Az amerikai-mexikói vasfüggöny elérte az óceánt

Daruk, munkások, masszív fémcölöpök és ezek nem mindennapi látványa fogadta az észak-mexikói Tijuana és a dél-kaliforniai San José környékén élőket a napokban. Az Egyesült Államok kormánya által a drogkereskedelem, valamint az illegális migráció visszatartására épített új, óriási kerítés a szárazföld belseje felől mostanra érte el a Csendes-óceánt. Igaz, korábban is húzódott fal a határ e szakaszán, de a kérdés most az, hogy a felújított kerítés képes lesz-e hatékonyan feltartóztatni a déli illegális határátlépők tömegeit?

Újravarrják a „vasfüggönyt”

A „Surf Fence” nevű munkálatok a fent említett két nyomós ok mellett azért is különösen fontosak az amerikaiak számára, mert részben ki tudja váltani annak a mintegy 20 ezer határőrnek a munkáját, akik éjjel-nappal vigyázták eddig a nyitott határt. A mostani lezárással sem lesz okafogyott a munkájuk, hiszen továbbra is éberen kell figyelniük, nehogy átmásszanak vagy megbontsák a frissen elkészült építményt. A fal nem nyújt 100 százalékos védelmet, és nem zárja el hermetikusan az Egyesült Államokat a Mexikó felől érkező embertömegek elől, csupán még inkább megnehezíti az átjutásukat. Az amerikai vámhatóság és a határvédelem közösen az utóbbi években mintegy 1000 kilométer falat húzott fel a mexikói határon.

„A munkálatok szükségessége világos: a határövezet a tengerig sűrűn lakott, és a múltban rengeteg ember könnyen talált magának utat a tijuanai tengerparton át az Imperial Beachre (a legközelebbi amerikai tengerpartra). Akadályok nélkül az illegális bevándorlás feltartóztathatatlan lenne, és ezért szükségünk van fizikai infrastruktúrára is” – indokolta meg az építkezést Michael Hance, a határőrség munkálatokat felügyelő tisztje.

Mivel a határ jórészt fémből készült és készül, az időjárás viszontagságai miatt természetesen korrodálódik, amire az amerikaiaknak szintén oda kell figyelniük. Ez teszi szükségessé, hogy időnként cseréljék a határon húzódó fal bizonyos szakaszait. Erre a célra 4,3 millió dollárt különítettek el.

Ki itt próbálkozol, hagyj fel minden reménnyel

A határ ilyetén állapota nem számít újdonságnak a térségben, mivel Tijuana és San Diego között már több mint 20 éve létezik valamiféle kiépített határ. A Csendes-óceántól induló fal első 22 kilométerét 1993-ban kezdték el felhúzni három méteres magasságban. Hogy tényleg ne legyen egyszerű dolga a mexikói illegális bevándorlóknak, 1996 során egy kongresszusi törvény zöld utat adott egy ezzel párhuzamos második fal felépítésére is (azóta néhol már tripla fal védi az Egyesült Államok déli végeit).

A természet, az esők, és a hullámverés azonban erősen korrodálta a fal szerkezetét. Ennek érdekében a most cserére szorult szakaszokat már egy, az oxidáció ellen az amerikai remények szerint körülbelül 30 évig védelmet nyújtó festéssel vonják be.

Azonban nem csak új festékréteggel vonják be a fal új szakaszát, hanem egyúttal meg is magasítják, így 2012 márciusára az elődjénél mintegy 2,5 méterrel magasabb kerítés fog farkasszemet nézni a mexikóiakkal. Ráadásul a legfelső pár métert olyan anyaggal vonják be és úgy alakítják majd ki, hogy jócskán megnehezítse a felmászást, és a falon való átjutást, átugrást. A határ mindkét oldalán a fal mellett további két-két kilométeres övezetet, amolyan „senki földjét” hagynak szabadon (persze csak ott, ahol nincs település közvetlenül a határ mellett), hogy az esetleges gyanús mozgásokat még könnyebben ki tudják szűrni.

Nem mindenkinek tetszik

A fal beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a hivatali nyilvántartások adataiból kiderül, hogy 1986 óta, amikor még 630 ezer illegális határátlépőt tartóztattak le az amerikai oldalon, mostanra ez a szám a tizedére esett vissza.

Az emberi jogvédők szerint a szárazföldön is egyre komplexebb módon kiépülő új, megerősített határ – az utóbbi hat évben megduplázták az éjjel-nappal őrködő határőrök számát – mostanra az óceánig történő kiépítettsével elveszi a migránsok utolsó esélyét is, hogy egy jobb élet reményében az Egyesült Államokba, mint a szabadság hazájába jussanak.

