Az ember, aki helyrepofozza egész Mexikót

A mexikói elnök, Felipe Calderón újabb eszközét találta meg annak, hogy hogyan tegye még elnöki periódusának vége felé élhetőbbé saját hazáját. A már korábban bevetett hadsereg mellett most a külföldön kialakult Mexikó-kép javításán dolgozik. Noha egy országimázs kialakítása nem fog menni pár hónap alatt, arra azonban jó lehet, hogy az elnököt elfogadottabbá tegye – és ezzel párhuzamosan a gazdaságot is még jobban felpörgesse.

Mexikó újabb frontot nyitott a kábítószer elleni küzdelemben. A csapatokat azonban most nem az első vonalak lövészárkaiba vezényelte Felipe Calderón elnök, hanem a hátország erősítésére. Úgy látja ugyanis, hogy az ország nemzetközi hírneve hagy némi kívánnivalót maga után, ezért annak sürgős javítására tett lépéseket.

Erre több okból is szükség van. Egyrészt ha a világ közvéleménye felől vizsgáljuk a kérdést, rögtön feltűnik, hogy óriási az északi szomszéd médiában gyakorolt túlhatalma e téren. Így ma az országról alkotott képünk nagy részben (igaz, nem teljes mértékben) azokra a sztereotípiákra épül, amelyeket az amerikaiaktól kapunk. Az amerikai híradásokból és filmekből ránk zúduló Mexikó ugyanis korántsem ugyanaz, mint a valóságban. Ezt különösen a televízióban lehet tapasztalni, ahol a különböző csatornák szinte egymással versenyezve közvetítik a brutálisabbnál brutálisabb híreket az országról csak hogy saját nézettségüket növeljék. Noha ez a gyakorlat egyesek szemében rendkívül ellenszenvesnek tűnhet, mégsem feledteti a tényt, hogy a gyilkosságok, robbantások és egyéb kegyetlenségek valóban megtörténtek.

Ezzel önmagában még nincs is probléma, hiszen alighanem Calderónnál nincs tájékozottabb mexikói ember e témában. Pontosan tudja, hogy mi ellen húzta fel a kesztyűt, és hogy ez mekkora áldozatokat követel mind a fegyveres erőktől (rendőrség, szárazföldi hadsereg, haditengerészet), mind a civil lakosságtól akkor, amikor a bűnbandák kaszinókat röpítenek az égbe, vagy békésen táncoló diszkós társaságba eresztenek egy-egy sorozatot, sokakat megölve.

Ő maga azonban politikus, és nem országimázs-építő szakember. A két tevékenység ugyan néha összemosódik, amikor egy országot annak vezetőjének teljesítménye alapján ítélnek meg, mégis szükség volt egy olyanra, aki csak azzal foglalkozik, hogy Mexikó jó hírnevét továbbítsa és erősítse a külföld felé.

A választás a brit Simon Anholtra esett, aki jelenleg Calderón tanácsadójaként dolgozik. Anholt optimista szellemben építi fel azt a kampányt, amely egyszerre segít az ország jó megítélésének kialakulásában – és ugyanakkor szolgálhatja megbízóját is a július 1-én esedékes elnökválasztás során. A brit szakember abból a felismerésből is kiindulhat, hogy a bűnbandák elleni harcban megfáradt civil lakosság nagy valószínűséggel vevő az ilyenkor szokásos pozitívumokra, legyenek azok hangzatos elnökjelölti ígéretek vagy egy jól felépített országimázs.

Hogy erre mekkora szükség van, azt Mexikó, de szűkebb hazánk példáján keresztül is remekül szemléltetni lehet. Amikor ugyanis egy külföldi megkóstol egy mexikói fajitát vagy egy magyar gulyáslevest, az étkeket meggyőződve sorolja az adott konyha alapvető fogásai közé még akkor is, amikor a valóságban csak nagyon kevés mexikói család vagy magyar vasárnapi ebéd asztalán van mindennap fajita, illetve gulyásleves.

Az országimázs jelentősége pont ebben áll: a külföldieknek eladnak egy kreált valóságot, aminek a valóságban az adott ország nem teljesen felel meg, a célja viszont az, hogy ezekkel a turistacsalogatókkal növelje saját népszerűségét. Ennek számos csatornája létezik, kezdve a televízióban látható reklámoktól a Budapesten is megtalálható taqueríákon és turizmus-kiállításokon át például a nagykövetségek és kulturális intézetek hivatalos programjaiig.

Mexikó Anholt személyében emberére talált ebben a munkában, ugyanis korábban már több, mint 40 országban teljesített hasonló jellegű szolgálatot Chilétől Tanzánián, Írországon és Kanadán át Kínáig, így bőven van tapasztalata. Mint mondja, „a közvélemény nem ítél el országokat pusztán azért, mert problémáik vannak, azt ítélik el, ha nem oldják meg azokat”. Problémából Mexikónak is kijutott bőven, korrupció, erőszak, kábítószer-kereskedelem, szegénység és a globális felmelegedés csak néhány azokból.

Megoldani sem könnyű ezeket. A drogbandák még az 1929 és 2000 között hatalmon lévő Intézményes Forradalmi Párt (Partido Revolucionario Institucional – PRI) idején erősödtek meg kapcsolataik (itt jön be a képbe a korrupció) révén annyira, hogy mára a hadsereget kellett bevetni ellenük. A szegénység annak ellenére jelen van az országban, hogy a mexikói a latin-amerikai országok közül az egyik legnagyobb és legjobb helyzetben lévő gazdaság: a hegyvidéki, zömmel indiánok által lakott Oaxacában még mindig gondot okoz az iskolák hiánya és így az iskolázottság átlagosnál alacsonyabb foka.

Anholt nem egy ábrándokat kergető idealista, tisztában van mindezzel. Éppen ezért nem ígért azonnali és gyors hatású csodaszert Mexikó bajainak orvoslására.  „Egy ország nem olyan, mint egy szappan vagy egy mobiltelefon, amit egyszerűen megveszel az eladótól. Az utóbbi 20 év igazolta ezt az alapigazságot: külföldön az adott országról alkotott imázs soha nem csak azért lett jobb, mert annak nevezték” – hívta fel a figyelmet a hathatós cselekvés szükségességére.

Mexikói részről a szándék mindenesetre megvan, és ennek már látszanak az első jelei is. Az országról közvetített erőszak és brutalitás ellenére a tavalyi évben mintegy 190 millió turista fordult meg az ország különböző szállodáiban: ez a szám nagyjából Brazília teljes népességével vetekszik és több, mint ahányan egész Oroszországban élnek. A turisták – akiknek száma 2011-ben majdnem négy százalékkal nőtt az azt megelőző évhez viszonyítva – negyede-ötöde (22,7 százalék) külföldi származású volt. A külföldiek arányának alakulása mellett maga a turizmus, mint nemzetgazdasági ágazat is rendkívül fontos Mexikóban, mivel a GDP kilenc százalékát produkálva a tercier szektor meghatározó szegmenséről beszélhetünk.

Ha sikerrel alkalmazzák Anholt receptjét, úgy könnyen lehet, hogy a következő években már az átlagos magyar háztartásba sem csak a lefejezett észak-mexikói civilek fognak eljutni, hanem egy sokkal barátságosabb ország képe. És talán a Calderónt követő mexikói elnökök is bátran és büszkébben hirdethetik, énekelhetik a nagyvilágnak a bájos és szeretett országról szóló „México lindo y querido” című népdalt.