Hétvégi kiruccanás elnöki stílusban

Az Elnökök Napja alkalmából Obama golfos barátaival egy exkluzív floridai jachton pihent.

Miután szembesült azzal, hogy egyedül maradna a Fehér Házban, Obama úgy döntött, neki is jár egy kis pihenés, ezért a hosszú hétvégét golfos ismerőseivel töltötte – írja a Time. 

Ezúttal nem a szokásos marylandi vagy virginiai pályákat választotta, hanem floridai exkluzív körben pihent. Péntek este érkezett Chicagóból, hétfői távozásáig nem ütemeztek be nyilvános megjelenést – mondta Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője. 

Néhányan talán csodálkozva nézik, hogy az elnök családja nélkül utazott el több száz mérföldre Washingtontól, az Ovális Irodától. Michelle, Malia és Sasha szokásos téli vakációjukat töltötték. 

A hétvége során Obama, aki lelkes golfjátékos, Jim Crane privát pályáján játszott, aki egyébként a választásokon Obamát és a demokrata pártot támogatta. A klub tagjai és vendégeik többek között használhatják a nyolc villa bármelyikét, a klub magánhelipokterét, illetve közel 20 méter hosszú Viking jachtját. 

A többi jelenlévő személy között Obama régi barátai, illetve a Fehér Ház utazásszervezője is jelen volt. A golfpályán tiszteletét tette Butch Harmon, Tiger Woods korábbi edzője is. 

Larry Knutson, a The Associated Press egykori munkatársa szerint az amerikai elnökök körében nem ritka, hogy egyedül töltsék szabadságukat.

Habár Bess és Margaret Truman néha meglátogatta, Harry Truman korábbi elnök gyakran nyaralt a trópusi Key West-en, csak férfiak, főleg tanácsadói társaságában. Franklin D. Roosevelt gyakran látogatta a georgiai Warm Springs-beli nyaralóját, egyedül. 

Obama floridai kiruccanása sem az első, amelyet gyermekei és felesége nélkül tölt. 2010-ben, az elnök 49. születésnapjának közeledtével egyedül maradt, mivel Michelle és Sasha egy spanyolországi úton, Malia pedig egy táborban volt. 

Ahelyett, hogy az üres Fehér Házban maradt volna, Obama a családi kedvenccel, Bo-val Chicagóba utazott, ahol baráti körben töltötte az estét, többek között Oprah Winfrey és egy régi jóbarátja, Eric Whitaker társaságában.

Haszonits Eszter

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »