Utópia vagy új világgazdasági felfogás?

Az elmúlt hónapok során cikksorozatunkban a Millenniumi Fejlesztési Célokat jártuk körbe.  A 2000-ben újtára bocsátott ENSZ-program célkitűzései kísérletet tesznek a világ szegényebb országainak a felzárkóztatására. Az utolsó pont egy globális partnerség irányelveinek kidolgozását foglalja magában, amely nélkül gyakorlatilag elképzelhetetlen a többi cél teljesítése olyan formában, hogy azok a program 2015-ös vége után is sikeresen tovább éljenek és új kezdeményezéseknek nyújtsanak talajt.

Kiszámítható pénzügyi rendszer?

A Millenniumi Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals, MDG) keretén belül az oktatás, az egészségügy, a nemek közötti egyenlőség, illetve a járványok, az éhínség és a gyermekhalandóság megfékezése kapnak kiemelt figyelmet. Ezen törekvések eléréséhez három alapvető tényező megléte szükséges: stabil politikai háttér, megfelelő anyagi erőforrások és nemzetközi összefogás. Minthogy fejlődő országokról beszélünk, amelyek pénzügyi lehetőségei gyakran korlátozottak, kereskedelmük beindítása és védelme, nemzetközi kapcsolataik kialakítása és a polgárok önállóságának elősegítése nélkül a segélyek csak átmeneti kiutat jelentenek.

A szabályozott, nyitott és kiszámítható, mindeközben megkülönböztetésektől mentes kereskedelmi és pénzügyi rendszer kiépítése kétségkívül utópisztikus gondolatnak tűnik, azonban nem véletlenül tartják ezt a legfontosabb célkitűzésnek. A fejlődő országok világkereskedelemi részvétele, ezen belül is a kis szövetkezeteké (amik gyakran néhány személyt tömörítenek csak), elképzelhetetlen egy jól szabályozott és érdekeiket védő rendszer nélkül. Az MDG a szigeteket és tengerparttal nem rendelkező államokat még inkább szárnyai alá kívánja venni, hiszen földrajzi adottságaik miatt a mezőgazdasági termelés fokozottan kiszolgáltatott. Példaként érdemes a Szaharára gondolni, ahol kísérletek történnek a lakosság bevonásával történ elsivatagosodás elleni küzdelemre, így próbálva a mezőgazdaságon segíteni.

Jelenleg a világ 49 legszegényebb országa együttesen csak a világkereskedelem 0,4 százalékát nyújtja, miközben a Földön minden tizedik ember ezekben az országokban él.A százalékos arányok szegénységet, egészség- és oktatásügyi problémákat vázolnak föl, tovább nehezítve az ott élők életkörülményeit és rontva gazdasági kilátásaikat.

Az MDG törekvései ellenére létezik egy ördögi kör, ami könnyedén beszippantja azokat a legszegényebb országokat, amelyek nem tudják finanszírozni a kereskedelemmel járó költségeket vagy éppen nem rendelkeznek bőséges nyersanyagkészlettel. A szubszaharai országok többsége ebbe a csoportba tartozik.

Probléma akad bőven

Felmerül a kérdés, hogy a kereskedelemi kapcsolatok kialakításának nehézségei ténylegesen csak finanszírozási problémákra vezethetőek-e vissza. Ne feledjük, a sorozatos híradások aszályokról, éhínségről és instabil belpolitikai viszonyokról nem csalogatják a befektetőket. Ugyancsak hibás az a felfogás, miszerint a kereskedelem fellendülése automatikusan életszínvonal emelkedéssel társulna. Ehhez többek között növekvő számú munkahelyre, szociális és iskolahálózat kiépítésére és a meglévő fejlesztésére, infrastruktúra kiépítésére, létbiztonságra és a tudatos családtervezés feltételeinek megteremtésére van szükség. Ezek pedig még abban az esetben is hosszú éveket, gyakran évtizedeket vesznek igénybe, amikor a kereskedelem fellendülése nem a nyersanyag-kiáramlásban merül ki.

Másik jelentős probléma a korrupció örökké visszatérő témája, amelyet a Transparancy International aggályos mértékűnek vél a szubszaharai területen, bár elismeri, történtek előrelépések. Itt érdemes megjegyezni, hogy a kormányok országonként eltérő hozzáállást tanúsítanak. A szervezet kiemeli a sajtószabadság meglétét számos afrikai országban, illetve a média szerepét a korrupció ellenes harcban, amely az elmúlt évek során észrevehetően erősödött.

Kiút a gyógyszergyártáson keresztül?

A segélyszervezetek mára állandóvá vált jelenléte az afrikai országokban nem kelt meglepetést. Az éhínségek, járványok és a szegénység nélkülözhetetlenné teszik munkájukat. A Millenniumi Fejlesztési Célok utolsó pontja azonban a fejlődésben lévő országok önállósítását, a különféle szervezetek jelenlétének csökkentését célozza. Az ide vezető út lehetséges eleme a gyógyszergyártás lokálissá tétele. Jelenleg technológiai áthelyezésről és nem kutatólaboratóriumok telepítéséről beszélhetünk, bár utóbbira is akadnak példák. Dél-Afrika kivételével azonban az afrikai gyógyszeripar a végső gyártási folyamatra korlátozódik, tehát a gyógyszerek (vitaminok és antibiotikumok) tényleges legyártására. Kivételt a tuberkulózis és a malária kezelésére kifejlesztett egyes helyi medicinák képeznek.

Újításként említsük meg, hogy 2010-ben a kenyai Nairobiban az Afrikai Hálózat Gyógyszerészeti és Diagnosztikai Újításért (Le Réseau africain pour l’innovation pharmaceutique et diagnostique) útjára indított egy trópusi betegségek vizsgálatára szakosodott kutatási programot, amelyet a későbbiekben egészségvédelmi fejlesztési programokkal is kibővítenének. A kezelési költségek csökkenését eredményezheti a 2009-ben megszületett kezdeményezés is, ami pedig a generikus gyógyszerek gyártását szorgalmazza.

A nemzetközi együttműködések fellendülése a remények szerint munkapiaci növekedéssel is együtt járna, lehetőségeket kínálva mind a nők, mind a férfiak számára a tisztességes körülmények közötti produktív munkavégzésre. Az MDG utolsó pontja hosszan foglalkozik a telekommunikáció és a technológiai fejlesztések elterjesztésével a fejlődésben lévő országokban. Ez a téma hosszabb elemzést érdemel, azonban röviden megjegyezzük, hogy a kérdéskör annál is inkább érdekes, mivel az afrikai országok jelentős eltérést mutatnak mind a hálózati lefedettség, mind a telefonok használati célja terén (kommunikáció, kereskedelem, mobil bank).