Irán és Szudán, a két jóbarát

A szudáni elnök, Omar Bashir egyik legnagyobb támogatója, Mahmud Ahmadinezsád a politikai és gazdasági szálak megerősítését tűzte ki a látogatás céljául. A hétfő este kiadott hivatalos közlemény szerint Irán a tudományos és az ipari szektort, ezen belül elsősorban a technikai és ipari szolgáltatásokat fogja támogatni, mellyel célja a szudáni infrastruktúra javítása. Arról nincs információ, hogy szerződést is aláírtak volna.

Szudán súlyos gazdasági problémákkal kell, hogy szembesüljön. A több évtizedes polgárháború, valamint az olajlelőhelyek elveszítése eleve komoly gondokat okoz, amit csak súlyosbít, hogy a nyugati országok kereskedelmi embargót rendeltek el ellene. Ugyanis az amerikai védelmi minisztérium szerint Szudán azon országok közé tartozik, mely államilag támogatja a terrorizmust.Ugyanezen a listán Irán is szerepel, így nem meglepő, hogy a két ország jó viszonyra törekszik. Irán csak tavaly 200 millió dollárnyi befektetéssel segítette az afrikai ország keleti régióit, úgyhogy a kapcsolat nem új keletű, amit az is bizonyít, hogy 2008-ban a két ország katonai együttműködési megállapodást is kötött.

A két államfő is igen negatív a nyugati világ szemében. Omar Bashir ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki 2009-ben, Ahmadinezsád pedig országa nukleáris programja miatt szerepel a nyugati világ célkeresztjében.

A hétfői záróbeszédben nem véletlen, hogy ez is szóba került. Miután Ahmadinezsád kijelentette, hogy „Irán és Szudán együtt védelmezik az iszlám világot és a térség függetlenségét”, hozzátette azt is, hogy „mindkét országot veszélyeztetik a gyarmatosítók, akik negatívan akarják befolyásolni a népünket. Nyomást gyakorolnak a független államokra, mert nem akarják, hogy megerősödjenek.”

Omar Bashir válaszképpen azt mondta: „Együtt fogunk működni,hogy kiépítsünk egy tiszteleten és kölcsönös hasznon alapuló kapcsolatot, valamint keressük a szorosabb együttműködés lehetőségét Iránnal. Megerősítjük, hogy Iránnak joga van a békés célú nukleáris technológia fejlesztésére.”

Azaz, annak ellenére, hogy nemrég kiszivárgott az, hogy Szudán azt tervezte, nyit a nyugati világ felé, sokkal inkább úgy tűnik, elkötelezi magát az iszlám országok felé, melynek egyik kulcskérdése, hogy támogatja Irán atomprogramját.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »