Oroszország legerősebb embere

KGB-s titkosügynöki múlt, politikai szerepvállalás Jelcin idejében, majd elnök két cikluson keresztül, végül miniszterelnök, 2012-től pedig előreláthatólag újra elnök. Ez Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció jelenlegi miniszterelnökének egy mondatban összefoglalt politikai karrierje, aki így a világ legnagyobb országának legerősebb embere. Miniszterelnökként is az állam irányításának legfontosabb feladatait látta el, miközben gondosan vigyázott az elnöksége alatt felépített imidzsére, és így külföldön és Oroszország külpolitikáját illetően sokszor keménynek mutatkozott, míg otthoni intézkedéseit sok esetben a populista jelzővel lehet illetni.

A valószínűleg nemsokára újra elnökként munkálkodó Putyin természetesen nem politikai tapasztalat nélkül került a hatalomba, hiszen 1975 és 1990 között a KGB-ben szolgált, majd az elnöki ügyek irányítójának helyettese (1996-97), az elnöki adminisztráció vezetőjének helyettese (1997-98), az elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettese (1998), a KGB-t felváltó FSzB igazgatója (1998-99) lett. 1999-ben a miniszterelnöki székben is ült egy rövid ideig, és 1999 és 2000 között ideiglenes elnök volt, amikor 2000-ben megválasztották Oroszország második elnökének.

Jelcin támogatása, majd lemondása nagyon jól jött ki Putyinnak, aki így ideiglenesen elfoglalhatta a volt elnök székét, és a távozott elnök pártfogoltja lett a 2000-ben zajló elnökválasztásokon. Ez, és a még Jelcin lemondása előtt megrendezett Duma választások nagyban hozzájárultak a politikai helyzet stabilizálódásához.

Putyin előtt nagy kihívások álltak, neki kellett megoldania többek között a gazdaság nem túl rózsás helyzetét, felvenni a küzdelmet a moszkvai terveket elutasítóan fogadó Nyugattal, és le kellett zárnia a csecsen háborút is. Putyin elnöksége alatt vitathatatlanul sokat fejlődött a világ legnagyobb országa, de természetesen ennek hátulütői is voltak.

Államfői munkásságának köszönhetően Putyin nevét a politikai stabilitás és a törvényesség újbóli megteremtésével kötik össze, aki emellett Oroszország területi egységét is visszaállította a második csecsen háború során. Elnöksége alatt az orosz gazdaság kimászott a válságból, és kilenc évig folyamatos növekedést mutatott, amit a GDP növekedése, a szegénység 50 százalékos csökkenése és a 60 dolláros havi átlagfizetés 640 dollárra való növekedése is megmutatott. Elemzők szerint ezek az eredmények a jó makrogazdasági irányításnak (mint például a jövedelemadó 13 százalékra való csökkentése, valamint a profitadó leszállítása), a pénzügyi reformoknak és a magas olajáraknak tudhatóak be. Putyin nagy figyelmet fordított Oroszország energetikai politikájának fejlesztésére, amelynek köszönhetően az ország energetikai szuperhatalommá vált, és ami a nukleáris energia reneszánszát, valamint exportvezetékek megaprojektjeit (ESPO, Nord Stream) is elhozta.  A megerősödött államhatalom harcot indított a nem együttműködő oligarchák ellen, és a Kreml kezébe vette a kormányzóválasztást is (a korábbi demokratikus módszer helyett). Éppen ezért Putyint nagyon sok nyugati és ellenzéki kritika érte, de az elnök-miniszterelnök Oroszországban ennek ellenére is legyőzhetetlen népszerűségi mutatókkal rendelkezik.

A 2008-as elnökválasztásokhoz közeledve, amikor is lejárt Putyin két elnöki ciklusa, és az alkotmány szerint többször nem indulhatott ezért a posztért, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem fejezi be politikai karrierjét, és hogy Medvegyev a segédje lesz a hatalommegőrzésben. Május 8-án Putyin az Egységes Oroszország, a kormánypárt, és így a mindenkori választásokon hatalmas előnnyel induló párt elnöke lett, és Medvegyev, az új elnök még aznap miniszterelnöknek jelölte a Dumában. A volt elnököt támogatta tehát az „Egységes Oroszország”, a Liberális Demokrata Párt és az „Igazságos Oroszország” frakció, míg a kommunisták ellene szavaztak, ami 56 képviselőt jelentett a 392 támogatóval szemben.

Kié az utolsó szó? – Miniszterelnökként is az állam feje

Megfigyelők már Putyin miniszterelnökségének első hónapja után megjegyezték, hogy a kormányfő háttérbe szorítja Medvegyev elnököt, amit többek között abból következtettek ki, hogy az új miniszterelnök a saját, volt külpolitikai tanácsadóit nevezte ki olyan pozíciókba, amelyekben azok megőrizhették korábbi hatalmukat. A gyanú szerint ezzel a miniszterelnök átvette a kormány hatáskörébe az ő elnöksége idején még az elnöki feladatok közé tartozó külpolitikai irányítást. A határkörök átrendezéseként értékelték azt is, hogy Putyin kezdte el vezetni a kabinet kulcsfontosságú tagjaival folytatott üléseket. Mindez azt a látszatot keltette Európában, hogy Oroszországnak két elnöke van, ami különösen Putyin 2008. júniusi franciaországi utazása során vált világossá, amikor a miniszterelnök magáénak érezte az elnöki jogkörök többségét. Ennek kapcsán a Le Monde úgy fogalmazott, hogy „a Kreml igazi vezetője Putyin maradt, csak a rezidenciája már nem ott található”.

Putyin eleinte nem kommentálta Medvegyev Szövetségi Gyűlésnek november 5-én küldött határozatát az alkotmányos reformról, különösen az elnöki ciklus meghosszabbításáról 2 évvel, amit a belföldi és a külföldi sajtó Medvegyev gyors lelépésnek és Putyin visszatértének tekintett. Egy héttel később Putyin hivatalosan is megerősítette: egyetért az elnök kezdeményezésével.

Medvegyev elnökségének 100 napja után a „Kommerszant-Vlaszty” már úgy írta le a sajátos oroszországi belpolitikai fejleményeket, hogy „tandemokrácia” alakult ki. A Kreml egyre sűrűbben próbálta bizonyítani, hogy az államfő független és döntései teljes érvényűek, de ennek ellenére az átlag orosz polgár szemében továbbra is Putyin volt az ország vezetője.

A 2012-es elnöki választások előtt mindenkinek fejtörést okozott, hogy Medvegyev vajon indul-e másodszorra is az elnöki székért. 2011. szeptember 24-én, az Egységes Oroszország párt kongresszusának második napján Putyin felajánlotta a jelenlegi elnöknek, hogy az vezesse a pártlistát a 2011-es Duma választásokon, mire válaszul Medvegyev megkérte a párttagokat, hogy azok támogassák Putyin jelölését. A miniszterelnök beleegyezett, hogy indul az elnökválasztáson, és úgy nyilatkozott, hogy ez neki „hatalmas megtiszteltetés”.

Mindent a népért – Populizmus-gyanús kormányzás

2008 májusának végén, vagyis szinte rögtön a hivatalba lépése után Putyin bejelentette azon igencsak populistának ható indítványát, mely szerint csökkentik az adókat és növelik a különböző juttatások összegét, így a nyugdíjakat és a GYES-t is; valamint az olyan intézkedések bevezetését, amelyek növelik az olajkitermelést és fokozzák az olajtermékek finomítását, ami elsősorban a finomított olaj adómentességi minimumának megemelését jelentette a hordónkénti 9 dollárról 15-re. Habár Alekszej Kudrin miniszterelnök-helyettes szigorú gazdasági elveket vallott, nem került sor vitára a költségvetési tanács ülésén, és így zöld utat kapott a kiadásnövekedés, ami 2008-ban 120,4 milliárd rubelt jelentett (kb. 843 milliárd forint). A Kommerszant című orosz újság erre reagálva azt írta, hogy Putyin „kiérdemelte a modern orosz történelem legbőkezűbb miniszterelnökének címét”, hiszen miniszterelnökségének első 20 napja alatt naponta 6 milliárd rubellel (kb. 42 milliárd forint) nőttek a költségvetés kiadásai. Putyin „bőkezűsége” még a későbbiekben is megmaradt.

Miniszterelnökségének elég korai szakaszában, 2008 őszén pattant ki a gazdasági világválság, ami nagy kihívás volt, hiszen most nem lehetett az elnöki székből hibáztatni a kormányt, ugyanis most Putyin volt a kormány. A miniszterelnök ígéretet tett, hogy kezelni fogja a helyzetet, miközben a Bush-kormányt vádolta hozzá nem értéssel, de kijelentette, hogy nem államosítják az orosz gazdaságot. November 1-jén bejelentette a kormány által kidolgozott válság elleni lépéseket, ami többek között a költségvetés és az állami monopóliumok kiadásainak csökkentését tartalmazta, és költségvetési forrásokat különített el a bankmentésekre és a munkanélküliség csökkentésére. A Kínával való kereskedelemben Oroszország nem az amerikai dollárt használta a továbbiakban a kölcsönös elszámolásra. Szakértők azonban ezeket a lépéseket is elégtelennek tartották.

2009 márciusában Putyin bejelentette a nyugdíjalap bővítését 374 milliárd rubellel (kb. 2618 milliárd forint), és megjegyezte, hogy az év végére az átlagnyugdíj meghaladja majd a létminimumot. Ennek kapcsán elmondta, hogy a kormány abszolút prioritással kezeli a nyugdíjrendszer reformját, amit szavai szerint 2010-ben el kell kezdeni. További 34 milliárd rubelt (kb. 234 milliárd forint) különített el a munkanélküliek megsegítésére.

Ennek ellenére mind Medvegyev, mind Putyin támogatottsága csökkent 2009 elejétől kezdve, és ez kormányellenes tüntetésekben is megnyilvánult, amelyeken a kormány távozását követelték, már januárban. A második, februárban érkező hullámot az árak emelkedése váltotta ki. Márciusban pedig a kommunista párt is a zászlajára tűzte a kormány távozását követelő jelszavakat.

Kevésbé jelentős, de a populista belpolitika egyik jellemzője, hogy 2009 tavaszának végén Putyin vezetésével ülésezett a Hazai Filmgyártás Fejlesztési Tanácsa, amelyet Putyin 2008. decemberi rendelete hozott létre, és amely 2010-től kezdve évi legalább 4,3 milliárd rubel elkülönítéséről döntött a nemzeti filmgyártók részére, továbbá támogatásáról biztosította az olyan filmek készítését, amelyek az „orosz társadalom és az ország stratégiai fejlődésének megfelelő értékeket közvetítenek”.

2010 április végén a média megszellőztette, hogy a Putyin által vezetett kormány titkosította az Orosz Tartalékalap és a Nemzeti Jóléti Alap kiadásainak és bevételeinek a nyilvánosságra hozatalát 2012. február 1-ig, ami szakértők szerint a kormányhivatalnokok kísérlete volt, hogy elkendőzzék az alapok veszteségességét.

2010 júliusa és augusztusa között az elviselhetetlen meleg miatt végzetes erdőtüzek pusztítottak az országban, ami a miniszterelnöknek ismét lehetőséget adott a közszereplésre és imidzsének fényesítésére.. Putyin a helyszínre utazott, és az újjáépítés feletti teljes irányítást követelte. Eközben a sajtó arról írt, hogy a katasztrófához Putyin „függőleges hatalom” építése járult hozzá, különösen a 2006-os Erdő törvénykönyvvel, amely az oroszországi erdők védelmi rendszerének megsemmisítéséhez vezetett. Ennek ellenére Putyin népszerűsége nőtt, így megállapítható, hogy a számításai jól végződtek.

2011. május elején, nem sokkal a Duma-választások kampányának indulása előtt Putyin bejelentette, hogy „új figurák, friss ötletek és ajánlatok” szükségeltetnek az Egységes Oroszország pártba, azért, hogy az új emberek támogatva a párt sorait, részt vegyenek az „Összoroszországi Népfront” színeiben a választásokon, amelybe pártnélküliként is be lehet lépni.

2011. május 25-én Putyin beterjesztette a Stratégiai Kezdeményezések Ügynökségének megalapítását, amely a közepes vállalkozásokat hivatott támogatni, és legfontosabb szerve a megfigyelő tanács lett, amit Putyin vezet. A sajtó a Medvegyev által indított, az innovációt támogató „Szkolkovo” tudományváros konkurenciájának nevezte a miniszterelnök ötletét.

Erős kéz – Putyin külföldi szereplései

Miniszterelnökségének kezdetén a külpolitikában is lehetőség adódott Putyin részére, hogy szerepeljen. A 2008. augusztus elején kitört orosz-grúz konfliktusról az éppen Pekingben a 29. Olimpiai Játékok megnyitóján tartózkodó Putyin úgy nyilatkozott, hogy Grúzia agressziót követ el Dél-Oszétia ellen (ahol a külföldi sajtó szerint 2000 óta „osztogatták” az orosz útleveleket, ami tulajdonképpen Grúzia belügyeibe való beavatkozást jelent). Oroszország az ENSZ BT elé vitte az ügyet, de határozat nem született. Az agresszió retorikája az orosz fél hivatalos álláspontja maradt, ami végül Dél-Oszétia és Abházia Moszkva általi elismeréséhez vezetett. Augusztus 9-én Putyin Vlagyikavkazba repült, ahol a Dél-Oszétiának nyújtandó segítségről tárgyalt, és szemtanúkkal is beszélt, ami alapján Medvegyevnek már „népirtásként” írta le a grúz katonai akciót Moszkvában. Putyin a polgári lakosság ellen elkövetett bűncselekmények dokumentálását indítványozta, amit Medvegyev készségesen támogatott, és ennek megfelelően megbízta az ügyészség alá tartozó nyomozó bizottság vezetőjét, Alekszandr Basztrikint a grúzok által Dél-Oszétiában elkövetett bűncselekmények okirati bizonyíték-gyűjtési munkálatainak összehangolásával.

Augusztus 11-én a Vedomosztyi orosz újság kremli forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az elnök és a miniszterelnök megosztották a katonai műveletek feletti felelősséget, és így a humanitárius küldetéseket Putyin vezényli, míg a hadműveletek Medvegyev kezében maradtak. A miniszterelnök ugyanaznap jelentette be, hogy a kormány 10 milliárd rubelt (kb. 70 milliárd forint) különített el a dél-oszét infrastruktúra helyreállítására, és 500 millió rubelt (kb. 3,5 milliárd forint) a humanitárius katasztrófa áldozatainak javára. Külföldi újságok, különösen a The Times, elhúzódó birodalmi ambíciókkal vádolva Putyint, megjegyezve, hogy a kormány- és az államfő közti feladatok megosztása ellenére senkinek sem maradt kétsége afelől, hogy az országért továbbra is Putyin vállalja a felelősséget, mert a grúziai konfliktusban Medvegyevnek „összehasonlítatlanul kicsi” szerepe volt Putyinhoz képest, és az újság szerint a konfliktus „Putyin Koszovó függetlenségére válaszul régóta előkészített terve volt”. A konfliktus utáni békés rendezésről szóló egyezmény (amiről Medvegyev és Nicholas Sarkozy egyeztek meg egy találkozójukon) aláírásában való vonakodást is Putyinnak tudja be a külföldi sajtó, és úgy fogalmaztak, hogy aki békét akar a Kaukázusban, az egyenesen Putyinhoz fordul, és nem az elnökhöz.

Nem sokkal ezután, 2008 őszén, folytatva a nagyhatalmi státuszra törekvő hagyományokat, megindultak a három nagy földgáztermelő ország (a világ gáztermelésének 55%-át adó), Oroszország, Irán és Katar közötti tárgyalások egy, az OPEC-hez hasonló fórum létrehozásáról, amit a gázvásárló államok nem jó szemmel néztek, és azzal a kritikával illették, hogy Oroszország az árak magasan tartása miatt akar egy kartellt létrehozni a termelés-mennyiség szabályozásának rovására. Putyin tagadta a vádakat.

