Hatalmi játszmák az argentin elnökség körül

Cristina Fernández de Kirchner néhány héten belül betölti második mandátumának első évét. Az elmúlt hetekben úgy tűnik, összecsaptak a kirchnerizmus feje felett a hullámok. Hónapokkal ezelőtt a fővárost történetének leghosszabb metrósztrájkja bénította meg, a hetekben pedig az elmúlt év legnagyobb tüntetését hívták össze az elnöki rezidencia elé. Rossz ómen ez a következő évi időközi választásokra nézve, ahol akár az is eldőlhet, hogy Fernández indulhat-e harmadik mandátumért.

Az argentin elnököt, Cristina Fernández de Kirchnert 2011-ben 54 százalékos támogatottsággal választották újra, ezzel Latin-Amerika első újraválasztott női elnökévé vált, ellenfele mindössze 16 százalékot kapott. Csaknem egy év telt el a diadal óta, de Fernández népszerűsége jelenleg mélypontját éli, az elmúlt héten szembe kellett néznie a második mandátuma alatti legnagyobb tüntetéssel. Több tízezer ember vonult a Casa Rosada elnöki palota elé, hogy az utóbbi hónapokban bevezetett intézkedések ellen kongassák a lábasokat.

Népszerűtlen intézkedések

Az elégedetlenség főbb okai, hogy a kormány először az importkorlátozási rendelkezéseket vezetett be, majd befagyasztotta a dollárvásárlást is. A piaci elemzők szerinti 24 százalékos infláció miatt sokan az utóbbi évben úgy döntöttek, hogy inkább utaznak, vagy fogyasztanak, ahelyett, hogy a megtakarított pénzt betennék a bankba, ahol 12 százalékos kamat mellett évente az értékének felét elveszíti. Ez az oka annak, hogy a külföldi turizmus 143 százalékra ugrott, ami azonban tőkekiáramlást okoz, s a kormány igyekszik is ezt megakadályozni.

A dollárvásárlásra kivetett korlátozások miatt az argentinok többsége vagy a fekete piacról vette az amerikai valutát, vagy külföldi útja során a hitelkártyájáról fizetett. Szeptemberben egy új intézkedésnek köszönhetően 15 százalékos adóterhet rónak a külföldi kártyás vásárlásokra, ez persze lecsökkenti az utazási kedvet.

A kormány hiába tesz népszerű lépéseket, ilyen volt például a YPF olajcég államosítása, vagy, hogy a Malvinas (Falkland-)szigetek ügyét ismét nemzetközi figyelem középpontjába helyezték, megnőtt a kiábrándultak száma, s akár egy új M15, Occupy Wall Street vagy Yo Soy 132 mozgalom is alakulhat, ami borús képet festhet Fernández elnökségére, ráadásul épp a 2013-as törvényhozási választások küszöbén.

Márpedig 2013 kulcsfontosságú lehet az argentin elnöknek, ha valóban harmadik mandátumot akar. Ez a kérdés 2011 óta időről időre foglalkoztatja a közvéleményt. Néstor Kirchner halálával ugyanis megbukott a házaspár eredeti stratégiája, amely szerint a néhai elnök 2003 és 2007 között, valamint 2011 és 2015 között, felesége pedig 2007-től 2011-ig és 2015-től 2019-ig lett volna az ország élén.

Az argentin alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a 2011-ben újraválasztott Cristina Fernández harmadjára is indulhasson „Rivadavia székéért”, azonban egy alkotmányreformmal megoldható lenne a kérdés. Ehhez a Kongresszusban kétharmados többség kellene, amivel a kirchnerizmus még nem rendelkezik, jelenleg 31 szenátort delegál a 61-ből és 116 képviselőt a 257-ből.

Ellenlábas van bőven

A jövő évi választásokon a Képviselőház tagjainak felét újítják meg, valamint a Szenátus harmadát, a kormányzó Frente para la Victoria (FPV- „Egységfront a Győzelemért”) koalíció 116 helyéből csak 39-et fog érinteni a folyamat. A La Nación argentin lap úgy számol, hogy a szavazatok akár 40 százalékát is megszerezheti a FPV, ebben az esetben 132 helyet szereznének a képviselőházban, ekkor már csak 40 kellene a kétharmadhoz. Kérdés, hogy kivel léphetne szövetségre a megosztott ellenzéki pártok közül, akik még nem heverték ki a 2011. októberi vereséget, noha az újraválasztás elleni tiltakozás az utóbbi időben többször összekovácsolta őket.

Először a Radikális Civil Unió (UCR) emelte fel a hangját az újraválasztás ellen. Elnöke, Mario Barletta egy dokumentumot intézett a többi párthoz, amelyben együttes fellépésre hívta őket.

Hugo Moyano, a legnagyobb szakszervezet vezetője, aki egyben Buenos Aires város polgármestere is, valamint a jobboldali Mauricio Macri is szervezkednek. Utóbbinak azért fontos, hogy az újraválasztás elleni „háború” éllovasává váljon, mert ha sikeresen megakadályozza azt, akkor nagyobb eséllyel indulhat a 2015-ös elnökválasztáson.

