Elengedhetetlen az Amerikai Államok Szervezetének reformja

Az Amerikai Államok Szervezetének 42. Közgyűlésén a vállalt célok mellett, a viták központjába a szervezet megreformálása került. A konkrét intézkedésekre azonban még várni kell, ezért a Közgyűlés eredményességét tekintve vegyes képet mutat.

A bolíviai Tiquipayában és Cochabambában tartották az Amerikai Államok (OAS/AÁSZ) Szervezete 42. Közgyűlésének plenáris üléseit, amelyek fő témája az élelmezési biztonság volt. A házigazda Bolívia már jóval előre felsorolta saját prioritásait, a Csendes-óceáni kijárat visszaszerzését, valamint a kokalevél rágásának elismerését. Ezek mellett a Falkland-szigetek kérdése is szerepelt a napirendben, de a legélesebb viták az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottságának és az Amerikai Államok Szervezetének a megújulását övezték.

Evo Morales bolíviai elnök a nyitóbeszédében is kemény szavakkal illette a legrégebbi amerikai szervezet politikáját. Szerinte az AÁSZ előtt két út kínálkozik „vagy meghal a birodalom szolgálatában, vagy újjászületik azért, hogy Amerika népeit szolgálhassa”. Morales egyik legfőbb érve az volt, hogy a kormányközi szervezet megalapítása óta (1943) az USA érdekeit szolgálja, az Egysült Államok „gyarmati minisztériumaként jött létre”. A bolíviai államfő elmondta, hogy a szervezet megújítását maguknak az államoknak kell elvégezniük, szerinte az első lépés a térségben lévő USA katonai bázisok megszüntetése lenne.

Egységben a reformokért

Az üléseken az ALBA tagországok közös álláspontot képviseltek az Amerikai Államok Szervezetének és az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottságának(CIDH) bírálatában. A washingtoni székhelyű CIDH az amerika-közi rendszer része, az AÁSZ-on belül működik. Az emberi jogok helyzetéről kiadott éves jelentései erős kritikákat fogalmaztak meg a jobboldali diktatúrák számára, azonban a jelenleg demokratikusan megválasztott kormányoknak, főként a bal oldaliaknak, kemény fejtörést okoznak, az új kiadványok minden évben nagy vitákat váltanak ki. Több latin-amerikai ország, élén Brazíliával sürgette már a szervezet megváltoztatását, mert érvelésük szerint annak döntéseit az USA érdekei befolyásolják. Az üléseken a házigazda mellett egyedüli államfőként jelenlévő ecuadori elnök, Rafael Correa véleménye szerint a CIDH az „újságírás zsarolásának a szabadságát” védi, és a valódi emberjogi problémákkal, mint a Spanyolországban élő latin-amerikai emigránsokat érő sérelmek, nem foglalkozik.

Correa azt is megjegyezte, hogy a CIDH „a neoliberalizmus utolsó nyoma a régióban” és nincs értelme, hogy a székhelye Washingtonban legyen, mivel az USA alá sem írta az Emberi Jogok Amerika-közi Egyezményét. Correa kritikájára William Ostick az Egyesült Államok Külügyminisztériumának szóvivője azt felelte, hogy „Még nem vagyunk tagjai az Emberi Jogok Amerika-közi megállapodásának, de az AÁSZ tagjaként mi is alanyai vagyunk a Bizottság bíráskodásának.” Bolívia, Ecuador, Nicaragua és Venezuela kezdeményezték a CIDH modernizálásának javaslatát, amelyhez végül csatlakozott Mexikó, Argentína és Brazília is, más nemzetek, köztük Costa Rica amellett álltak, hogy a jövőben véghezvitt változtatásoknak biztosítaniuk kell a CIDH szupranacionális jellegét, függetlenségét, és autonómiáját. A Közgyűlés végül azt a döntést hozta, hogy egy általános, rendkívüli ülésen vitatják meg a szervezet megreformálását.

A múlt vitatott öröksége

A Tiquipayában rendezett Közgyűlés felszólította Argentína és Nagy-Britannia kormányát, hogy kezdjék újra a párbeszédet a Falkalnd-szigetekről, valamint támogatta a kétoldalú párbeszédet Chile és Bolívia között a tengeri kijárat kérdéséről.

A szigetek ügyéről rendezett szavazáson Kanada és az USA kivételével minden állam az argentin fél pártjára állt. Héctor Timerman külügyminiszter, az argentin delegáció vezetője pozitívan értékelte a 42. Közgyűlésen történteket, mivel áprilisban, a Cartagenai csúcson nem tudta elérni, hogy a záródokumentumba foglalják a Falkland-kérdést. Timerman ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az a fél, aki elzárkózik a párbeszédtől, Nagy Britannia, valamint kiemelte a szigetek felfegyverzésének veszélyét is.

Cristina Fernández de Kirchner egy Buenos Aires-i rendezvényen tartott bezsédben üdvözölte az OAS határozatát, az argentin elnök jövő héten vesz részt az ENSZ Dekolonizációs Bizottsága által szervezett konferencián, ahol ismét felmerül majd a kérdés. A brit Külügyminisztérium megfigyelője, Fiona Clouder azt nyilatkozta, hogy a „Falkland-szigetek jövője nem Argentína és nem is Nagy Britannia kezében van, sőt egyik, a Közgyűlésen megjelent országéban sem, hanem a szigetlakók rendelkeznek felette”. Clouder hozzátette, hogy az Egyesült Királyság nem kezdeményez tárgyalást a szigetek szuverenitásáról, csak abban az esetben, ha azt maguk a lakók kérik.

Evo Morales egy sajtótájékoztatón előre beharangozta, hogy a Közgyűléstől várja az ország tengeri követelésének megoldását. Bolívia Chilével 700 kilométeres határt oszt meg, és a Salétrom-háborút lezáró 1904-es békeszerződés után elvesztette Csendes-óceáni partvonalát. A két ország csak konzuli kapcsolatot tart fent egymással. 1979-ben az Amerikai Államok Szervezete egy dokumentumban elismerte, hogy Bolíviának tengeri kijáratot kell biztosítani, . Morales érvelésében arra hivatkozott, hogy a nemzetközi közösség nyomására 1999-ben az Egyesült Államok is visszaadta Panamának a csatornát.

A bolíviai külügyminiszter, David Choquehuanca az 1904-es békeszerződést revízióját kérte. Chilei kollégája, Alfredo Moreno eddigi álláspontját fenntartva elvetette annak a lehetőségét, hogy a határokon változtatnának. A Közgyűlés a két kormány párbeszédét sürgette, és több állam is követni kezdte az ügyet, amit a bolíviai vezetés a találkozó egyik sikereként értékelt, ugyanakkor kiemelte, hogy ha Chile továbbra sem hajlandó a párbeszédre, akkor nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet. A Közgyűlés után a chilei elnök reagált a Bolíviában történtekre, hangsúlyozta, hogy Chile álláspontja a „Bolíviával folytatott párbeszéd útján haladni a nagyobb integráció, és a két ország számára konkrét, hasznos és teljesíthető megoldások keresése és megtalálása felé”. Sebastián Pińera ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ez a párbeszéd akkor alakulhat ki, ha Bolívia betartja a nemzetközi szerződéseket. 

Eredmények

A 42. Közgyűlés kísérő értekezlete a Szociális Csúcs volt, amelynek témái a közbiztonság, az élelmiszer szuverenitás vagyis, hogy az állam joga legyen saját mezőgazdasági és élelmiszer- politikájának meghatározása, a klímaváltozás, a népek integrációja voltak. A csúcs úgy ért véget, hogy résztvevői az OAS-tól azt kérték, hogy garantálja a föld és a víz utánpótlását a mezőgazdaság számára és törölje el a génmanipulált termékeket.

Hat éves vita után a 42. Általános Közgyűlésen elfogadták a Pánamerikai Szociális Chartát( Carta Social de las Américas). A dokumentum az Amerika-közi Demokratikus Charta kiegészítése, amelyet 2001-ben Limában fogadtak el. A szerződés ötlete a 2005-ös Mar de la Plata-i Csúcson fogalmazódott meg. Az országok az egyezmény elfogadásával gazdasági és társadalmi fejlődést várnak, amely a demokráciát is megerősítheti. José Miguel Insulza, az AÁSZ chilei főtitkára elmondta, hogy Latin-Amerika vidéki lakosságának fele szegénységben él, és az emberek 53 százaléka éhezik. ” Semmilyen érv nem szól amellett, hogy ez továbbra is így legyen. A Pánamerikai Szociális Charta arra fog szolgálni, hogy támogassa országaink gazdasági , társadalmi, kulturális fejlődését, főként a szegénység megszüntetése miatt.” A dokumentum öt fejezetre oszlik, amelyek olyan témákkal foglalkoznak, mint az esélyegyenlőség, társadalmi igazságosság, szolidaritás a sokszínű kulturális fejlődés.

A 42. Közgyűlés a Cochabambai Nyilatkozat (Declaración de Cochabamba) elismerésével ért véget. A diplomaták többsége egyetértett abban, hogy a dokumentum elfogadásával garantálni kell a népességnek az élelmiszerek utánpótlását, elérhető árakat, és olyan minőséget, amely hozzájárul a növekedéshez és a fejlődéshez.  

Az ALBA (Amerikánk Népeinek Bolivári Szövetsége) tagországok közül négyen a Közgyűlés záró napján kiléptek az Amerika-közi katonai szerződésből, amely kimondja, hogy egy tagállam megtámadását az összes elleni támadásnak értelmezik. A kilépő országok, Venezuela, Bolívia, Nicaragua és Ecuador ezzel hívják fel a figyelmet arra, hogy az Amerikai Államok Szervezetét meg kell reformálni.

Tiquipaya vesztesei és nyertesei

Az egyik venezuelai napilap érdekes elemzést tett közzé, a napokban. Az értekezlet résztvevőit aszerint osztályozta, hogy melyikük nyert vagy vesztett az eseményen.

Rafael Correa nyertesként távozott a Közgyűlésről, mondhatni ellopta a showt a házigazda bolíviai elnöktől, egyedüli elnökként jelent meg, és az amerika-közi rendszerrel kapcsolatos kritikájára sokkal jobban felfigyelt a nemzetközi sajtó, noha a Közgyűlés a reformok megvitatását elnapolta.

Evo Morales, bolíviai elnök veszített és nyert is az eseményen, az általa prioritásnak tartott tengeri kijárat kérdésében az államok nyilatkoztak ugyan, de amellett foglaltak állást, hogy Chilének és Bolíviának kétoldali tárgyaláson kell rendeznie a problémát. A Közgyűlés lebonyolítása azonban pozitívként értékelhető, és jót tesz Morales utóbbi hónapokban meglehetősen alacsony népszerűségének.

Az esemény fő témája, az élelmezési kérdés a vesztes kategóriába kerül, mivel az AÁSZ elfogadta ugyan az előre kitűzött szerződéseket, de azok általánosságokat tartalmaznak, nem vázolnak fel konkrét projektet.

Az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottsága és az Egyesült Államok is a vesztesek táborához tartoznak,a CIDH elismerés helyett bírálatokat kapott, és a megreformálása már ténnyé vált. Az Egyesült Államok még távolabb került Latin-Amerikától, az általa létrehozott intézmények bírálatokat kaptak, ráadásul képviselője, Roberta Jacobson nem tudott olyan jelentős szerepet betölteni a gyűléseken, mint Correa vagy Morales.

Argentína győzelemként értékelheti az értekezleten elhangzottakat, mivel a félteke államai ismét kiálltak mellette a Falkland-kérdésben.

Végül José Miguel Insulza, az AÁSz is pozitívan értékelheti a Tiquipayában töltött napokat, mivel a kritikák nem a személyét érték. A felszólalók rendre elismerték a munkáját, a kormányok előzetes kritikáinak ellenére sikerült előrébb vinni a Közgyűlést. Az események tükrében helytálló az az érvelése, hogy az AÁSZ Közgyűlésen minden alkalommal egyre több ország vesz részt, „tudván, hogy itt lehetőséget kapnak a párbeszédre, még akkor is, ha nem sikerül megoldani minden gondot, tudják, hogy ezeket a problémákat legalább meghallgatják, és megismerik.”  Az Amerikai Államok Szervezetének Közgyűlését következő alkalommal Guatemalában rendezik, azonban előtte döntés születik azokról a reformokról, amelyek a szervezet hatékony működéséhez elengedhetetlenné váltak.