Versenyfutás Kínáért

A nyáron a lengyel kormány nagy botrány és vádaskodás mellett mondta fel a kínai állammal is szoros kapcsolatban álló cég, a COVEC (Kínai Tengerentúli Mérnöki Csoport) 50 kilométeres autópálya-szakasz építéséről szóló szerződését, miután a munkálatok csúsztak, az alvállalkozókat pedig nem tudta kifizetni a társaság. A lengyel-kínai együttműködés terve ezzel parkolópályára került, a magyar kormány pedig örömmel ugrott a lengyelek helyébe. Az elmúlt héten azonban Varsó jelezte, mégiscsak Kína kapuja kíván lenni az európai piac felé. A régió gazdaságainak nagy szüksége van a kínai befektetésekre, az ázsiai ország pedig az EU piacára szeretne hatékonyabban bejutni.

A lengyelországi lett volna az első kínai infrastrukturális beruházás Európában, mely egyúttal egy jelentősebb kínai-lengyel együttműködés kezdetét jelentette volna. Miután a hatalmas cégnek európai referenciára volt szüksége, dömpingárat ígért, melyet azonban nem tudott tartani. A lengyel média és közvélemény ekkor pesszimista és ironikus hangnemben kezdett beszélni az európai várakozásokról, melyek Kínától várták a csőd szélén álló országok államkötvényeinek megvásárlását és a válság megoldását. Azóta azonban egyre erősödnek azok a hangok, melyek szerint nagy lehetőséget hagyott elbukni egyetlen projekten a kabinet, ezzel helyzetbe hozva a jelek szerint emberi jogi kérdések felett is könnyebben szemet hunyó magyar kormányt. Egyfajta válaszlépésként a kínai vezetés váratlanul még Ukrajnával is stratégiai partnerséget kezdeményezett.

Szükség van a kínai tőkére

A választások után, a politikai helyzet rendeződésével végül az elmúlt héten ismét bejelentkeztek a lengyelek a kínai befektetésekért folyó kétélű versenybe. Varsóban a Lengyel Információs és Külföldi Beruházási Ügynökség (PAIiIZ) több mint 2000 kínai üzletember részére szervezett konferenciát a befektetési lehetőségekről és a bilaterális kereskedelem fokozásának kilátásairól.

Eközben a budapesti delegáció tagjaként hazánkban is járó Van Csi-fej, a Kínai Kereskedelmi Kamara elnöke, valamint a Kínai Kommunista Párt erős embereként számon tartott Csia Csing-lin Waldemar Pawlak miniszterelnök-helyettessel találkozott. A lengyel politikus kijelentette, hogy Lengyelország azon lesz, hogy szoros együttműködésen keresztül biztosítsa Kínának az európai piacra jutás lehetőségét, melynek egyúttal logisztikai központja kíván lenni. A remények szerint ezt szolgálja majd Bronisław Komorowski államfő decemberi pekingi útja is, de a lengyel elnökségből hátralévő időt is felhasználnák a Kína-EU együttműködés erősítésére.

Lengyel szempontból még inkább felértékelődött az utóbbi időben egy komolyabb gazdasági együttműködés szerepe. Mind export, mind pedig import szempontjából erősen függ az ország elsőszámú kereskedelmi partnerétől, Németországtól, hiszen a lengyel külkereskedelem negyede a nyugati szomszéddal bonyolódik, háromnegyede pedig az Európai Unión belül. Ezekre a kapcsolatokra a jelenlegi helyzetben pedig nehéz hosszú távon építeni, hiszen a németek energiájának nagy részét is az eurózóna egyben tartása köti le. Mindez természetesen a lengyel növekedés kilátásaira is kihatással van, annál is inkább, mivel a két ország kereskedelmi mérlege évek óta lengyel pozitívummal zárul. Nem véletlen, hogy az utóbbi hónapokban az eddig előrejelzetthez képest visszafogták a gazdasági bővüléssel kapcsolatos idei jóslatokat, sőt három forgatókönyvet is készítettek az európai események várható kimenetelével kapcsolatban.

Mindeközben a költségvetés is megérezte az elmúlt évek válságkezelésének hatásait, a növekvő hiányt pedig a jövő évi futball Európa-bajnokság infrastrukturális beruházásai is jelentősen megnyomták. Az egyensúly visszaállítása és a beruházások fenntartása pedig csak olcsó külföldi kivitelezők bevonásával valósulhat meg, ezek a lehetőségek pedig az egyik legfőbb vonzerőt jelentik Kína számára. A másik fontos lehetőség, melyben Magyarország nem veheti fel a versenyt Lengyelországgal, az a jelenleg futó és (már egy ideje) felgyorsítás előtt álló privatizációs folyamat, melyből nem titkoltan Kína is kivenné a részét.

Veszélyek és lehetőségekBár a Kínai Népköztársaság az utóbbi időben Lengyelország második-harmadik legfontosabb importpartnerévé lépett elő, ez továbbra is csak 9-10 százalék körüli részesedést jelent a hatalmas német túlsúly miatt. Ami viszont még ennél is fontosabb, az a rendkívül magas lengyel külkereskedelmi negatívum a két ország kapcsolatában. Még tavaly Lengyelország 7,8 milliárd eurónyi árút importált Kínából, addig a kivitel mindössze 800 millió euróra rúgott. Ezen a téren nagy változás nem is várható, hiszen nemcsak a lengyel gazdaság, de a régió egyik országa sem kínál kínai szempontból létfontosságú javakat, vagyis nyersanyagot és csúcstechnológiát.Ezt a trendet azonban némileg éppen a működő tőke beáramlása ellensúlyozhatná, ami a munkahelyteremtés mellett a GDP bővüléséhez is hozzájárulna, ez ráadásul Kína érdekében is áll. Az ázsiai ország oldaláról az együttműködés egyik legfőbb mozgatórugója éppen az tény, miszerint ha az egyébként Kínából származó áru akár 51 százalékban az EU határain belül készülne, máris uniós terméknek minősülve még nagyobb versenyelőnyt élvezne. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy az import jelentős része újra feldolgozva tovább áramlana Közép-Európából, így közvetve szintén ellensúlyozva a kereskedelem negatívumát.

Persze Európában éppen amiatt aggódnak, hogy a kínai termékek így kikerülhetnék az uniós dömping-szabályozást, ellehetetlenítve az európai vállalatokat. Ezen felül a rossz munkakörülmények elterjesztésétől való félelem is legalább annyi kételyt és ellenszenvet szül, mint az emberi jogok helyzete a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt álló államban.

Természetesen Kína az önzetlen megmentő szerepében igyekszik tetszelegni a világpolitika színpadán, valamint minden lehetséges fórum hangoztatja, hogy érdekei és céljai csupán gazdaságiak. Az államkötvények felvásárlásával, az Európai Pénzügyi és Stabilitási Eszközhöz való esetleges hozzájárulással és a beruházásokból való részesedéssel azonban nem elhanyagolható politikai befolyáshoz is jutna a kontinensen, melynek létfontosságú döntéseibe így közvetve beleszólást szerezhetne. A Közép-Európában való befektetések mellett szól továbbá, hogy a kínai vezetés minden eszközt kihasználva igyekszik elérni az 1989-es Tiananmen téri eseményeket követően bevezetett fegyverembargó feloldását. Ehhez Spanyolország és Franciaország nyílt támogatását már megszerezte, és Írország szimpátiáját is igyekezett elnyerni egy nagyobb államkötvény-vásárlással a válság közepén. Ha pedig a Visegrádi Együttműködés országai is „adósai” lennének, az felérne Németország és Franciaország összesített szavazatarányával. Ez persze azt feltételezi, hogy a visegrádi országok együttműködnek a lehetőségek kihasználásában, nem pedig egymással versenyeznek azokért. Már csak azért is, mert Magyarország nem biztos, hogy jól jönne ki a vetélkedésből. 

Együttműködés vagy verseny a régióban?

