Guatemala: a fejlődő demokrácia földje

Guatemala Közép-Amerika legnépesebb országa. Az elhúzódó polgárháború nyomait a mai napig magán viseli noha az elmúlt évtizedek kormányai erőfeszítéseket tettek a demokrácia megszilárdításáért, és a belső biztonság megteremtéséért.

Guatemala Közép-Amerika kis területű, mindössze 108 ezer négyzetkilométer kiterjedésű országa, azonban 14,8 millió lakosa a földhíd legnépesebb államává teszi. A maja világ szíveként, a kecal országaként is emlegetik, mivel lakosságának csaknem fele, 40 százaléka tartozik indián etnikai csoportokhoz, köztük főként majákhoz, másik fele pedig ún. ” ladino” spanyol hódítók és indiánok leszármazottja. Az ország hivatalos nyelve a spanyol, mellette 23 indián nyelvet beszélnek. Zászlajában, címerében és fizetőeszközében megjelenő kecal madár a meghatározó indián múltra és jelenre utal, a szabadság szimbóluma.

Guatemala neve a Quauhtlemallan, náhuatl eredetű szóból származik, amely farakások helyét vagy  tűzokádó hegyet jelent. Az ország a ma is aktív tűzhányók hazája, 11 aktív vulkánja van, gyakoriak a földrengések. Itt van az egyik legegyenlőtlenebb jövedelemeloszlás a féltekén. A CIA adatai szerint a leggazdagabb réteg, a társadalom 20 százaléka az ország GDP-jének több,mint felét fogyasztja. Ennek eredménye, hogy a lakosság fele kevesebb, mint napi 2 dollárból él, a csecsemőhalandóság, a krónikus gyermek alultápláltság, valamint az írástudatlanság az egyik legmagasabb a világon.

A szabadság íze

A spanyol hódítók 1523-ban érkeztek Guatemalába, háromszáz évig tartó uralmuk alatt az országnak a másodrendű gyarmat szerepe jutott, mivel földje szegény volt ásványkincsekben, az indiánokat rabszolga munkára fogták. Függetlenségét a spanyol koronától 1821-ben kiáltották ki, azonban az ország nem tudta levetkőzni a gyarmati múlt örökségét. A több tíz évig tartó zavaros időszakot az Egyesült Államok kihasználta, nagyvállalatán keresztül (United Fruit Company) hatalmas területeket szerzett, beférkőzött a belpolitikába, támogatta az ország élére került diktátorokat, kezében volt a gazdaság, a közlekedés és a pénzügyek.

A ’40-es években a demokratikus tavasznak is nevezett, tíz évig tartó időszak törte meg az USA uralmát. Juan José Arévalo és Jacobo Arbenz kormányainak figyelme az indián népesség felé fordult, legfőbb céljuk a társadalmi struktúra átalakítása volt, amelyet egy földreform végrehajtásával akartak elérni. Ez azonban sértette az USA érdekeit, vállalatainak hatalmas terülevesztést okozott a kormány rendelkezése. 1954-ben nyíltan beavatkozott, antikommunista propagandával és egy katonai invázióval megdöntötte a kormányt, katonai diktatúrák időszaka következett. Az első kormányellenes szövetkezést 1960-ban a hadsereg fiatal tisztjei szervezték, egyik közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a CIA Guatemalában képezte ki azt a kubai emigránsokból álló csapatot, akik később 1961-ben részt vettek a disznó-öbölbeli invázióban.

A felkelést amerikai segítséggel leverte a kormány, vezetői külföldre emigráltak, azonban egymással kapcsolatot tartva szervezkedni kezdtek, és a politikai tárgyalások kudarca után, a kubai forradalom győzelmétől inspirálva egyetemistákból, baloldali aktivistákból megszervezték az első gerilla csapatot. A Che Guevara által kialakított fókusz elméletet követték, bázisukat az ország keleti részén, a  nem indián számrazású parasztokra támaszkodva építették ki. A partizán mozgalom első kudarcai ellenére megőrizte folytonosságát a ’70es – ’80as évek fordulóján hat-nyolc ezer harcosa volt és fél millió szimpatizánsa. 1982-ben a gerilla frontok összevonásaként megalapították a Guatemalai Forradalmi Nemzeti Egységet (URNG), a kormány és a hadsereg ekkor már jelentős akciót indított a gerilla társadalmi bázisainak meggyengítése érdekében.

Maja genocídium

A 36 évig tartó polgárháború 200 ezer életet követelt, a legtöbb áldozatot ejtő szakasza Fernando Romeo Lucas García és Efraín Ríos Montt elnöksége alatt következett be, a ’80-as évek elején. Ezt az időszakot maja genocídiumként is számon tartják. Alapja az volt, hogy a kolonizáció után formálódó guatemalai társadalomban kialakult az őslakosok diszkriminációja, eszközként tekintettek rájuk. Más latin-amerikai országok társadalmával szemben Guatemalában az őslakosok nem kisebbséget, hanem a társadalom felét alkották, és az évszázadok alatt nem születtek olyan tervek, amelyek elősegítették volna a társadalom integrációját. Az országot vezető mesztic/ladino elit a multikulturalizmus megteremtése helyett az indiánok marginalizálására törekedett.

A demokratikus évtized földosztása után a katonai kormányok kommunista veszélyként kezdtek tekinteni az indiánokra, a társadalom belső feszültségét jól mutatja, hogy az első gerilla csapatok egyátalán nem számoltak velük. A ’80-as években is csak szükségként fogalmazódott meg az indián közösségek bevonásának gondolata. A guatemalai fennsík indián közösségei azonban két tűz közé kerültek, a gerilla továbbra is bizalmatlan volt velük, közben a hadsereg üldözni kezdte a gerillával kapcsolatot tartó indiánokat. Kegyetlen megtorlásokat hajtott végre. A kormány a gerilla csapatok elszigetelését úgy próbálta elérni, hogy felfegyverezte a civil lakosságot. Civil Önvédelmi Őrjáratokat (PAC) szervezett amelyek félkatonai erőként léptek fel, tagjaik indiánok voltak, a hadsereg ideológiai, gyakorlati és katonai kiképzésben részesítette őket.

Az eseményekre a nemzetközi figyelmet 1980-ban a guatemalai spanyol nagykövetségen elkövetett vérengzés hívta fel, amely négy évre befagyasztotta a két ország közötti diplomáciai kapcsolatot.

Törékeny demokrácia

A demokratikus átmenet csak 1985-től kezdődött meg, új alkotmányt hoztak létre, emberjogi bizottságot alapítottak, a hadsereg visszavonult a kormányzástól és tevékenysége csak a belső rend fenntartására szorítkozott. Az első demokratikus kormányokat 1986 és 1996 között választották, felvették a harcot a korrupcióval, igyekeztek megszilárdítani a jogrendszert és lezárni a belső fegyveres harcokat.

1987-től a kormány megkezdte a tárgyalásokat az URNG-vel, a konfliktus lezárása érdekében. A békekötési folyamat 1994-től gyorsult fel, amikor az ENSZ közvetítő szerepet vállalt. A kormány és a gerillák egyezményeket kötöttek az emberi jogokról, az indiánok identitásáról és jogaikról, a békekötés menetéről.

A polgárháború lezárása végül az 1996-ban megkötött Oslói békével történt meg. 1997-ben Létrejött az ENSZ Guatemalai Ellenörző Missziója(MINUGUA), amely januártól májusig ellenőrizte, hogy a felek eleget tesznek-e a béke pontjainak.

Az URNG párttá alakult, a 2011-es választásokon WINAQ-URNG-MAÍZ-ANN koalícióban indult, Rigoberta Menchú volt az elnökjelöltje, azonban a szavazatoknak mindössze három százalékát tudták megszerezni.