Macri az utóbbi időben többször is nyíltan összekülönbözött Fernándezzel, például a főváros történetének legnagyobb metrósztrájkja során, amikor a kormányt vádolta azzal, hogy felbujtják a „subte” dolgozóit, hogy azok béremelést követeljenek, de nyíltan támogatta sőt, közösségi oldalán buzdított a Casa Rosada előtti tüntetésre.

Az UCR javaslatával szimpatizál a baloldal, Hermes Binner a 2011-es választásokon második helyen végzett ex-elnökjelölt azt nyilatkozta, hogy : „Az újraválasztás veszélyezteti az emberek jogait, visszalépést jelent. A társadalom megújulást akar, mert ez része a demokráciának.” Az ellenzék ennek ellenére is gyenge, nincs önálló elképzelésük, tevékenységük főként a hatalom által tett lépésekre adott válaszokból áll.

Parlamentarizmus lesz Argentínában?

Egyes szakértők szerint a kirchnerizmus másik lehetősége, ha Argentína áttér a prezidenciális vagy elnöki kormányzati formából az európai országokra jellemző parlamentalizmusra. A latin-amerikai államok döntő többségében prezidenciális modell van, amelynek lényege, hogy az elnök ötvözi a miniszterelnök és a köztársasági elnök funkcióit, a parlamenttől függetlenül választják, a végrehajtó és a törvényhozó hatalom elkülönül.

Az országok közötti különbséget részben az jelenti, hogy míg Kubában és Venezuelában korlátlanul újraválasztható, addig például Mexikóban egyáltalán nem, más országokban, mint például a Dominikai Köztársaság, pedig csak bizonyos idő elteltével. Argentínában Carlos Menem ex-elnök 1994-es alkotmány módosításával vált újraválaszthatóvá. Ezzel szemben a parlamentális forma jellemzője, hogy a törvényhozó hatalom ellenőrzi a végreható hatalmat, nem különülnek el, tényleges hatalma a kormányfőnek van, aki viszont külön áll a „gyengébb” hatalmú államfőtől. A két forma sajátos jellemzői miatt a parlamentalista rendszerben a korlátlan újraválasztás nem antidemokratikus, a prezidencialista rendszerben viszont igen.

A parlamentalizmusra való áttéréssel újraválaszthatnák Fernándezt, a modellt azonban csak alkotmánymódosítással lehetne bevezetni. Kérdés, hogy az ellenzék támogatná-e ezt az elképzelést. Lisandro Teszkiewicz, az AJUS (Abogados por el Justicia Social – „Ügyvédek a társadalmi igazságosságért”) elnöke szerint a parlamentalizmus nem fér össze az argentin hagyományokkal. „Azt hiszem, hogy az amit soha sem szabad tenni, az európai megoldások keresése argentin problémákra. Valójában a séma fordítottja annak, amit a változtatást szorgalmazók terveznek: a parlamentalista rendszerek ott fejlődnek, ahol erős pártok vannak, és nem a pártok fejlődnek azért, mert a rendszer parlamentalista.” mondta. Vele szemben Eugenio Zaffaroni a Legfelsőbb Bíróság bírájának véleménye szerint az ország előbb vagy utóbb áttér a parlamentalista berendezkedésre, mert azzal könnyebben túljut a demokrácia esetleges válságán, mint az elnöki rendszerrel. A Clarín értesülései szerint azonban maga az elnök sem támogatja a váltást. 

Utolsó lehetőségként az merülhet fel, ha a „Presidenta” mint „béna kacsa” („lame duck”; a fogalmat először gazdasági értelemben, Angliában használták, majd a politológia is átvette s arra az elnökre vonatkozik, akinek már nincs esélye, hogy újra megválasszák – a szerk.) kijelöl valakit, aki továbbvinné a kirchnerista modellt és ezt a személyt a peronizmus nem kirchnerista szárnya is támogatja.

Amado Boudou szóba jöhetett volna, de a Ciccone-botrány maga alá temette az alelnök összes esélyét. A peronista Daniel Scioli, a legfontosabb tartomány, Buenos Aires kormányzója pedig nem a kirchnerista modell támogatói közé tartozik, amikor hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy indulna az elnökségért, konfliktus alakult ki közte és Fernández között, mert a kormány megnyirbálta a rendelkezésére álló pénzkeretet. Jelenleg egy személy van, akit elfogadhatnak a peronizmus kirchnerista, „cristinista” körei, a YPF államosítását levezénylő gazdasági miniszterhelyettest, Kirchner egyik legfőbb gazdasági tanácsadóját, Axel Kicillofot, ám vele a keményvonalas peronisták nem szimpatizálnak.

Minden jel arra mutat, hogy nehéz időszak előtt áll a kirchnerizmus, s maga Cristina Fernández de Kirchner is, 2013 tehát vízválasztó lehet a kormány életében, mert a választási eredményekkel egy stratégiaváltás is be fog következni.