Dél-Tirol és Székleyföld autonómiája Bukarestben

Miközben romániai viszonylatban ma is általános felháborodást vált ki a Székelyföld autonómiájának és általában egy régió autonómiájának az említése, egy hajdan szegény olaszországi tartományban a jólét, a kulturális és gazdasági értéktöbblet, a békés együttélés forrását képezi. A dél-tiroli modellt vándorszimpózium keretében mutatták be Bukaresttôl Sepsiszentgyörgyön át Marosvásárhelyig.

Komlóssy József (aki nemzetközi síkon a kisebbségek jogaiért áll ki nem-kormányzati szervezetek képviseletében), Svájcban élő székelyföldi származású autonómia-szakértő dél-tiroli német és olasz munkatársait, barátait kérte meg előadások és párbeszédek tartására romániai magyar és román kollégáiknak a múlt héten.

Az elôadók azt a folyamatot mutatták be, amelynek során nemzetközi, országos és helyi szinten sikerült közös álláspontra jutni annak érdekében, hogy egy politikai feszültségekkel terhelt térség Európa mintaszerűen sikeres régiójává váljon. Alto Adige, azaz Dél-Tirol helyzete hasonlít Erdélyéhez – hangzott el Lokodi Edit elnök asszony köszöntôjében, majd a bevezetôben Komlóssy József folytatta a gondolatot: a haladást egy többnemzetiségű régió lakói csakis együtt és nem egymás ellenében munkálkodva képesek megvalósítani.

A Habsburg-birodalomhoz tartozó Dél-Tirolt 1919-ben, az elsô világháború után csatolták Olaszországhoz. Lakói 90 százalékban német anyanyelvűek voltak, négy százalékban ladinok (az Alpokban beszélt rétoromán nyelv) és mindössze három százalékban olaszok. A tôsgyökeres németséget a húsz évig tartó fasiszta uralom betelepítéssel próbálta meg elolaszosítani, elűzni, áttelepíteni. A tartomány autonómiájának elsô formáját a II. világháború után az olasz kormány a békeszerzôdésben biztosította, ami azonban nem nyújtott elegendô védelmet a német és a ladin népcsoportnak. Dél-Tirol Ausztria és Olaszország között állandó jogvita tárgyát képezte – mondotta Cristoph Pan professzor –, majd az elôadásokat követô beszélgetés során kiderült, hogy a helybeli lakosság erôszakos megnyilvánulásai sem hiányoztak, akik felrobbantották az olasz nagyvárosokat ellátó magasfeszültségi állomásokat. Dél-Tirol ügye 1960-ban az ENSZ közgyűlése elé került, ahol megbékélésre szólították fel az egymással szemben álló feleket. Hosszú ideig tartó tárgyalássorozat eredményeként 1971-ben jött létre a második dél-tiroli autonómia, amely több mint húsz éve példaértékű Európában.

Az autonómia alapját képezô Alto Adige-i javaslatcsomag, amely a felek közötti egyetértés eredménye, 137 rendeletben szavatolja az arányos többnyelvűséget a közigazgatásban, az oktatásban, magas szintű védelmet nyújt a két kisebbségnek, s az országos szinten többségi, de helyi vonatkozásban kisebbségnek számító olasz lakosságnak is. Az autonómiával lehetôvé vált, hogy az olasz kormány a gazdasági döntések jogát is átengedje helyi szintre, ami a társadalmi békével együtt a haladás fontos feltétele. A jobbára hegyes vidékbôl álló Dél-Tirolban ma az egy fôre esô jövedelem 30 százalékkal magasabb az országos átlagnál, ismeretlen a munkanélküliség, a mezôgazdaságból, kisiparból és a turizmusból élô tartomány évente egymillió tonna almát termel, s jelentôs összegű adót fizet be az olasz államnak. A többnyelvűség pedig többletértéket jelent, és ezt ma mindkét fél elismeri.

Az állam, a kormányzat szemléletváltásáról beszélt dr. Davide Zaffi. 1919-ben az olasz állam úgy gondolta, hogy a fennhatósága alá került német, horvát és szlovén lakosságú területeket tekintélyelvű módon kell irányítani, megtagadva az anyanyelvű oktatáshoz való jogot, s bevezetve a hatóságokkal való egynyelvű kommunikációt. Mivel a második világháború után sem sikerült az autonómiáról alkotott saját elképzeléseit keresztülvinni, az olasz államnak el kellett fogadnia a demokrácia azon alapelvét, hogy a valós önrendelkezést az érintett népcsoporttal közösen lehet létrehozni, ami hosszas tárgyalások, egyezkedés eredményeképpen vált valósággá.

