Görögország – kínos neked, kínos nekem, kínos mindenkinek

Nagyon kínos belpolitikai helyzet alakult ki Görögországban – az ország a csőd szélén van, a politikai spektrum szétaprózódott, egy párt sem kíván koalícióra lépni a másikkal, Európa pedig haját tépi tehetetlenségében. A vasárnapi országgyűlési választások után Görögország a gazdasági válságon túl politikai és morális válságba süllyedt. Már 2009-ben le kellett volna csapolni a görög pártok erkölcsi fertőjét, ugyanakkor a politikusok inkább a folyamat teljes eszkalálását választották. Samaras átdobta Tsiprasnak a labdát, ha neki sem sikerül, akkor jöhet Venizelos… a végső állomás a megismételt választások.

Vasárnap este nagy érdeklődéssel figyeltem a hellén választásokat és az idő előrehaladásával egyre nagyobb megdöbbenés lett úrrá rajtam. A görög lakosokra már nem a kiábrándultság jelzője illene legjobban, hanem a teljes zavarodottság. Egyébként sehogy sem lehet megmagyarázni, hogyan sikerült egy neonáci pártnak szinte a semmiből előtörnie és 21 képviselővel az ország hatodik legerősebb politikai szervezetévé válnia. A görög lakosoknak elegük van a politikai ígéretekből, elegük van a megszorításokból, de legfőbbképpen elegük van a kívülről rájuk erőszakolt politikai döntéshozatalból. Az eredmények világosan azt mutatják, hogy az 1970-es évek óta Görögországra jellemző dualista belpolitikai modell kifulladt – az első helyen, 18 százaléknál valamivel többet szerző Új Demokrácia és a történelme legnagyobb vereségét elszenvedő Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASOK) együtt sem tudnak kormányképes koalíciót formálni. Mindkét párt súlyos vereséget szenvedett, a PASOK számos prominens vezetője, többek között Anna Diamantopoulou volt fejlesztési miniszter és Yiannis Ragousis volt belügyminiszter sem került be az új parlamentbe.

Számomra nem az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a két megszorításpárti politikai erő nem tud kormányt alakítani, hanem a pártkommunikációjuk. Az Új Demokrácia elnöke, Antonis Samaras egészen a választás napjáig határozottan elutasította, hogy bármilyen közeledést mutasson a PASOK felé. Felfoghatatlan honnan van ez a bátorság, önámítás Samarasban, annak ismeretében, hogy minden más politikai erő, amely parlament-közeli eredményt érhetne el a választásokon, határozottan elutasítja az Európai Unió, az IMF és az Európai Központi Bank (ECB) által diktált politikát. Evangelos Venizelos (PASOK) reakciója is hasonlóan ellenséges volt az ÚJ Demokrácia irányában, ugyanakkor a pénzügyminiszter egy fokkal visszafogottabban nyilatkozott a lehetséges kimenetelről.

A választásokat követően Samaras, mint a győztes párt első embere, három napra szóló kormányalakítási megbízást kapott Karolos Papoulias köztársasági elnöktől. A PASOK beletörődve a vereségbe felajánlotta, hogy feltétel nélkül támogatnának egy, a megszorításokat áterőltető kormányt, viszont már késő volt a „békepipa elszívásához” – a többi öt bejutó párt közül egy sem vállalta azt, hogy harmadik félként csatlakozzon a válság kialakulásáért felelős pártokhoz. Természetesen senki se áltathatja magát azt illetően, hogy a Karamanlis és Papandreu dinasztiákra épülő politikai nomenklatúra felelős a 90-es évek óta egyre látványosabban közeledő görög csődért.

Samarasnak, miután nem sikerült meggyőznie az egyetlen „puhábbnak tűnő” Demokratikus Baloldalt, nem maradt más tarsolyában, minthogy átdobja a labdát (a kormányalakítási mandátumot) Alexis Tsiprasnak. Annak a Tsiprasnak, akinek kiváló retorikai képességekkel a kiábrándult görög választópolgárok jelentős hányadát sikerült arra rávennie, hogy populista szlogenjeire igent mondjon. Mit is mond Tsipras? Legyen euró, legyen európai uniós mentőcsomag, de Görögország ne hajtsa végre a trojka által megkövetelt megszorításokat (avagy legalább is vizsgálják felül a Papadimos-kabinet által kötött szerződést Brüsszellel).  Tsipras kiváló taktikusnak bizonyulhat – az általa vezetett Szélsőbaloldali Koalíció (SYRIZA) a három napos intervallumban mindent meg fog tenni annak azért, hogy maga mellé sorakoztassa fel a Görög Kommunista Pártot (KKE), valamint a Fotis Kouvelis vezette Demokratikus Baloldalt. Kouvelis nem zárkózott el a SYRIZA-val való együttműködéstől, de kemény feltételei lennének egy esetleges kormányalakítás esetén. Tsipras már a választási kampány legelején kifejtette, hogy Görögországnak erős, baloldali, megszorítás-ellenes kormányt kell alakítania, ennek érdekében minden alkotmány-adta lehetőséget ki fog használni.

