Az átkelés aknamezői az ukrán határon

Csütörtök déltájt jár az idő. A záhonyi határátkelőn, mint általában, autók sokasága várja a bebocsátást odaátra. A kötelező procedúra egyik legkényelmetlenebb része a vámvizsgálat.

Az utazók többsége – azok is, akiknek nincs amúgy rejtegetnivalójuk – alighanem szívesen mellőzné ezt a macerát. Ám tetszik vagy nem, Záhonynál véget ér az Európai Unió, mi már, ahogy a hivatalos tájékoztatók is fogalmaznak, bizony harmadik országbeliek vagyunk. Annak minden hátrányával…

Kupecz Józsefnek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Alföldi Regionális Főigazgatósága sajtószóvivőjének meghívásával élve a helyszínen tekinthettünk a kulisszák mögé, nézhettük meg, hogyan folyik a munka Záhonyban.

Véletlenszerűen kapcsolódunk be egy magyar rendszámú autó vámellenőrzésébe. Miközben a szolgálatot teljesítő vámos kutakodik, Kupecz József elmondja, miből áll az elsődleges vizsgálat. Pontosan szabályozott, hogy ilyenkor az utas-, a motor- és a csomagteret ellenőrzik, továbbá az üléseket, a kesztyűtartót, a kárpitokat, borításokat, gumiköpenyeket. Ezt a műveletet videón rögzítik, annak képe nemcsak a vámházban jelenik meg, hanem egyidőben látják azt a debreceni, sőt a budapesti központban is. A vizsgált autó vezetőjét Tibornak hívják. Érdeklődésünkre elmondja, havonta egyszer jön át hozzánk Kisvárdáról, kizárólag tankolni. Megéri, mert egy teljes tank esetében jóval olcsóbb. Neki még nem volt problémája a magyar vámosokkal, de hozzáteszi, az ukránokkal sem. Mint mondja, nem is nagyon lehetne, mert odafigyel, hogy mindenből csak annyit hozzon, amennyi megengedett.

Mögötte egy ukrán rendszámú autós következik, de sofőrje magyar. Antalról kiderül, csapi. Ő már gyakrabban jár erre, de nem az a benzines, ilyesmivel sosem foglalkozott, mondja. Viszont sokat és messzire utazik. Svájcba, Ausztriába szállít embereket, a ferihegyi reptérre pedig még gyakrabban fuvaroz.

Így neki alapos fejtörést okoz a márciustól bevezetett új üzemanyagos gyakorlat, aminek ugye az a lényege, hogy heti egy alkalommal lehet csak Ukrajnában tankolni. „Tudja, én még jól emlékszem a szovjet érára, abban nőttem fel, s ez a mostani szigorítás leginkább azokra a kommunista, tiltó időkre jellemző”, panaszolja az újságírónak. Azt is felrója a vámosoknak, hogy lassúak.

Apropó, kiemelés… Nem ritka, hogy egyeseket másodlagos vizsgálatra, aknára irányítanak át, vagy ahogy mifelénk közismertebb: gödörre küldik. Kísérőnktől megtudom, ez minden esetben csak az alapvizsgálat után történhet, s a legkülönbözőbb indokok alapján, amit azonban a vámos nem köteles közölni a „kiválasztottal”. Átsétálunk az aknás részre. Rákérdezünk, a vámos köteles-e mindent a helyére illeszteni egy alaposabb kutakodás után. Kupecz József válasza, hogy igen, de csak abban az esetben, ha mindent rendben találtak.

Épp egy üzemanyag-lefejtés tanúi vagyunk. A vámosnak az volt gyanús, hogy az utazó 20 liter üzemanyagot írt bele a benzines cédulába, de a mutató állása mintha nem erre utalt volna. Ebben az esetben a hatóság embere nyert, 36 litert tartalmazott a tartály. A pontatlan adatközlés húszezer forintjába fájt az egyébként kisdobronyi illetőnek. És még örülhetett is, mert mint megtudtuk, ez a minimális vámszabály­sze­gé­si bírság.

Következő állomásunk a záhonyi „dizájncenter”. Itt őrzik a legeredetibb, csempészésre kialakított tárgyakat. Kólásüveg, dobozos sör, kazettás autómagnó, kis faszobor, női magasított cipő, gyermekülés, hangfal, kibelezett könyv, kalács, torta, baba – hogy csak néhányat említsünk azokból a dolgokból, amiben cigit próbáltak elrejteni… Teszünk még egy kis kitérőt a kamionos terminálban, megnézhetjük itt, hogyan is történik a szállítmányok röntgenes átvilágítása. Megtudjuk, errefelé az embercsempészet nagyon ritka, de cigifogásból szintén egyre kevesebb van. Jó, ha havonta egy-kettő. A személyautók esetében már egészen más a helyzet. Szinte nincs olyan nap, hogy ne bukkannának rejtett füstölnivalóra. Igaz, csütörtöki ottjártunkkor még senki sem akadt fenn a rostán.

Bélteki Ignác záhonyi vámparancsnok konkrét szám­adatokkal igyekszik alátámasztani, a március elsején életbe lépett új szabályozás igenis érezteti hatását. A számok nyelvén: 2011 márciusában összesen 29 337 gépjármű lépett be Záhonynál Magyarországra, míg az idén márciusban csak 23 284. Több mint hatezerrel kevesebb, 20,6 százalékos a forgalomcsökkenés.  Kupecz József hozzáfűzi, azon túl, hogy az ily módon visszafogott üzemanyag-behozatal árán a költségvetésen akarnak javítani, az is fontos célja volt az új rendnek, hogy az igazi turisták, a rokonlátogatásra érkezők kisebb sorokkal találkozzanak.

Nemcsak Záhonyban csök­kent tavalyhoz képest a forgalom, ugyanez a helyzet a többi négy ukrán–magyar közúti átkelőn. Hogy személyesen is meggyőződjünk az állapotokról, csütörtök délután előbb Lónyára, majd Barabásra autózunk. Előbbi helyen három autó várakozik Magyarország felé, kifelé ugyanannyi. Lelekács Csaba feleségével, Erzsébettel és gyermekükkel épp a húsvéti ünnepek után igyekszenek vissza Budapestre. A szülőknél vendégeskedtek Dobronyban. Ha csak tehetik, mindig erre jönnek, mert elviselhetetlennek tartják a többnyire hatalmas záhonyi sorokat. 

Nem sokkal odébb, Barabásban szintén pár autó várakozik csupán. Igaz, éppen nagyobb forgalmat várnak, mert azt az infót kapták, Asztélyban az ukrán oldalon meghibásodott a számítógépes rendszer, jó ideje szünetel az átkelés. Mint minden egyes átkelőn, Barabásnál is van akna, épp egy Volkswagent mustrálnak. A sofőr egy nyíregyházi asszony, de munkácsi születésű, odahaza járt. Nyugodtan szemléli a történéseket, hozzáteszi, már nem először emelik ki. Lemérik az üzemanyagot, mindent rendben találnak. Mehet is tovább. Tőle is megkérdezzük, mennyire elégedett a vámosok munkájával? Mosolyogva jegyzi meg, „de hát most mit mondjak?”

A nap végén visszafele tartunk, összegezni próbálunk. A szóvivő feljegyzi a leggyakoribb kifogásokat, amikkel szerkesztőségünk a különféle olvasói reakciók során találkozik. Első helyen azt tesszük szóvá, ami nagyon fáj a kárpátaljai magyar utazónak. Éspedig, amikor fölényeskednek, lekezelően bánnak vele a határon…