A lengyelországi autópálya-építés botrányai kapcsán a magyar kormány is egyértelműen a kínálkozó lehetőséget látta a Kína kegyeibe férkőzésre és a térség országainak túllicitálására, valamint a lengyel ellenzék is a stratégiai lépéselőny elvesztéséről beszélt. Mint ahogyan Szlovákia is saját terveit dédelgeti már jó ideje a Kína és az EU közti vasúti forgalom központi, logisztika szerepének megszerzésére. Az valóban igaz, hogy a hatalmas ázsiai partnerrel való kereskedelmet nagyban megkönnyítené egy használható szárazföldi útvonal, a „vasúti selyemút” kiépítése és modernizálása, azt sem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy az elmúlt öt évben az ebben betöltött központi bázisszerepet már a térség minden országának odaígérte a politikai érdekeinek megfelelően ügyesen taktikázó Kína. Az elavult vasútvonalak külföldi pénzből történő felújítása pedig természetesen minden ország számára szívet és pénztárcát melengető gondolat.

A csatározások közben Kína minden félnek ígér, amennyit kell, ezáltal fenntartva a féltékenységet és az egymás megelőzése iránti igényt, valamint folyamatosan egyre több állami kedvezményt kicsikarásán keresztül javítva pozícióit Közép-Európa minden államában. Eközben arra az érintett országok vezetői közül kevesen gondolnak, hogy a szóban forgó régió teljes lakossága nagyjából Kína hetedik legnagyobb tartományának lakosságával egyenlő. Az „új Európa” államai ráadásul valóban kulcspozíciót foglalnak el, a potenciál tehát megvan ahhoz, hogy itt létesülhessen Kína európai logisztikai, elosztó és összeszerelő központja. A kínai exportipar méretét figyelembe véve pedig némi összehangolt cselekvéssel mindenkinek jutna a világ második számú gazdasági hatalmának befektetéseiből, jóval kisebb kedvezmények, de még akár jobb munkakörülmények mellett is. Elvégre a régió minden szempontból próbaterep lenne, így az európai gazdasági kultúrához való alkalmazkodás terén is.

Hazánk számára ez már csak azért is előnyös lenne, mert például a kapuszerepre ismét bejelentkező Lengyelországgal való összehasonlításban nem sok érv szólna Magyarország mellett. Bár a lengyel államkötvények hozama alacsonyabb, ám jóval biztonságosabb befektetésnek is számítanak. Az elmúlt években felkúszó államadósság mellett pedig bizonyára a kormány is honorálná az ázsiai segítséget. A küszöbön álló privatizációs hullám is a lengyelek mellett szól, a kínai gazdasági szereplők nem is titkolják, hogy ugrásra készen várják milyen veszteséges állami cégre csaphatnak le áron alul. Mindezek mellett megemlíthetjük még az induló és folyamatban lévő infrastrukturális beruházásokat, mely téren a kínai cégek régóta szeretnének betörni Európába, a forrásokat várhatóan visszafogó Varsó pedig nehezen tudna ellenállni a referenciára hajtó kínai cégek ajánlatának. Nagyobb számú a rendelkezésre álló képzett munkaerő is, ráadásul Lengyelországban 14 különleges gazdasági zóna működik, ahol az állam számos kedvezményt kínálva várja a befektetőket. Mára ráadásul a lengyel megrendelők jüanban is fizethetnek a kivitelezőknek, nem csak dollárban, mely a becslések szerint 5-7 százalékkal olcsóbbá teszi a tranzakciókat.

Kína a közép-európai országok versengését és külföldi működő tőke iránti szükségletét ügyesen kihasználva egyszerre igyekszik érvényesíteni gazdasági érdekeit és ezen keresztül növelni politikai befolyását. Ha a jórészt az ázsiai gazdaságból származó termékek a régióban létesített központokon keresztül uniós termékként, dömpingáron kerülhetnek piacra, lényegében az sem számít túl sokat, hogy a retorika szintjén elismerik-e az Unió vezető hatalmai piacgazdaságként a kínai rendszert. Minden árnyoldal ellenére Európa rá van szorulva a segítségre, régiónk államai pedig a csökkenő külföldi befektetések pótlására. A stratégiai helyzet adott, némi együttműködéssel pedig valamivel kedvezőbb feltételek mellett is sikerülhetne ide csábítani a Kínában felgyülemlő fizetésimérleg-többlet egy apró részét.