A Mexikói Nemzeti Emberi Jogi Bizottság is felhívja a figyelmet a falra. Adataik szerint már eddig is rengetegen haltak meg a határátlépés közben, összesen több mint 5600-an. Igaz, ennek csak egyik oka az amerikai határvédelem. A másik, amely legalább annyira komoly tényező, az az, hogy a határ ott húzódik, ahol azt 1848-ra megrajzolták. A sivatagban, az óriási forró sivatagban, ahol évről érvre számos migráns kap hőgutát és hal meg.

„Miért nem oda költik el a pénzt, ahol mindannyian tudjuk, hogy sokkal több átlépési lehetőség van?” – teszi fel a kérdést Pedro Ríos, a migránsok jogaiért küzdő San Diegói szervezet igazgatója. Részben magával is vitatkozva rámutatott arra is, hogy mennyire fölösleges pénzt ölni a határ fenntartásába, hiszen az utóbbi időkben összesen öt alkalommal kellett magasítani a falat, de a lényeg, hogy a probléma, amelyet kezelnie kellene, mégsem szűnt meg. Szerinte „a fal csak egyszerű szimbólum arra, hogy azt mondhassuk, hogy feltartóztatjuk az illegális határátlépőket”.

Előre, a halakért!

A jogvédők mellett környezetvédők is beszálltak a fal ellen intézett verbális támadásba. Ők amiatt kritizálják az egész felépítményt, mert véleményük szerint a tengerbe lógó új szakasz folyamatos korróziója, a sós tengervízbe oldódása veszélyezteti a környék flóráját és faunáját is.

A felszínhez közeli fajok védelméért áll ki az Érintetlen Természet Védőinek tagja, Matt Clark is. „Itt van ez az 1000 kilométernyi felhúzott fal és azt látjuk, hogy gátolja a természet útjait, a fajok vándorlását a határ egész hosszában”. Ezzel már Dan Millis környezetvédő, a Club Sierra nevű program koordinátora is egyetért.

A határ menti tengeri környezettel kapcsolatosan bizonyos tanulmányok már korábban rávilágítottak arra, hogy a fal és maga a fémszerkezet hidrológiai problémákat okoz, például az üledék lerakódását is elősegíti. Az üledék és maga a tengerbe nyúló fal pedig megváltoztatja a tengervíz áramlási irányát is Tijuana magasságában.

A guatemalai építész és egyben a San Diegói Kaliforniai Egyetem professzora, Teddy Cruz annyival még rá is kontrázik a környezetvédők véleményére, hogy szerinte a fal a környezeti hatásokon keresztül társadalmi bajok forrása is lehet. Cruz azt hozza fel példának, hogy mennyire káros lehet egy társadalomra és a környezetre is például az a felhalmozódott szemét, amely közvetlenül az emberi közösségek mellett gyűlik fel azért, mert a határ egész egyszerűen eltorlaszolja nem csak a szárazföldi fajok, de egyes vízfolyások útját is.

A másik oldal természetesen a saját maga igazát fújja. Hence a természetvédőkkel szemben azt mondja, hogy a határőrség saját környezetvédelmi szakemberei is elvégezték a saját maguk tanulmányait, mégsem találtak semmi olyan környezetet károsító hatást, vagy tényezőt, amely a munkálatok felfüggesztésére adna alapos okot.

Innentől kezdve természetesen mindenki szabadon eldöntheti, hogy melyik oldalnak van igaza. Valóban komoly társadalmi hatása is van a falnak, azon túl persze, hogy fokozottabb mértékben választja el egymástól a két országban élőket? A határőrség tényleg objektíven vizsgálta meg az esetleges környezeti kihatásokat? Egyáltalán, akartak találni valamit is? Akármi is legyen a válasz ezekre a kérdésekre, egy biztos: jelenleg az illegális határátlépők számát csak csökkenteni lehet, lenullázni nem. A fal ugyanis nem megoldás a migrációra, a probléma gyökerét természeténél fogva nem oldja meg, hiszen ez csak egy fal. Azonban rengeteg Mexikóból és más latin-amerikai országból érkező potenciális határátlépőnek nem falak, hanem jobb életkörülmények kellenének. Noha ez nem teljes mértékben az Egyesült Államok problémája, kivonni magát ez alól mégsem tudja – falakkal sem.