A gázügyletek még okoztak gondot Putyinnak (és nem csak neki). 2008 végén ugyanis gázvita pattant ki Ukrajna és Oroszország között, aminek hála Közép-Európa hetekig fagyoskodott ellátás hiányában, mert az orosz fél elzárta az Ukrajnának szállító gázvezetékeket, majd miután az a tranzitgázt kezdte el használni, Moszkva leállított minden szállítmányt. Putyin és Julija Timosenko ukrán miniszterelnök 2009. január 19-én egyezményt írtak alá a gáz áráról, amiért idén októberben bűnősnek találta egy kijevi bíróság Timosenkót hivatali hatalommal való visszaélés vádjával, míg a gázháború elhomályosította Oroszország „megbízható gázszolgáltató” szerepének képét.

A pénzügyi és gazdasági válság továbbra is napirenden volt a világ minden pontján, így természetesen ez volt a következő nagy jelentőségű nemzetközi rendezvény fő témája is. 2009 januárjában Putyin a davosi világgazdasági fórumon tartott beszédében a válság okairól és az ellene tett lépésekről beszélt, amely során többek között a laza szabályozásról beszélt, és erős regionális valuták felemelkedésének támogatását javasolta. A „Nyezaviszimaja Gazeta” arról számolt be, hogy Putyin fellépését negatívan értékelték a külföldi sajtóban, mert még mindig élt bennük a gázválság élménye.

Moszkva fokozatosan be akarta bizonyítani, hogy egyre függetlenedő nagyhatalmi szerepet játszik a világpolitikában, és közben védeni a hazai gazdaságot. 2009. július 30-án Putyin, az energetikai miniszterrel egyetértve aláírta az Oroszországi Föderáció távolmaradásáról az Energetikai Chartától című rendeletet. Az 1991-ben aláírt Chartához Oroszország 1994-ben csatlakozott, amely során garantálta a közös befektetések védelmét az energetikai szektorban, habár nem ratifikálta azt. A legfőbb ellenvetése az orosz félnek azzal kapcsolatban alakult ki, hogy az egyezmény a szállítók és a vevők közötti közvetlen kereskedelmet írta volna elő, ami így tulajdonképpen megszüntette volna a Gazprom monopol helyzetét.

Oroszország tanult az ukrajnai gázvitából is. 2009 augusztusában Putyin és török kollégája, Recep Tayyip Erdogan jegyzőkönyvet írtak alá a két ország együttműködéséről a gázszektorban. A dokumentum a török fél előzetes beleegyezése volt a vízi felségterületein építendő South Stream vezetékbe, ami az olasz ENI és a Gazprom közös projektje, és Ukrajna, Belarusz és Lengyelország megkerülésével gázt szállított volna Európába. Jegyzőkönyvet írtak alá az atomenergetikai területen való együttműködésről is, amelynek megfelelően megépülhet az első atomerőmű Törökországban.

Az eddigi kemény fellépések ellenére a Putyin vezette orosz kormány hajlandónak bizonyult kompromisszumokat is kötni. Szintén 2009 augusztusában Putyin cikket jelentetett meg a „Gazeta Wyborcza” című lengyel újságban, amelyben kifejtette, hogy milyen indokok vezérelték, hogy Lengyelországba látogasson a második világháború 70-ik évfordulójának alkalmából („Megszabadulni a Lengyelország és Oroszország kapcsolatait uraló bizalmatlanságtól és előítéletektől”). Megemlítette a hűvös kapcsolatok okait, amelyek többek között a katyn-i mészárlás (amelynek dokumentumait az orosz kormány nem titkosította) és a Molotov-Ribbentrop paktum.

Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter volt amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója fontos lépésnek tartotta ezt a lengyel-orosz kapcsolatokban. Brzezinski a két ország közötti washingtoni csúcs után megjegyezte, hogy habár Medvegyevnek fontos szerepe van, még mindig a miniszterelnök hozza az igazi döntéseket. A Levada Központ által ugyanebben az időszakban végzett felmérése szerint is Putyin maradt az ország igazi ura a legtöbb orosz szemében.

