Külpolitikai programot hirdettek republikánus jelöltek

Az amerikai elnökválasztási kampányban eddig alig kerültek szóba külpolitikai kérdések. Több republikánus jelölt kifejezetten állítja, hogy ezek most másodlagosak a gazdaság problémáihoz képest. Ám aki komoly kihívást akar intézni Barack Obamával szemben, annak állást kell foglalnia Amerika világban betöltött szerepéről. Ketten – a versengésben ismét élen álló Mitt Romney és a kiemelkedő diplomáciai tapasztalattal rendelkező Jon Huntsman – az elmúlt héten ismertették elképzeléseiket.

Négy vagy nyolc évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy az amerikai pártok elnökjelöltségre pályázó politikusai ne fejtsék ki, mit tennének a nemzet biztonságának megőrzése érdekében, vagy hogyan viszonyulnának az USA háborúihoz. Idén viszont a republikánusok vitáiban alig kerül szóba külpolitikai téma; a válság hatására a hangsúly átkerült a gazdasági kérdésekre. Bár érthető, hogy a munkanélküliségről, az egészségügyről, a társadalombiztosításról szóló viták állnak a középpontban, a nemzetbiztonság területén is komoly döntések elé kerülhet az Egyesült Államok következő elnöke. A befejezetlen afganisztáni háború mellett jól példázza ezt a héten nyilvánosságra került hír a Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete elleni iráni merényletkísérletről. 

Több elnökjelölt ennek ellenére néhány, Obamát bíráló megjegyzésen túl eddig nem részletezte külpolitikai nézeteit. Csupán általános megállapítások szerepelnek Rick Perry, Newt Gingrich, Rick Santorum és Herman Cain kampányának honlapján is. Cain, egy pizzaforgalmazó cég volt vezetője, különösen büszke arra, hogy sohasem töltött még be semmilyen választott pozíciót, és külpolitikai tapasztalatlanságát sem titkolja. Egy nemrégi nyilatkozatában kifejtette: ha megkérdeznék tőle, hogy ki az elnöke „Übeki-beki-beki-beki-sztán-sztán”-nak, megmondaná, hogy nem tudja, és nem is gondolja, hogy ez fontos lehet a munkahelyteremtés szempontjából. Egy „kis, jelentéktelen ország” vezetőjével elég lesz majd akkor foglalkoznia, ha találkozik vele.

Mérsékelt jelöltek, ismert tanácsadók

Persze nem minden elnökjelölt ért egyet ezzel a megközelítéssel, és bizonyos jelek azt mutatják, hogy egyre inkább lesz szó külpolitikáról is. Az elmúlt héten már hosszabban kifejtette koncepcióját a párt mérsékelt szárnyához tartozó két jelölt. Október 7-én Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó a dél-karolinai Citadel katonai akadémia közönsége előtt, hétfőn pedig Jon Huntsman, Utah állam korábbi első embere a Southern New Hampshire University-n tartott beszédet. 

Romney Rick Perry kampányának látványos visszaesését követően ismét vezet a legtöbb közvélemény-kutatásban (egy felmérés szerint pedig holtversenyben áll az elmúlt hetekben megerősödött Cainnel). Külpolitikai tárgyú beszéde így azt üzente, hogy már az Obamával szembeni összecsapásra készül, és minden területen képes alternatívát felmutatni. Nemzetbiztonsági kérdésekben közel 50 fős stáb készíti fel, tagjai közt George W. Bush második elnöki ciklusának kulcsfiguráival: tanácsokat ad neki például Michael Chertoff volt belbiztonsági miniszter és Michael Hayden, a CIA 2006 és 2009 közötti igazgatója.

A legnagyobb vesztese a külpolitikai kérdések háttérbe szorulásának Huntsman. Volt szingapúri és pekingi nagykövetként, illetve helyettes kereskedelmi képviselőként három különböző elnök alatt teljesített diplomáciai szolgálatot, így messze kiemelkedik tapasztalatával a republikánus mezőnyből e téren. Az eddigi vitákon viszont ezt nem volt lehetősége hangsúlyozni, szociális kérdésekben pedig a republikánus bázishoz képest mérsékeltebb nézeteivel nem szerzett sok támogatót. A külügyekről a Foreign Policy értesülései szerint olyan, az idősebb Bush kormányához kötődő, „realistaként” ismert szakértőkkel konzultál, mint Brent Scowcroft volt nemzetbiztonsági tanácsadó, Richard Armitage (az iraki háború előkészítése során a Pentagonnal sokszor összetűzésbe került külügyminiszter-helyettes) és Richard N. Haass, a Council on Foreign Relations elnöke.

Eltérő stratégiák

A felkért tanácsadók előéletét ismerve nem meglepő, hogy a beszédek alapján hasonlóságok és különbségek rajzolódnak ki Romney és Huntsman külpolitikai elképzeléseiről. Mindketten bírálták Obamát. Romney szerint a jelenlegi elnököt „válasszák azok, akik nem akarják, hogy az Egyesült Államok a világ legerősebb állama legyen”, és Huntsman szerint is gyengült Amerika az elmúlt években. 

Eltérően látják ugyanakkor a teendőket. Romney a GDP 4%-ára emelné az Obama alatt visszaszorított védelmi kiadásokat. Huntsman ezt a jelenlegi gazdasági helyzetben nem gondolja ésszerűnek, és nem is tartja szükségesnek. Ehelyett a 21. század aszimmetrikus fenyegetéseinek inkább megfelelő kisebb, de rugalmasabb haderőt preferálna. Kivonná az amerikai csapatokat Afganisztánból, és óvakodna a különböző „nemzetépítési” vagy „demokráciaterjesztési” kísérletektől. Ezekről Romney is óvatosan nyilatkozik, de ő nem állítana fel visszavonulási ütemtervet Afganisztánban, hanem a tábornokok által szükségesnek tartott ideig maradna.

Mindkét elnökjelölt hangsúlyozta elkötelezettségét a szabadkereskedelem mellett, de eltérő módon. Romney jóval konfrontatívabb világot ír le, ahol az Egyesült Államoknak a „soft” és „hard power” különböző eszközeivel érdekeit erőteljesen kell képviselnie; Kína kereskedelmi politikájával szemben is agresszívabban lépne fel. Huntsman szerint azonban „gazdasági elköteleződéssel”, partneri megállapodásokkal és kereskedelmi társulásokkal lehetne legeredményesebben az USA erejét növelni. „Feltartóztatás” helyett a „terjeszkedést” állítaná a külpolitika középpontjába, ami alatt gazdasági terjeszkedést ért. A volt pekingi nagykövet elkerülné Kínával a kereskedelmi háborút, helyette a kölcsönös érdekek mentén történő együttműködést szorgalmazná, és nyomást gyakorolna a piacok nyitottabbá tételére.

Romney és Huntsman egyaránt kiemelte, hogy az Egyesült Államoknak a jövőben hangsúlyosabban kell ápolnia csendes-óceáni és latin-amerikai kapcsolatait. Ez az Obama-kormány álláspontjával sincs ellentmondásban: a Foreign Policy novemberi számában jelenik meg Hillary Clinton külügyminiszter esszéje az USA „csendes-óceáni évszázadáról”. Latin-Amerikával kapcsolatban elkerülhetetlen a mexikói drogháborúról kapcsolatos állásfoglalás is. Ez viszont óvatosságot igényel: bel- és külföldön egyaránt felháborodást váltott ki Rick Perry texasi kormányzó kijelentése arról, hogy esetleg amerikai csapatokat küldene Mexikóba. 

Növekvő izolacionizmus?

A jelenlegi gazdasági helyzetben a Republikánus Párton belül is megerősödtek az izolacionista hangok. Ron Paul mindig is ellenezte az USA külföldi szerepvállalásait, idén pedig libertárius politikája jóval nagyobb figyelmet kap. Igaz, időnként túllő a célon: látványos nemtetszést váltott ki például az a megjegyzése, hogy az Egyesült Államok saját politikájának köszönheti szeptember 11-ét. Michele Bachmann, a Tea Party elveit leginkább képviselő jelölt, szintén ellenzi a túlzott külpolitikai aktivitást (nem támogatta például a líbiai beavatkozást) – Izrael és Irán kérdésében viszont kifejezetten „héja” álláspontot képvisel.

Ebben a környezetben az előző évtized republikánus külpolitikájával való kontinuitást Romney képviseli, aki többször felhívta a figyelmet az elszigetelődés veszélyeire. Bár Perry álláspontjáról még keveset lehet tudni, valószínűleg közelebb áll Romneyéhoz: sokat elárul, hogy külpolitikai csapatának felállításában Donald Rumsfeld segédkezett. Huntsman elképzeléseit sem lehet izolacionistának nevezni, de szerinte először otthon kell „nemzetet építeni”. Ez a megközelítés Barack Obama néhány megnyilvánulásától sem áll távol – persze a hogyanról már eltérően gondolkodnak. 

Egyelőre szívesebben beszélnek a republikánusok a belső építkezés programjáról. Ám aki Obamával szemben valódi kihívást akar intézni, annak a következő hónapokban arról is szót kell ejteni: hogyan látja az Egyesült Államok nemzetközi szerepét a jövőben.