat tagját igen bosszantja a lépés és az iszlám jogba ütközőnek tekintik azt, aminek hangot is adtak január eleji tüntetésükön, amelyeken a király többi reformja ellen is tiltakoztak. Mint arról mi is beszámoltunk, 2011-ben a 2015-ben esedékes következő helyhatósági választásokon való szavazás és jelöltként való indulás lehetőségét biztosította a király a szaúdi nőknek, kiemelve, hogy „elutasítja a nők szerepének marginalizálását a szaúdi társadalomban.” Abdullah király természetesen azután hozta meg a döntéseit, hogy hosszasan tanácskozott az ország főbb vallási vezetőivel.

Ezzel a rendelettel áttörést hozott a királyságban, amely amúgy szigorúan korlátozza a nők szabadságát, hiszen többek közt nem vezethetnek autót, és külföldi utazás esetén engedélyt kell kérniük férjüktől, vagy annak hiányában egy férfi gyámtól.

A parlament új női tagjai kiemelték, hogy mindenekelőtt a személyek státuszára vonatkozó törvénnyel, és az elváltak és özvegyek jogaival fognak foglalkozni. Kiemelték, hogy tisztában vannak az elvált nők helyzetével, és azokéval is, akiket a szokások és hagyományok miatt, amelyeknek semmi közük nincs az iszlámhoz, megfosztottak öröklési joguktól. Napirendjükön van még a bántalmazott nőkön való segítés és az őket védő jogok erősítése. 

A Szaúd-Arábia parlamentjeként számon tartott Súra Tanács kormányát a király nevezi ki, aki a miniszterelnöki funkciót is betölti. Az országban egyedül a kevés hatalommal rendelkező helyhatósági pozíciókra írnak ki választásokat, a képviselők felét azonban itt is a király nevezi ki. Helyhatósági választásokat először 2005-ben tartottak az országban. 

Lorencsics Emese

Friss hírek