Érdekes volt Lucio Giudiceandra szavait hallgatni, aki dél-tiroli olaszként elismerte, hogy a tartomány bekebelezésével az állam erôszakos elnemzetlenítô politikát folytatott. A nagy számban betelepített olaszoknak az volt a küldetésük, hogy civilizálják a barbár német lakosságot. Átvették a közigazgatás, az ipar és a média irányítását, kultúrájukat az anyanyelvű közösségekre akarták erôltetni, új személy- és helyneveket vezettek be. Mivel Dél-Tirol urainak érezték magukat, az arányos választási rendszerre és a többnyelvűségre alapuló második autonómiacsomagot kezdetben igazságtalannak tartották. A társadalmi béke létrejöttében fontos szerepe volt, hogy a németek, akik éveken át ragaszkodtak a tartomány visszacsatolásához, lemondtak errôl a követelésükrôl, az olasz állam pedig központosító törekvéseirôl, elfogadva, hogy a fontos döntéseket helyi szinten hozzák és alkalmazzák.

Lucio Giudiceandra szerint az elutasítás és az ellenszenv idôszaka az elmúlt tizenöt évben zárult le a dél-tiroli olaszoknál, akik egyre inkább érdeklôdnek a német nyelv és kultúra iránt. A közigazgatásban, ahol a lakosság mai számarányának (25 százalék olasz, 67 százalék német, 3 százalék ladin) megfelelôen alkalmazzák a köztisztviselôket, nemcsak kötelezô, de érdemes is a másik fél nyelvét beszélni, mivel azért tíz százalékkal magasabb jövedelem jár, a ladinok, akik mindkét nyelvet kell ismerjék, 20 százalékos pótlékot kapnak. Három iskolatípus létezik, az olasz anyanyelvű, ahol kötelezô nyelv a német, illetve a német anyanyelvű, ahol kötelezô az olasz, a ladin anyanyelvű gyermekeknek pedig az olasz és német nyelvet is meg kell tanulniuk.

A Kolozsvári Zoltán vezette szemináriumon élénk párbeszéd bontakozott ki, ami a nemzetiség pontos megvallásától és számon tartásától a felsôoktatáson át sok kérdést érintett. A legérdekesebb annak a Marosvásárhelyen élô, dél-tiroli, német anyanyelvű, de olaszul megszólaló vállalkozónak a hozzászólása volt, aki értetlenségét fejezte ki, hogy azokon az erdélyi településeken, ahol magyar többségi lakosság él, a román anyanyelvű diákoknak miért nem tanítják a magyar nyelvet.

Ezt követően Kom­lóssy joggal szögezhette le, hogy a gazdasági prosperitás és az autonómia közt nyilvánvaló a kapcsolat, a befektetők ugyanis oda jönnek, ahol szociális béke honol, s ezt Dél-Tirolban a területi önigazgatás garantálja.

Dan Manolăchescu hozzászólását üdvözölve – ne vesszünk bele a történelmi vitákba – Antal Árpád polgármester elmondotta, nem várja el a románoktól, hogy ők harcoljanak az autonómiáért, példa marad azonban az, ahogy a magyarnál kisebb népcsoport egy Romá­niánál nagyobb államban megoldotta a maga önigazgatása gondjait. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke pedig arról beszélt, hogy az unió huszonhét állama közül tizenegyben működik valamilyen fajta autonómia, ez adja meg a kérdés kontinentális távlatát.

Bár elhangzott, hogy a példaértékű dél-tiroli együttélés kereteit az a kölcsönös felismerés határozza meg, hogy a helyi lakosság egymásra van utalva és egyikük sem tud felülkerekedni a másikon, a végkövetkeztetés szerint az autonómia megvalósításában fontos szerepe volt az osztrák államnak, amely folyamatosan felvállalta a német anyanyelvűek ügyét, másrészt a kisebbségbe került lakosságnak az a felismerése, hogy több gyermek vállalásával nyerhet teret, s mindenekelôtt az a szempont, hogy az ellentéteken mindig túl kell lépni és nagyon össze kell fogni, amikor közös célról van szó.