Bírálta a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot egy nemzetközi újságíró-szervezet

A SEEMO, a Nemzetközi Sajtószervezet (IPI) társult szervezete elítélte a vajdasági magyar kisebbségi médiát érő folyamatos politikai nyomásgyakorlást – fogalmaztak a közleményben.

A bécsi székhelyű szervezet felidézte, hogy szeptember 17-én leváltották Mihók Rudolfot, a szabadkai Pannon Televízió igazgatóját. „Az MNT egy szóvivője szerint a televízió nem megfelelően tudósított egy augusztus 20-i ünnepségről” – írták.

Június 20-án Pressburger Csabát a Magyar Szó főszerkesztőjét ugyancsak elbocsátották. A közleményben az újságíró-szervezet felidézte, hogy Pressburgert bírálatok érték, amiért állítólag nem megfelelően tudósított egyes pártok sajtótájékoztatóiról.

Mindkét esetben a Magyar Nemzeti Tanács bocsátotta el a vezető újságírókat. A jelek szerint a tanácsban a magyar kisebbség érdekei helyett pártjuk érdekeit képviselik – vélekedett a szervezet. Hozzátették, hogy egyetlen magyar párt van domináns szerepben a Vajdaságban.

Jogilag a tanács a magyar nyelvű nem kereskedelmi média alapítójaként működik, de nem világos, hogy milyen kötelezettségei vannak – írta a SEEMO. „Más szavakkal, egy intézmény, amelynek Vajdaság legnagyobb nemzeti kisebbségének érdekeinek kellene szolgálnia, úgy tűnik, egyetlen politikai párt érdekeit szolgálja. Így egyenlőségjelet tesznek a nemzetiségi érdekek és a pártérdekek közé” – vélekedett az újságíró-szervezet.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek