Rúdtánc, dobálózás és parlamenti bojkott: kezdődik a választási cirkusz

Decemberben országgyűlési választásokat tartanak Horvátországban. A tét nem kicsi, hiszen a nyertes párt(ok) adják azt a kabinetet, mely minden bizonnyal bevezeti majd az országot 2013 júliusában az Európai Unióba. Ennek megfelelően az ellenzék és a megkopott népszerűségű kormánypártok mára már semmi kétséget sem hagytak afelől, hogy kegyetlen kampányidőszak veszi kezdetét hamarosan.

Egy arcátlan felszólalással kezdődött

Talán a hazai közvélemény is megszokhatta azt, hogy egy országgyűlés munkája nem mindig szakmai vitáktól és alaposan átgondolt érvek ütköztetéséről szól. Ami azonban a héten a horvát parlament egyik bizottsági ülésén történt, azt bizony Európa bármely országában botrányos viselkedésnek neveznék. Ráadásul az egyszerű politikusi kekeckedésnek induló szócsata miatt az ellenzék most már bojkottálni kívánja az országgyűlés munkáját is.

Történt ugyanis október 13-án, szerdán, hogy a parlament mentelmi bizottsága egy horvát honatya ügyét tárgyalta. Az ellenzéki szociáldemokraták (SDP) egyik képviselője, Željko Jovanović mentelmi jogának felfüggesztését becsületsértésre és rágalmazásra hivatkozva a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) politikusai kérvényezték, mivel Jovanović korábban úgy nyilatkozott, hogy a HDZ egyszerűen csak egy bűnszervezet és csoportjai az utcákon garázdálkodnak- számol be a Večernji list napilap.

A bizottság kormánypárti tagjai, köztük Damir Sesvečan levezető elnök szerint az említett vádak kimerítik a gyűlöletbeszéd fogalmát és diszkriminálják a HDZ több mint 220 000 fős táborát, ezért pedig Jovanovićnak felelnie kellene. Végül a bizottság elutasította az indítványt, mivel az amúgy a HDZ-vel szövetséges szerb kisebbségi képviselő is nemmel szavazott. Mikor azonban Vladimir Šeks, a testület másik konzervatív tagja (és korábbi HDZ vezető, valamint parlamenti házelnök) hosszasan kezdte ecsetelni, hogy miért is követett el bűnt Jovanović, a vita kilépett normális medréből.

Először az SDP-s Gordana Sobol vágott Šeks szavába és közölte, szégyellje magát, mert az azt hiszi, hogy neki kell megmondania bűnös-e valaki és nem a bíróságra bízza az ilyen döntést. Sobol képviselőnő bátor közbevágásakor nem vette figyelembe, hogy az indulatos kirohanásai miatt már jól ismert Šeks az asszony egy érdekes hobbiját használja majd fel visszavágásra. Annak idején sokan felkapták a fejüket miután az egyik horvát napilapban olyan képek jelentek meg Sobollról, melyeken éppen a rúdtánc szenvedélyének hódol, persze kizárólag annak hivatalos verseny verziójára utalva (nem rég komolyan felmerült, hogy az olimpiai sportágak közé is felvegyék). Ráadásul férjét, a korábbi belügyminiszter-helyettest hivatali visszaélés és korrupció vádjával nemrég el is ítélte az elsőfokú bíróság.

Šeks ezért csak egyszerűen annyit közölt Sobollal, hogy ő igazán ne beszéljen szégyenről, különben is börtönben van a férje és inkább jobban tenné, ha úgy viselkedne, mint egy rúdtáncos. Az ülésnek ezzel még közel sem volt vége. Mikor a szavazás után Arsen Bauk ellenzéki képviselő azt találta mondani, hogy az egész, mentelmi joggal kapcsolatos eljárás igazságtalansága alapvetően azt jelzi, hogy Jovanović nem is tévedett mikor a HDZ-t bűnszervezetnek nevezte, egy kormánypárti képviselő, Tomislav Čuljak szimplán hozzávágott egy ásványvizes üveget és néhány papírlapot. Ezzel a nemes gesztussal fejeződött be a külső szemlélő számára bizonyára rendkívül szórakoztató bizottsági ülés.

Mi lesz még itt a kampány alatt?

A HDZ-s ámokfutás azonban nem maradt következmények nélkül. Másnap az SDP vezette balközép ellenzéki koalíció, a Kukuriku (a Rijeka melletti Kastav település egy vendéglőjének a neve, ahol a pártok megállapodtak a szövetségről) bejelentette, hogy az elkövetkező időszakban tagjaik ugyan látogatni fogják a parlament üléseit, de a munkában nem vesznek részt, így nem is hajlandóak vitázni és szavazni. A Horvát Néppárt–Liberális Demokraták (HNS) szószólója, Vesna Pusić például úgy magyarázta a döntést, hogy az ellenzék nem vesz részt a parlament további lejáratásában, mivel a HDZ miatt a stílus olyan már ott, mint a legutolsó kocsmában, ahol üvegeket dobálnak, ráadásul Šeks tréfái néhány civil szervezet szerint kimerítik a szexuális zaklatás fogalmát is.

Természetesen a kormánypárt tagjai másik oldalról közelítették meg az ellenzéki lépést. Andrija Hebrang, az egyik legbefolyásosabb HDZ politikus kiemelte, hogy bár a szábor két hét múlva feloszlik és december 4-én új választásokat tartanak, mégis elfogadhatatlan az, hogy egyes képviselők nem dolgozzák végig azt az időt, amivel választóik megbízták őket. Ráadásul ebben a két hétben még fontos jogharmonizációs kérdéseket kellene megtárgyalni a gyűlésnek, melyek az EU-csatlakozás szempontjából lényegesek, és hátra van még a jövő évi költségvetés megvitatása is, amit ha nem szavaznak meg, akkor Hebrang szerint január 1-től nincsenek nyugdíjak, nincs egészségügyi ellátás és megáll az élet az országban.

A helyzet persze korántsem ilyen drámai, hiszen a kormánytöbbség is megszavazhat bármit egyedül, vagy a száborból ki nem vonuló ellenzékiekkel közösen is, csakhogy éppen egy hete esett meg legutóbb, hogy a Kukuriku tagjai elhagyták az üléstermet és mivel a HDZ padsoraiból is hiányzott három képviselő betegség miatt, az országgyűlés határozatképtelen maradt.

A kormánypártiak szerint éppen ez motiválja a mostani ellenzéki (ál)sértődést is, hiszen, ha a parlament tartósan határozatképtelen, akkor az államfő, Ivo Josipović (amúgy az SDP tagja) talán korábbra írja ki a választásokat. Így pedig a korrupciós botrányok miatt népszerűségét

vesztett HDZ-blokknak még kevesebb ideje lenne rendezni sorait. Mindenesetre Hebrang és mások is sietve leszögezték több horvát újságíró kérdésére, hogy a három beteg képviselő már felépült és hamarosan csatlakoznak a frakcióhoz, így pedig az ellenzék alattomos terve, miszerint emberek egészségi állapotát használják fel politikai célokra, nem válik valóra.

Bár gyakorlatilag nem sok jelentősége van annak, hogy a mostani szábor a következő, vagy az azutáni héten oszlik fel, de végignézve az elmúlt napok eseményeit az biztos, hogy az érintettek mindent megtesznek azért, hogy egymásnak keresztbe tegyenek, pedig a kampányidőszak még közel sincs itt. Déli szomszédunkra tehát újra hangos veszekedésekkel tarkított, feszültségekkel teli évzáró vár. Kíváncsian várjuk az ellenzék és a kormánypártok tusájának újabb, a mostanihoz hasonló eredményeit!

Molnár Tamás

Friss hírek