Kamerun elnököt választ

Nagy várakozás övezi a vasárnapi kameruni elnökválasztást, ugyanis mindenki azt szeretné tudni, hogy sikerül-e leváltani a harminc éve hatalmon lévő elnököt, Paul Biyát. A szakértők szerint kevés az esélye annak, hogy a zambiaihoz hasonló demokratikus fordulat következzen be, az ellenzék pedig erősen tart attól, hogy az elnök csalással fogja elérni újraválasztását.

Jelentős nap lesz október 9-e a kameruni polgárok számára, az ország ugyanis elnököt választ. Hosszú várakozás után kiderül, hogy az ellenzék le tudja-e győzni az immáron három évtizede hatalmon lévő Paul Biyát. Amennyiben a 78 éves államfőt újra megválasztják, jó eséllyel pályázhat a legtovább hivatalban lévő afrikai elnök pozíciójára. A nemzetközi megfigyelők egyértelműen Biya győzelmére számítanak, bár hozzá kell tenni, hogy ez nem feltétlenül tükrözi a lakosok akaratát: az ellenzék attól tart, hogy a jelenlegi vezetés csalni fog a választás során. Az Egyesült Államok külön felhívta a kameruni kormány figyelmét arra, hogy tisztességes és demokratikus voksolásra számít.

Kamerunban napról-napra feszültebb a helyzet a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a John Fru Ndi vezette Szociális Demokratikus Front (Social Democratic Front – SDF) között, az elmúlt héten még fegyveres incidensre is sor került. A minap Fru Ndi nyilvános beszédében elmondta, hogy semmiképp nem szeretné, ha a kenyai és az elefántcsontparti események Kamerunban is megtörténnének, ezért „csak” tiszta választást szeretne és azt, hogy bármi is lesz az eredmény, a vesztes tartsa azt tiszteletben.

Idén 7,3 millió ember regisztrálta magát a választáson, ami 2,3 millióval több, mint 2004-ben. Akkor Biya a szavazatok 70 százalékát szerezte meg, míg legnagyobb riválisa John Fru Ndi mindössze 17 százalékot kapott, ami jól mutatja az ellenzék megosztottságát.

Győzhet-e az ellenzék?

A külföldi megfigyelők szinte teljesen biztosak Biya győzelmében. Az ellenzék legnagyobb gyengesége az, hogy rendkívül megosztott, ami abból is látszik, hogy az elnöknek több mint húsz kihívója van. A legerősebb ellenzéki tömörülés az SDF, de bázisa korántsem elegendő Biya legyőzéséhez, a többi párt pedig egyenként még kisebb támogatással bír. Felvetődik a kérdés, hogy miért nem lépnek koalícióra az ellenzékiek? A válasz egyszerű: azért, mert csak abban az egy kérdésben értenek egyet, hogy Biya diktátor és mennie kell.  2004-ben ugyan született egy rövid életű összefogás az ellenzéki erők között, de főleg személyi ellentétek miatt hamar felbomlott.

Biya hosszú hivatali ideje alatt gondoskodott arról, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyek megkönnyítik az újraválasztását. Az alkotmány 2008-as módosítása országos felháborodást váltott ki, ugyanis lehetővé tette, hogy az elnök akárhányszor újraválasztható legyen. Fontos ütőkártya Biya kezében a hadsereg, amely egyértelműen mellette áll, illetve a lefizetett hivatalnokok egész sora, akik hűen szolgálják a kormányzatot.

Jó példa az ellenzék ellehetetlenítésére az, hogy a kormánypárt elfoglalta az összes köztéri reklámfelületet, így az ellenzékiek nem tudnak plakátokat kihelyezni. Az egyik jelölt emellett figyelmeztette a választási bizottságot, hogy a jogszabályok szerint a poszterek mérete nem haladhatja meg a 40-szer 60 centimétert, ehhez képest több méter átmérőjű plakátok buzdítják a polgárokat arra, hogy szavazzanak Paul Biyára. A hatóságok természetesen nem szedik le az elnök hatalmas posztereit, viszont szorgosan büntetik az ellenzéki szabálysértőket.

Valóban győzni fog a „diktátor”?

Kritikusai szerint Paul Biya diktátor és mindenképpen mennie kell. 1982-es hatalomra kerülése óta viszonylag stabil politikai rendszert épített ki, amely azonban korántsem mondható demokratikusnak. Az alapvető emberi jogok elég sokszor sérülnek Kamerunban – Biya rendszerének egyik leggyakrabban emlegetett hibája a szólásszabadság folyamatos megsértése. Nem egyszer fordult elő ugyanis, hogy újságírókat börtönöztek be ellenzéki hangvételű írásaik miatt, tavaly egyikük máig tisztázatlan körülmények között meg is halt a fogva tartása során.

Mivel az elnök teljes befolyást gyakorol a médiára és kezében tartja az egész bürokráciát, ezért nehezen elképzelhető, hogy elveszítené az idei választást, emellett pedig az ellenzék megosztottsága is Biya malmára hajtja a vizet.

Meg kell jegyezni, hogy Biya népszerűsége rengeteget esett az utóbbi években. Sokan öregnek tartják az elnöki pozíció betöltésére, a fiatalok számára pedig a változtathatatlanságot jelképezi. Félő, hogy amennyiben újraválasztják, akkor zavargások fognak kitörni, mert a reményvesztett fiatalság nem lát majd más kiutat a modernizációra és a változásra, mint a lázadást. 

A legesélyesebb kihívók

John Fru Ndi 1990-ben alapította pártját, amelynek azóta is vezetője és egyben ő a legismertebb ellenzéki az országban. Már háromszor indult elnökválasztáson, Biya viszont mindháromszor legyőzte, habár Ndi szerint manipulálták az eredményeket. Ami viszont tény, hogy az ország északi része egyértelműen az SDF mellett áll: 2004-ben volt olyan tartomány, amelyben Ndi pártja 87 százalékos többséget szerzett.  Ha a déli országrész lakosságát sikerül meggyőzni, akkor van esély Biya megverésére főleg azért, mert a közvélemény-kutatások szerint a fiatalok nem fognak a kormánypártra szavazni.

Akárki is nyer, nehéz dolga lesz

Kamerun Közép-Afrika egyik legfejlettebb országa, bár a népesség jelentős része napi három dollárból tengeti életét. Nagy probléma, hogy mintegy 20 millió ember nem részesül az alapvető közszolgáltatásokban (egészségügy, oktatás, víz, gáz, stb.). A munkanélküliség is nagyon magas, már elérte a 30 százalékot – ez leginkább a fiatalokat érinti, akik hiába tanultak akár egyetemeken is, egyszerűen nem tudnak fizető álláshoz jutni. Nem csoda tehát, hogy a Biya-rezsim ellenzői főként a 30 év alatti korosztályból kerülnek ki.

Hatalmas költségvetési deficitet okozott az elmúlt években, hogy a kormány mesterségesen alacsonyan tartotta az üzemanyagárakat a világpiaci árakhoz képest, mert attól tartott, hogy áremelés esetén zavargások törnének ki. 2008-ban Biya már próbálkozott az élelmiszer-, és üzemanyagárak megemelésével, de lázadás tört ki, amelyben száznál is többen haltak meg. Ilyen kockázatot egyszerűen nem lehet vállalni egy elnökválasztás előtt.

Az elnökválasztás nyertesének tehát azonnal hozzá kell látnia a szociális rendszer kiépítéséhez és a költségvetési deficit csökkentéséhez, ami nagyon nehéz feladat lesz, mert mindeközben vigyázni kell arra is, hogy a társadalmi feszültség ne növekedjen tovább.