Fékek, egyensúlyok, ígéretek

Az Egyesült Államok politikai rendszerének normalitását jelzi, hogy Barack Obama nem tudott megfelelni a vele szemben támasztott túlzó várakozásoknak. Bár az eleve teljesíthetetlen ígéreteinek nagy részét nem is sikerült beváltania, mégis jó esélye van az újrázásra amerika első színesbőrű elnökének. Ennek egyik fő oka, hogy az elnökjelöltek elképzelései sok esetben csak a retorika szintjén különböznek – derült ki a Választások az Egyesült Államokban címmel, a Policity pártfüggetlen szellemi műhely szervezésében szerdán megrendezett konferencián.

Választások az Egyesült Államokban címmel rendeztek konferenciát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2012 október 24-én. A független szellemi műhelyként működő Policity és az ELTE Bibó István Szakkollégiuma által szervezett rendezvényen gazdaságpolitikai, kül-és biztonságpolitikai, valamint kampány szekciók keretében, szakértők részvételével vitatták meg az USA aktuális problémáit és a választási kampány főbb eseményeit. Jelen cikk a kerekasztal-beszélgetéseken elhangzottak nem teljes körű összefoglálását kísérli meg. 

Ígéretek és elmúlt nyolc év

Száz éve nem látott válsághelyzetben vette át a kormányzást 2008-ban elődjétől Barack Obama, teljesítményét, kampányígéreteit is ezen a szemüvegen keresztül érdemes szemlélni – emelte ki nyitó hozzászólásában Sebők Miklós. Az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa szerint ugyan az amerikai gazdaság nem virul, de talpon van, az elnöknek sikerült stabilizálnia azt, van némi gazdasági növekedés és érdemben alacsonyabb a munkanélküliség is. Szintén sikerült megmenteni a 2008-ban a tönk szélén álló bankrendszert, amely mára lényegében visszafizette a feltőkésítését és az autóipart is, amelynek csődje esetén akár 1,4 millió amerikai maradt volna munka nélkül. A gazdasági stimulusoknak ugyanakkor ára is volt, mégpedig a költségvetési hiány nagyarányú, hétszáz milliárd dolláros növekedése, ez pedig az államadósság növekedéséhez, majd államháztartási válsághoz vezetett. Ennek kialakulásában ugyanakkor az elődje, George W. Bush hatalmas – 1800 milliárd dolláros hiányt jelentő – adócsökkentési programja és két megkezdett háborújának költségei – 1500 milliárd dollár – is szerepet játszottak.

Sebők hangsúlyozta, hogy a 2010-es kongresszusi választások után a megváltozott összetételű törvényhozás – republikánus túlsúly – miatt Obama már nem tudott olyan aktív lenni, mint kormányzása első két évében, a reformok megakadtak és inkább a válságmenedzser szerepét öltötte magára. Az Egyesült Államok elnökének a politikai felépítmény sajátosságából, a szigorú hatalommegosztásból – fékek és egyensúlyok rendszeréből – fakadóan ugyanis együtt kell működnie a törvényhozással, amely még akkor sem feltétlenül zökkenőmentes, ha a kongresszus mindkét házában többségben van az elnököt delegáló párt – mondta Mándi Tibor. Az ELTE oktatója szerint figyelemreméltó, hogy míg anno a szenátus és a kongresszus támogatását szintén élvező Bill Clinton nem tudta egészségügyi reformtervét keresztülvinni, addig Obamának – bár szinte példátlan módon egyetlen republikánus képviselő sem szavazta meg és végül a Legfelsőbb Bíróság döntése is kellett hozzá – sikerült.

A republikánusok és a demokraták markánsan eltérő gazdaságpolitikai felfogása – ti. a szabadpiaci és az állami intervencionalista megközelítés – az egészségügy, a költségvetés, a gazdasági ösztönzők a munkahelyteremtés vagy az oktatás területén a ciklus és a kampány során is végig nagy összecsapásokat eredményezett. A republikánusok egy része szerint hagyni kellett volna bedőlni az autóipari cégeket, a munkahelyteremtésben a gazdaságot felszabadító adócsökkentést és nem az állami beavatkozást pártfogolják, valamint elutasítják mindenki által elérhető felsőoktatás obamai programját is. Az állam szerepének európai felfogása, az öreg kontinensen kialakult jóléti rendszerek – alanyi jogon járó egészségbiztosítás vagy felsőoktatás – azonban továbbra ismeretlenek az Egyesült Államokban, még akkor is, ha Obamára gyakran rásütötték a szocialista jelzőt. Jellemző, hogy Romney nemrég kiszivárgott kijelentése, miszerint az államból élő 47 százalék nem fontos számára ugyan nagy port kavart, végül mégsem nyírta ki a republikánus jelöltet. Megjegyzése egyáltalán nem áll távol az amerikai közgondolodástól: a családok sokkal jobban magukra vannak utalva, a polgárok nem az államtól várják sorsuk jobbra fordulását – hangsúlyozta Mándi.

