Jubileum: török vendégmunkások 50 éve Németországban

A hatvanas években Németországnak szorgos kezekre volt szüksége a gazdaság építéséhez. A munkások jöttek, dolgoztak, maradtak – és hozzájárultak Európa képének változásaihoz. Úgy tűnik, elérkezettnek látják az időt, hogy mostantól ők szabják a feltételeket.

1961. október 30-án írták alá azt az egyezményt, amelynek célja az volt, hogy beengedjék az első török vendégmunkásokat Németországba. Ekkor maximum két évben határozták meg a tartózkodási időt, és rotációs rendszerben gondolkodtak. Ezután 800 000 vendégmunkás érkezett, mígnem 1973-ban a nyugatnémet kormány gátat nem szabott a további bevándorlásnak a gazdasági recesszió és az olajválság miatt. Később mégis engedélyezték a Törökországban maradt házastársak és gyermekek beutazását. Ma körülbelül hárommillió török származású ember él Németországban, több, mint harmaduk rendelkezik német állampolgársággal – összegzi a múltat és a jelent a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Az ötvenéves évforduló apropóján találkozott Berlinben Angela Merkel német kancellár és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. A beszédeket nem a múltba révedés könnyes-szentimentális hangulata jellemezte. A török miniszterelnök felszólította a német kancellárt, hogy segítse Törökország uniós csatlakozását, és vizsgálja felül a kettős állampolgárság bevezetésének lehetőségét.

Angela Merkel igyekezett megkerülni a választ, egyszerűen nem beszélt az unió további terjeszkeséről. A kettős állampolgárság esetleges bevezetésével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy az integráció nem egy papírdarabon múlik.

Erdogan azonban nem az az ember, aki beérné a kitérő válasszal. Már Németországba érkezése előtt viharokat kavart a „Bild” című lapnak adott nyilatkozatával. Ebben azt a német törvényt kritizálta, amely szerint az országba költözni szándékozó török hozzátartókat köteleznék a német nyelvtanulásra. „Aki a némettudást tartja a legfontosabb feltételnek, az emberi jogokat sért.” – mondta Erdogan.

Honnan veszi a bátorságot a török miniszterelnök, hogy ilyesmiket nyiltakozzon?! Lehet, hogy vége azoknak az időknek, amikor a német nyelvet csak törve beszélő, kulimunkát végző bevándorló lenézett melósnak számított?

A német televízióban évek óta futó paródiaműsorokat látva azt gondolhatnánk, a kulturális különbségek miatt legfeljebb ártatlan poénok születnek.

Itt van például a török-német szimulátor – a „Mit bámulsz?” (Was guckst du?) című sorozat egy epizódjában abban segíti a németeket, hogy szülőhazájukban megértsék őket annak ellenére, hogy sajnálatos módon csak anyanyelvükön, azaz németül beszélnek.

Ha egy kicsit tovább keresgélünk az interneten, találhatunk számos olyan gettóhangulatot idéző videóklipet, amelyekben Németországban élő török fiatalok szerepelnek. Íme, a rapzene német-török nyelvre vegyesen. Talán a klipnél még érdekesebb a kommentelők hosszas és nem mindig teljesen indulatmentes vitája arról, kinek is köszönhető Németország gazdasági fellendülése a második világháború után: a szorgalmas német hazafiaknak vagy a szorgalmas török vendégmunkásoknak?

Feszültségek tehát vannak, ha nem is olyan mélyek és megoldhatatlannak látszók, mint sok más európai ország bevándorlói és „őslakosai” között. Németországban nem a kilátástalan szegénység a fő probléma, hanem az a feszültség, amit az okoz, ha valaki nem tudja, hova is tartozik igazán.

Vannak olyan török családok, akik asszimilálódtak új hazájukba. Lehet, hogy a fiatalok nem esznek disznóhúsból készült felvágottat, de ha érdekli őket, a Koránt már német fordításban olvassák, mert a törököt inkább csak beszélik és értik, az írás-olvasás könnyebben megy nekik az iskolában tanult nyelven.

Akadnak olyanok is, ahol a nagyszülők, szülők szigorúan tartják a török szokásokat, és ezt megkövetelik a gyerekeiktől is. Ők azok, akik nehéz helyzetbe kerülnek: sokuk számára eljön az idő, amikor választaniuk kell két világ között, s nem mindannyian tudják kivonni magukat az iskolai kortárs csoport hatása alól. Még mindig előfordul, hogy a szülői értekezletre az anya mindig az apa kíséretében jön, hiszen csak ez utóbbi beszél németül, és időről időre előfordulnak olyan családi tragédiák is, amelyek az egész országban elborzasztják a békés állampolgárokat.

A helyzet tehát összetett, de többnyire kezelhető. Hiszen Németországban vagyunk, amely nem véletlenül Európa egyik vezető hatalma, a németek általában nem hagyják elharapózni a bajokat.

Mi az oka annak, hogy mégis eltűrik, hogy Erdogan bírálja az intézkedéseiket és olyan tanácsokkal lássa el a Németországban élő törököket, miszerint először törökül tanítsák meg gyerekeiket, és csak azután németül, mivel szerinte ez ezt ajánlák a nyelvészek is?

Korábban a Kitekintő is írt arról, hogy megállíthatatlan a török úthenger: a gazdasága az uniós átlaggal szemben valósággal szárnyal, a lakosainak átlagéletkora pedig kevesebb, mint 29 év – irigylésre méltó, szinte félelemkeltő adatok a tagországok számára.

Most a Spiegel angol nyelvű online kiadása is beszámol arról, hogy a dübörgő gazdaság az, ami miatt Erdogan feljogosítva érzi magát arra, hogy kifejezze kritikáját – és ez az oka annak is, hogy ez a kritika meghallgatásra is talál. Hogy a hallgatást milyen tettek követik majd – ez még a jövő zenéje.