Legutoljára, 2011 júliusában pattant ki botrány a Werkstatt Deutschland Klub rangos Quadriga díjának odaítélésével kapcsolatban. Ezt általában a „példakép-értékű, szellemi úttörő és a közért tevékenykedő” személyeknek szokták odaítélni, így kapott ilyen díjat Mihail Gorbacsov és Vaclav Havel is. Habár a díjazottak névsora ősszel került volna közzétételre, a Sueddeutsche Zeitung német lap megszellőztette, hogy Putyin lesz az egyik, hiszen ő „I. Péter mérföldkő jelentőségű hagyományainak követője a jövőre való nyitásban”, és ezért „megérdemel egy fejezetet a történelemkönyvekben”. Ez nagy visszhangot váltott ki, és Havel bejelentette, hogy visszaadja a díját, ha azt az orosz miniszterelnök is megkapja. Ennek eredményéül, végül a kuratórium úgy döntött, hogy idén nem kerül kiosztásra a neves díj. Szóvivője, Dmitrj Peszkov úgy fogalmazott, hogy ez „egy kis zavart” okozott Putyinnak.

Elég erős-e Putyin?

2011 áprilisának végén a média a tandemmel és a kormánypárttal szembeni bizalmatlanság növekedéséről számolt be. Szociológusok szerint minden negyedik ember nem szeretné látni sem Putyint, sem Medvegyevet az elnöki székben, és minden ötödik hajlandó lenne tüntetésre menni. Az elnöknek bizalmat szavazó lakosság aránya 46 százalékra csökkent, ami a legalacsonyabb érték 2008, vagyis Medvegyev hatalomra lépése óta. Ez az arány 2010 októberében még 57 százalék volt. Az elnökkel bizalmatlan lakosok aránya 13-ról 20 százalékra nőtt ugyanebben az időszakban. Hasonlóan alakult Putyin népszerűsége is, akiben még 63 százalék bízott 2010 októberében, de ez mára 53 százalékra olvadt, ami a legalacsonyabb 2005 óta. A Levada Központ a jóváhagyást mérte a bizalmatlanság helyett, és ez alapján Medvegyev tevékenysége 68 százaléknak tetszik (76 helyett), míg Putyiné 71 százaléknak (77-ről). Medvegyevet 18 százalék, Putyint pedig 27 százalék látná szívesen az elnöki székben, míg 25 százalék egyiket sem. Az Egységes Oroszország támogatottsága is 50 százalékról 43-ra csúszott vissza.

2011 júniusában újabb közvélemény-kutatás jelent meg, 1600 válaszadó részvételével, ami szerint 52 százalék elégedetlen a kormány munkájával, míg 46 százalék igen. 2008-ban, amikor Putyin kormányfő lett, a kormányt támogatók aránya 60 százalék volt. Medvegyev tevékenységével 66 százalék elégedett, míg Putyinéval 77 százalék. A Levada központ elemzői szerint Putyin azon stratégiája, hogy magát mindig a legjobb fényben tünteti fel, míg a gondokért a minisztereket hibáztatja, meghozta a gyümölcsét. Szakértők szerint a kormány népszerűsége az elhúzódó válságból való kijövetel és a jobb életre való remény hiánya miatt van ilyen mélységekben.

Sok közgazdász azon az állásponton van, hogy Putyin visszatérése az elnöki székbe pozitív hatással lesz mind az orosz, mind a nemzetközi piacokra, amit azzal magyaráznak, hogy elnökként sikeresen biztosította a befektetésekhez szükséges gazdasági stabilitást.

„Politikailag, Putyin döntése a visszatérésről visszahoz egy olyan vezetőt, aki elég erős, hogy véghezvigye döntéseit és ezzel megszüntesse az egyre inkább működésképtelen kettős uralmat – még ha ennek Oroszország „puha tekintélyelvű” képének a növelése is az ára”, mondta Cliff Kupchan, a Eurasian Foundation szakértője.