Gazdaság

A 36 éves polgárháború után a kormányok a makrogazdasági stabilizációra törekedtek. 1998-ig gyors növekedés következett be, azonban ekkor romlott a kávé világpiaci ára, ami megtorpanáshoz vezetett. A 2000-es években ismét fellendülés következett, de a 2008-as válság hatására a külföldi befektetés üteme visszaesett, csökkent az USA export kereslete. 2010-re stabilizálták a gazdaságot és 2012-re az ország várhatóan visszaáll a megszokott növekedési ütemhez. Guatemalát a Világbank a kevésbé eladósodott országok közé sorolja, noha 2010-ben megugrott az államadósság. Az utóbbi évek kormányainak intézledései a külföldi befektetések elősegítésére, az ország versenyképességének növelésére valamint az export és az idegenforgalomba való beruházás ösztönzésére irányulnak. A guatemalai gazdaság vezető ágazata a mezőgazdaság, az ország fő kiviteli cikkei a cukor, a kávé és a

banán, habár az elmúlt években a turizmus is fejlődésnek indult. Legfőbb kereskedelmi partnere az Egyesült Államok és tagja a Dominikai Köztársaság, Közép-Amerika és az USA közötti szabadkereskedelmi egyezménynek (DR-CAFTA).

Külkapcsolatok

Fordulatot jelent az ország külkapcsolataiban, hogy 2012 januártól az ENSZ Bizottsági Tanácsának nem állandó tagjává vált. Főként kereskedelmi orientáltságú nemzetközi társulásokban vesz részt, tagja a Közép Amerikai Közös Piacnak (MCCA),az IMF-nek, a Közép Amerikai Államok Szervezetének (ODECA), Karibi és Latin-amerikai Gazdasági Rendszernek (SELA), a Karibi és Latin-amerikai Államok Közösségének (CELAC). Kereskedelmi kapcsolatokat az USA mellett Mexikóval és a közép-amerikai államokkal tart fent.

A mai napig követel területeket a szomszédos Belizétől. Az USA Guatemalával kapcsolatos politikája a demokratikus intézmények megerősítésére törekszik. Fejlesztési Ügynöksége (USAID) programjainak célja a bűnmegelőzés, a kereskedelem, a beruházást segítő szabályozások, valamint az egészségügy és az oktatás fejlesztése.

Jelen

Az oslói béke után 16 évvel, annak ellenére, hogy Guatemala a demokrácia útjára lépett, még mindig küzd a polgárháború idején elkövetett bűncselekmények felderítésével, példa erre Ríos Montt januárban indított pere. Noha a politikai pártok palettája széles, és a legutóbbi választáson tíz pártra adhatták le a voksukat az választók, az ország politikai rendszere nem tekinthető modernnek. A pártok nem képesek tartósan maguk mögött tartani a támogatóikat. Mindez ahhoz vezetett,hogy a Latinobarómetro 2010-2011-es felmérése alapján Guatemala egyike azoknak az országoknak, amelyekben a leginkább csökken a demokrácia támogatottsága.

A 2011-es választásokon többséget szerző Otto Pérez Molina is nyugalmazott tiszt, akit ráadásul több támadás is ért a polgárháborúban való részvételével kapcsolatban. 

Jelenleg a szegénység mellett az ország legnagyobb problémája az erőszak eszkalálódása, átlagosan napi 16 gyilkosság történik, a nők meggyilkolása az egyik legmagasabb Latin Amerikában. Az erőszak mutatóit emeli a mexikói drogkartell a las Zetas kiterjesztett tevékenysége, a nyomornegyedeket pedig az egyre több tagot számláló bűnbandák veszik ellenőrzésük alá. Molina kampányában ezért az erőszak felszámolását tűzte ki célul, a kemény kéz politikáját hangsúlyozta. Létrehozott öt speciális csoportot, valamint februárban a salvadori elnökkel, Mauricio Funessel együtt párbeszédet kezdeményeztek a drogok legalizálásának lehetőségéről.

Kérdéses, hogy Molina javaslata meddig fog jutni, arra azonban rávilágít, hogy Guatemala az utóbbi években egyre nyitottabbá válik a régió többi országaival való együttműködésre, amely hosszú távon az ország belső problémáinak megoldásához is vezethet.