Megalakulni látszik a holland nagykoalíció

A szeptemberi előrehozott választások során a szavazatok többségét Mark Rutte és pártja, a liberális VVD szerezte meg, őket pedig Diederik Samsom és a szociáldemokrata PvdA követte. Az eredményeknek legjobban Andrea Merkel örülhetett, hiszen mindkét politikus nyíltan elkötelezettje az Európai Uniónak, és kiemelt fontosságot tulajdonít az eurozóna megmentésének, A nemzetközi sajtó Európa győzelmeként ítélte meg a holland lakosság döntését, hiszen az euroszkeptikus Geert Wilders és Szabadságpártja mindössze 15 parlamenti mandátumot tudott megszerezni. Az öröm azonban korainak látszik, hiszen két héttel a választások után még nem végleges a holland kabinet listája.

A holland törvényhozás sokszínűsége a politikum meghatározója, az országban jellemzően a kis pártok is mandátumhoz jutnak, ennek következtében nem meglepő a koalíciókényszer. A liberális-szociáldemokrata kormány megalakulása ugyanakkor nem zökkenőmentes. Diederik kampánya során többször vitatta Rutte korábbi döntéseit, magában látta volna az ideális kormányfőt. Hangsúlyozta, hogy amennyiben megalakul a koalíció, nem hajlandó alárendelt szerepet játszani, ténylegesen változtatni szeretne a holland kormányzati politikán. Rutte ennek ellenére kézenfekvőnek tartja a VVD-PvdA koalíció, de nem zárta ki további pártok bevonását.

A kabinet megalakításának kényes pontja a pénzügyminiszter személye, sokan továbbra is  Jaan Kes de Jagert támogatják, aki 2010 óta tölti be a posztot. A miniszter egy interjúban ultimátumot adott Ruttenek, miszerint nem hajlandó visszatérni a kabinetbe, ha a kereszténydemokrata CDA is helyet kap a kormányban. Sok szakértő szerint de Jager személye nélkülözhetetlen, hiszen kulcsfontosságú kapcsolatokkal és rengeteg tapasztalattal rendelkezik.

Eközben a holland lakosság pesszimizmusa soha nem látott mértéket öltött.  Egy felmérés szerint tízből hét  állampolgár negatívan gondolkodik az ország jövőjéről, ami az utóbbi évek legriasztóbb eredménye. A kutatást kivitelező Paul Dekker szerint a negatív rekord oka a kabinet áprilisi lemondása lehet: „Az emberek úgy érezték, hogy tíz éven belül az ötödik választás sem fogja megoldani a gazdasági problémákat”.  Ennek ellenére a két legnagyobb párt koalíciójának lehetősége újra bizakodásra ad okot.  „Valószínűleg nőni fog a politikusok iránti bizalom”-vélekedett.

A felmérés a pesszimizmuson kívüli, alapvető problémákra is rávilágított. A megkérdezettek kétharmada szerint az új kormánynak kemény megszorításokat kéne alkalmaznia saját kiadásai terén. Ugyanakkor az emberek kis százaléka van tisztában azzal, hogy mire mennyi pénzt költ az állam. A hollandok úgy vélekednek, hogy a fő kiadást az egészségügy és az oktatás jelenti, többségük a fejlesztési segélyeket és a kultúra támogatását csökkentené. Ezek a területek valójában a költségvetés kis százalékát jelentik.

A nagykoalíció, a VVD-PvdA együttműködése tehát biztosak látszik, Rutte és Samson október elsején együtt jelent meg a nyilvánosság előtt, és bejelentették, hogy elfogadták a közös költségvetés-tervezetet.  Ennek értelmében a nyugdíjkorhatár 2018-ra 66 évre emelkedik, a felsőoktatásban hosszasan időző diákok tandíját pedig lényegesen megemelik.

A holland sajtó felmérései alapján a tervezet pozitív megítéléssel bír a legfontosabb érdekcsoportok körében, ugyanakkor sokan hiányolják a szigorúbb környezetvédelmi szabályozást. Rutte keddi beszédében visszautasította a kritikákat, és hangsúlyozta,hogy nem fognak változtatni a tervezeten. Úgy tűnik a kormányzat a legfontosabb döntéseken már túl van, s napokon belül fény derülhet a holland kabinet végső összetételére.

Tamara Judi

Friss hírek