Sebők szerint a fenti ellentétek sok esetben inkább retorikai különbségek, ugyanis Romney sem lenne képes megvalósítani programját, ha nem nyúlna hozzá a Bush-féle kedvezményekhez, vagy az egészségügyi reformhoz, amely viszont nagyon sokak érdekét sértené. A kül- és kereskedelmi politika területén pedig még nyilvánvalóbb, hogy nagyon kicsi a különbség az elnök és kihívója elképzelései között. Itt Romney a munkahelyek Kínába „vándorlását” és a kínai monetáris politikával – alacsony jüan-árfolyam – szembeni nem elég határozott fellépést veti Obama szemére.  A republikánus jelölt egyébként a GOP mérsékeltebbjei közé tartozik, aki Massachusetts állam kormányzójaként egy, az Obamáéhoz nagyban hasonló egészségügyi rendszert vezetett be – reflektált Mándi. Nem véletlen, hogy Romney alelnökjelölti választása a fiskális konzervatív, a republikániusok alternatív költségevetési javaslatát kidolgozó Paul Ryanre esett. A fiatal wisconsini képviselő szerepe a párton belül Mándi szerint akár hosszútávon is meghatározó lehet.

Ígéretek és normalitás

Barack Obama a saját maga által felállított csapdába esett bele, amikor négy éve azt állította, hogy lehet más a politika – kezdte felszólalását Desewffy Tibor. Azt ígérte, hogy új erkölcsöt hoz a politikába és megtisztítja Washingtont, miközben több területen – Guantanamo bezárása, háborúk befejezése – még saját pártja szavazóinak is csalódást okozott. Ha a gazdaság terén vannak is bíztató jelek, a választók többsége számára nem érzékelhető – mondta az ELTE Társadalomtudományi kaának docense. Sokan történelminek állították be Obama megválasztását, ami bizonyos szempontból igaz – pl. személye -, de színre lépését 2012-ben már nem érezzük megrendítő erejűnek, a vele kapcsolatos túlzott remények nem váltak valóra – reflektált Mándi. A mindenkori amerikai elnöknek tulajdonított világraszóló hatalom, az intézményi és kulturális szempontból is meglehetősen korlátozott,  a politikai rendszer jellegéből fakadóan kicsi a mozgástere az elnöknek. Az, hogy nem érezzük különlegesnek az elmúlt négy évet, az amerikai politikai rendszer normalitását is jelzi. Obama szintén csupán egy az elnökök sorában, akit csak az érdemei és a teljesítménye alapján ítélnek meg – tette hozzá Mándi.

Az amerikai politikának ez a normalitása, a középre húzása az elnökjelöltek kiválasztás során is megfigyelhető. Bár a demokraták azért imádkoztak, hogy a „túl ijesztő hogy nyerni lehessen vele” Sarah Palin legyen a republikánus jelölt, de ő el sem indult és végül egy mérsékeltnek tartott aspiráns került ki győztesként. Az ellentmondásokkal is terhelt előválasztás – sokak szerint ártalmas lehet, egy elhúzódó jelölés, mert muníciót szolgátat a későbbi ellenfélnek  – gyakorlatilag a jelöltek egyfajta szűrőjeként működik, ennek megfelelően sorra potyogtak ki a szélsőséges és komolytalan, nevetségessé vált jelöltek – Hermann Cain, Rick Perry, Michelle Bachmann, stb.

A jelölteknek ez a szelekciója a kampánytémákra is igaz. Eredetileg úgy tűnt, hogy a gazdaság körül forgó kampányban a konzervatívabb Gingrich lehet Romney legnagyobb ellenfele, végül a pártbázis fundamentalista keresztényeit megszólító, kulturális témákkal operáló Rick Santorum jutott a legtovább. Hogy a társadalmi-kulturális témák a pennsylvaniai szenátorral együtt kiestek a kampányból, abban nagy szerepe van annak is, hogy az amerikai közvélemény megengedőbbé vált, így ezek a témák már nem a republikánusoknak kedveznek – hangsúlyozta Király András. Az Index publicistája szerint a kulturális témák az idei kampányban inkább a demokratáknak voltak fontosak, az augusztus végi pártkonvención szinte másról sem volt szó, mint a melegházasságról és az abortuszról. Hasonló átrendeződés zajlik a fiatalok körében is, az Y generáció nyitottabb a szociáldemokrata értékek felé, a kutatások sokkal liberálisabbnak írják le őket, mint a többi generáció tagjait.

Király szerint legkésőbb 2010 óta lehetett rá számítani, hogy egy menedzser típusú jelölt lesz a befutó, ebben az eredetileg gazdasági szerveződésként indult, később szélsőségektől sem mentes társadalompolitikai mozgalommá vált, majd a mainstreambe olvadt Tea Party térnyerése is szerepet játszott – mondta az újságíró. A Tea Partyval kapcsolatban Mándi fontosnak látta kiemelni, hogy bár a mozgalom szociális-kulturális megnyilatkozásai a leginkább figyelemfelkeltőek és ezek jutnak el amédián keresztül hazánkba is, a teapárt olyan gazdasági problémákra és félelmekre reagál, amelyek sokakat érintenek. Nem véletlen, hogy az alelnökjelölti választás – a pártbázis nyomásától sem függetlenül – a gazdasági szakértőnek tartott Paul Ryanre esett. Akinek egyébként kulturális kérdésekben is „helyén van a szíve”, és ez rendkívül fontos lehet Romneynak, akit sokan nem tartanak elég konzervatívnak például az abortusszal kapcsolatos korábbi megengedő álláspontja miatt. Érdekes kérdés, hogy lehet-e nyerni vajon csak középről, vagy ki kell-e menni szélre – vetette fel Desewffy. Vajon megelégednek-e a mélykonzervatív szavazóknak pusztán Obama leváltásával, vagy hozzájuk külön is szólni kell még.

A vitapartnerek egyetértettek abban, hogy az idei kampány messze nem volt annyira negatív, karaktergyilkos, mint a korábbiak. Egyrészt az előválasztási kampány sokkal durvább szokott lenni – ahogy ezt a négy évvel ezelőtti rendkívül hosszú és személyeskedő Obama-Hillary Clinton is megmutatta – a jelöltek a jelölés során már ellövik a puskaporukat, de immunizálódnak is. Másrészt a politika is alkalmazkodik a változó igényekhez, trendekhez. Ugyanakkor az egymáson ejtett sebeken túl tudnak lendülni, ahogy azt Bill Clinton jelenlegi, demokrata messiás szerepe is jelzi – mondta Desewffy.

Külpolitika

EU-USA: End of a beautiful friendship?

Ugyan az amerikai konzervatívok is inkább támogatólag vélekednek az európai egységről, amelynek oka a költségvetési fegyelem lehet, érzékelhető egy kissé lekezelő paternalista hangulat is az USA-ban. Ez elsősorban annak szól, hogy Európa egyre kevésbé versenytárs, az unió az amerikaiak szerint leszállóágba került, az érdeklődés új fókusza pedig Ázsia lett – fejtette ki Mándi Tibor. Számtalan jele van, hogy az uniót leértékelték: katonai szempontból jó példa erre a rakétafejlesztések leállítása, de a Csendes-óceáni térség gazdasági szövetkezése, és a kínai kérdés is jobban érdekli az USA-t.

A vörös veszedelem elmúlt, így az Egyesült Államok örülne, ha Európa magára venné saját védelmének terhét. Annak ellenére, hogy kezdetben volt egyfajta félelem, hogy az uniós kül- és biztonságpolitika esetleg a NATO-val szemben vagy esetleg egy párhuzamos struktúra megszervezésével valósulna meg. Míg Európából a súlypont a Csendes-óceánra helyeződött át, addig az öreg kontinensen belül Németországból a Fekete-tenger térségébe vonul az amerikai politika hangsúlya. Az új rakéták telepítése Rada szerint azonban nem annyira pénzkérdés, hanem egyszerűen nem fért volna bele az Oroszország felé való nyitásba. Ennek a politikának a vesztese leginkább Csehország és Lengyelország lett.

Ígéretek és Guantanamo

Az elnökjelöltek televíziós vitái nagy, színpadias showműsorok, a külpolitika viszont nem igazán része a show-nak – mondta a külügyek választási kampányban betöltött szerepéről Gálik Zoltán. A Corvinus oktatója hozzátette, hogy a választói preferenciákban egyébként is ritkán meghatározó a külpolitika, a biztonság inkább az, de most ez sem különösebben. A két jelölt programja, elképzelései között csupán árnyalatnyi eltérések vannak, amelynek oka, hogy nincsenek igazán elrugaszkodási pontok, ahol látványosan mást tudnának mondani –  fejtette ki Lattmann Tamás. Sokak szemében csalódás az Obama adminisztráció, különösen az emberi jogok tekintetében vártak sokkal többet a „Change” jelszavával kampányoló elnöktől, akit nemcsak Guantanamo, hanem a drónok növekvő szerepe miatt is kritizálnak.

Rada Péter szerint a külügyek azért is szorulnak némileg háttérbe a választási kampányban, mert a csatatérállamok bizonytalanjai számára egyáltalán nem a külpolitikai teljesítmény a meghatározó. A választó inkább azon lamentál, hogy miért a Közel-Keletre viszik a pénzt és nem munkahelyeket teremtenek. Legutóbb talán Ronald Reagan elnökké választásokor volt döntő szerepe a külpolitának, amikor a republikánus jelölt sikeresen tette amerika rémévé a Szovjetúniót – mondta Rada.