A kommunisták vezetője, Aleka Papariga már többször kijelentette, hogy pártja nem kíván koalícióba lépni a SYRIZA-val, ugyanakkor az idő múlásával egyre nagyobb nyomást fognak gyakorolni a görög lakosok a KKE-re. Tsipras titokban abban reménykedhet, hogy a rendelkezésére álló három napon több, a parlamentbe be nem jutott párttal is felveszi a kapcsolatot, ha június 17-én megismételt választásokat írnak ki, akkor nagyobb támogatottsággal rendelkezzen. Nagyon úgy néz ki, új választások lesznek – ha Tsiprasnak sem sikerül kormányt alakítani, a tövény még Venizelosnak is megadja a lehetőséget, de azt követően már Papoulias elnöknek kell összehívnia a pártokat egy egységkormány létrehozása céljából.

Samaras és Tsipras is kizárta annak a lehetőséget, hogy egységkormány alakuljon. Az idő múlása kizárólag a szélsőséges pártoknak kedvezhet, az európai piacok nyílegyenes zuhanása a választást követően csak még jobban súlyosbította a görög gazdaság állapotát. Azzal, hogy a görög választók véleménye miatt az európai tőzsdék és pénzügyi körök büntetik a görög gazdaságot, csak még jobban aláássák „Brüsszel pártjainak” (PASOK és Új Demokrácia) lehetőségeit. Egy megismételt szavazáson a megszorításokat ösztönző két párt szinte biztos, hogy gyengébb eredményt érne el. A görög lakosok megelégelték a 2009 óta tartó belpolitikai marakodást a szocialisták és a konzervatívok között. Talán máshogy alakultak volna a viszonyok, ha Georgios Papandreou elfogadja Kostas Karamanlis egységes gazdaságpolitikát és fellépést ösztönző javaslatát a 2009-es választásokat megelőzően. Annyi biztos, hogy a PASOK soha nem látott módon meggyengült, egyes híresztelések szerint több szocialista politikus hajlandó lenne kiegyezni a SYRIZA-val, annak érdekében, hogy stabilizálódjon a helyzet. Az első szakadár politikus, aki kijelentette, hogy készen áll együttműködni Tsipras-szal, Louka Katseli volt. Katseli nem régen elhagyta a PASOK-ot és megalapította a Szociális Paktum nevű politikai formációját.

Összegezve azt lehet elmondani a görögök döntéséről, hogy még mindig nem ébredtek fel a letűnt „antik” időket idéző álmukból, amikor nyugati életszínvonal képviseltek a Balkán félsziget kellős közepén. Megsemmisült a hagyományos, szociáldemokrata pártstruktúra dominanciája – a katonai junta idejéből ismert szervezetek felébredtek és fittyet hányva a külföld követeléseinek, teret követelnek maguknak. A görögöknek meg kell tanulniuk az együttműködés szabályait, a politikai kultúra sajátos jellege eddig teljesen kizárta a koalíciós kényszereket, avagy csak kis mértékben adott lehetőségeket a kisebb pártoknak arra, hogy aktív beleszóljanak a két nagy döntésébe.

Néhány hónapja az egyik görög napilapot forgatva egy olyan cikkre bukkantam, amely erősen támadta azokat az európai elképzeléseket, hogy Görögországban bolgár mértékű fizetéseket vezessenek be. A napokban az egyik vezető hírcsatorna terjedelmes műsort készített arról, hogy görög vállalatok százai, a válság elől menekülve, Bulgáriába helyezik át üzleti tevékenységüket és székhelyeiket. Ez a példa tökéletesen szemlélteti, hogy a görög büszkeség igenis múlandó, ideje a pártoknak is felismerniük a politikai realitásokat és közös együttműködést kialakítani a válságból való kikerülés érdekében. A görög helyzet pillanatnyilag mindenkinek kínos, de legfőbbképpen maguknak a görög lakosoknak.