Az ENSZ aggódik a biztonsági magáncégek miatt

Felemelte hangját az ENSZ egyik szakértői csoportja a világ különböző pontjain működő biztonsági magáncégek ellen, a jelentés szerint Líbiában is számos jogsértést elkövettek a privát cégek alkalmazottai.

Az ENSZ egyik szakértői csoportja szerint az utóbbi években megnőtt a katonai magáncégek (private military sector) által alkalmazott zsoldosok száma, akik a különböző válságövezetekben harcolnak, és olykor rajtuk múlik egy-egy elnök vagy diktátor bukása vagy hatalmon maradása. Faiza Patel, a szakértői csoport vezetője elmondta, hogy a biztonsági cég által alkalmazott zsoldosok is érintettek háborús bűncselekményekben és az emberi jogok megsértésében. Példaként említették Líbiát és Elefántcsontpartot, de szóba került Irak is, ahol az elmúlt években több amerikai katonai magáncég került az újságok címlapjára különböző túlkapások miatt.

A közelmúlt eseményei kapcsán is többször felmerült a biztonsági cégek szerepe különböző konfliktusokban. A líbiai eseményekben ráadásul mindkét oldalon harcoltak zsoldosok. Az év elején például Kadhafi afrikai és kelet-európai zsoldosok segítségével fékezte meg a tüntetőket több líbiai városban. A lázadók oldalán szintén harcoltak nyugat-európai cégek által küldött „szerződéses biztonsági alkalmazottak”. Kadhafi erői többször is fogtak el a lázadók oldalán harcoló brit és francia zsoldosokat.

Elefántcsontpart helyzet szintén érdekes ebből a szempontból, ugyanis a korábbi elnök Laurent Gbagbo 4500 libériai zsoldost hívott az országba, hogy az elvesztett elnökválasztás után is meg tudja tartani a hatalmát. A 2002 és 2004 között zajló elefántcsontparti polgárháborúban ráadásul mindkét szembenálló felet segítették brit és francia biztonsági cégek.

Az iraki háborúban pedig a legismertebb ilyen jellegű cég a Blackwater (mely XE Services néven azóta is működik) volt, melyet szintén meggyanúsítottak háborús bűncselekmények és egyéb visszaélések elkövetésével. Az ehhez hasonló cégek azonban több nyugati kormány támogatását is élvezik és többnyire egy-egy ország védelmi minisztériumának szerződéses partnereként működnek. A hasonló cégek alkalmazottai ráadásul büntetlenséget élveznek azokban az országokban, ahol tevékenykednek (Pl.: Irak, Afganisztán), ugyanis a hatóságok mentesítették őket a büntetőjogi felelősség alól. Ilyen volt például Irakban az amerikai hatóságok 17-es számú rendelete, mely az amerikai hadsereggel szerződéses viszonyban álló cégek alkalmazottait védte.

Az öttagú ENSZ vizsgálóbizottság tehát az ehhez hasonló visszaéléseket kívánja megszüntetni. Habár több mint harminc ország írta alá a Toborzás Elleni Nemzetközi Konvenciót (International Convention against the Recruitment) mely megtiltja zsoldosok alkalmazását, toborzását és kiképzését a szerződést aláíró államokban, mégis 20 és 100 milliárd dollárra becsülik a világszerte működő magán katonai cégek éves bevételét.

Nagy Mihály

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »