Szabad bölcsészet: a legpiacképesebb diploma

Az amerikai történelem legfiafalabb főiskolaiigazgatója lett 23 évesen, és a kezdetektől pénzgondokkal szembesült. Hogyan húzta ki az első főiskoláját, a Franconia College-ot a csődből 1970-ben?

A főiskola valójában 1968-ban ment csődbe. Nagyon fiatalon kerültem oda, és az amerikai kormány segítségével rántottam ki őket a kátyúból. A főiskola az ország egy nagyon szegény sarkában, a kanadai határ mellett működött, ahol csekély volt a foglalkoztatás. Akkoriban határozta el a Nixon kormányzat, hogy befektet a régióban és a főiskolán munkahelyeket teremt.

Könnyű volt meggyőzni a kormányzatot, hogy épp itt fektessenek be?

Addigra elég sok állam rájött, mennyire fontosak az egyetemek a jólét fenntartásában. Gondoljon csak bele, hogy a CEU itt Budapesten szintén fontos motorja a gazdaságnak. A beáramló diákok szinte állandó turizmust élesztenek. Az épületet fenntartani pedig szintén nagyon munkaigényes.

Az Ön mostani intézménye, a Bard College különleges tantervet képvisel. A liberal arts education (szabad bölcsészeti oktatás) hogyan állja a válságot?

Hatalmas félreértés lenne azt gondolni, hogy a szabad bölcsészeti oktatás, csak mert szélesebb megközelítést alkalmaz a felvehető tárgyak tekintetében, kevésbé piacképes diplomát ad.

Mégis ez a szülők legnagyobb aggálya a pénzügyi válság nyomán.

A Bard a szabad bölcsészeti felsőoktatásban úttörő, és mostanra már vannak előrehozott programjaink a gimnáziumokban. Ezekben hasonló a tananyag a főiskolaihoz. Mi több, külföldön: Oroszországban, Kirgizisztánban, és a palesztínai Ciszjordániában is vannak programjaink.

Ezek is olyan csillagászati tandíjjal működnek, mint amerikai viszonylatban a Bard?

Kell tandíjat fizetni, de a helyi piachoz igazítottuk azt, úgyhogy nagyon alacsony összegekről van szó. Ugyanakkor Bard tanterv szerint lehet haladni, amely valójában a legpiacképesebb az összes elérhető közül.

Hogy lehetséges ez, mikor a munkaadók a szakosodott elméleti ismereteket, vagy a gyakorlati szakmák művelőit keresik?

Naivitás így gondolkodni. Csak azért, mert a gimnázium után valaki közgazdaságtant vagy gyógyszerészetet  tanult, még nem lesz jobb munkavállaló. A technológiában és társadalomban látott változások gyorsasága manapság annyira nagy, hogy a legrugalmasabban gondlkodó és alkalmazkodni képes munkavállalók lesznek a befutók. A szakképzés nagyon szűk és  ennek a rugalmasságnak pont az ellenkezőjét érjük el vele.

Ideálisan hangzik. A munkaerőpiac kínálta belépő szintű  állásokat elnézve nincs-e mégis szükség valamilyen szakosodásra? Különösen az előállítási láncban és az adminisztráció területén.

Nem igazán, hiszen ez elveszi az innovációhoz szükséges friss látásmódot. Mi nem arra készítjük fel a diákokat, hogy utasításokat kövessenek és megszűnjenek gondolkodni.

Valóban világszerte, főleg Kínától Indiáig létezne kereslet ilyen gondolkodó munkavállalókra? Mi az egyéni kezdeményezések sorsa egy autoriter, vagy egyszerűen túl bürokratikus közegben?

Még mindig nagy a kereslet az újítókra. Ez a magyarázata, hogy az említett kínaiak és indiaiak is érdeklődnek az oktatásunk iránt. A legversenyképesebb országok tudják, hogy a jelenlegi fejlődésük záloga az utánzás és az alkalmazkodás. Európa is kezdi átvenni az Amerikában kidolgozott sikeres oktatási programot. És a tudás, mint gazdasági hatalom, igazán nem tények katalógusa. Sokkal inkább a képességekre van szükség.

Mindenféleképp. Itt Európában Önök jobban megszokták az idegen nyelveket és a különböző kulturális, illetve történelmi emlékezetet, mivel az országok nagyon közel fekszenek egymáshoz. Amerikában nagy a sokszínűség, de mégis nehéz üzeneteket átadni az egyik nyelvi közösségből a másikba. És mivel a szavak csak úgy jelentenek valamit, amint meghallják őket, meg kell tanulnunk érteni, mit és hogyan gondol a másik. Ez pontosan az, amit a szabad bölcsészet megtanít a szövegek elemzésén keresztül. Ezért olyan nagy hozzájárulás a nemzetközi diákok ottléte a kampusz életéhez. A megértést lehetne könyvből tanítani, de sokkal egyszerűbb a kollégium folyosóján.

Figyelembe véve, hogy külföldre is exportálják a programjukat, miből láthatják, ha esetleg elérték a túlterjeszkedés szakaszát?

Én a növekedésben hiszek. Ha helyben marad valaki, az hátrafelé halad. Persze, hogy nehéz forrásokat találni. Először is, intelligens módon kell növekedni és meg kell tervezni a lépéseket. De a lehetőségekre is válaszolni kell. Sok esetben minket kerestek meg érdeklődő oktatási intézmények, úgy mint a Közép-Ázsiai Amerikai Egyetem, a Soros György alapította Open Society Foundation és az Egyesült Államok Külügyminisztériuma. Szükségük volt ránk, hogy Amerikában is akkreditálják az új programot, amit összeállítottak.

Úgy tűnik, mintha ez az összeköttetéseken és hálózatokon múlna. Minthogy dolgoztak már együtt korábban is.

Nem. Minden a gondolatoknál és azok áramlásánál kezdődik. Én olyan ágazatban kezdtem dolgozni, ahol nem voltak összeköttetéseink. Azt hiszem, mindenek felett a gondolatok a fontosak és az, hogyan öltenek testet. Ez pedig nem függyetlen a nyelvtől, amiben gondolkodunk.

Melyik ország inspirálta a legjobban abban a nagyon nemzetközi tapasztalatban, amit személyes és szakmai okokból is összegyűjtött?

Azt hiszem, nem annyira országok, mint inkább a megosztott történelmi emlékezet az, ami befolyásolt.

Ha az idő és a pénz nem lenne akadály, mi lenne  a következő álommunkája?

Ez érdekes kérdés. Kell, hogy tudjunk nagy léptékben álmodni. Az én álmom az lenne, hogy kiterjesszem az intézményemnek az oktatás minőségére kifejtett hatását. Sokkal gyorsabban és agresszívebben, mint eddig. Különösen a középiskolai oktatásunk színvonala érdekel, szeretnék még tőbb előrehozott egyetemi oktatást nyújtó gimnáziumot indítani a meglévőkön túl. A főiskola szintjén szeretném jobban építeni az egyetemi diplomát adó kínálatunkat. Ahhoz, hogy ezeket az álmokat megvalósítsam, hinnem kell abban, hogy meg tudom változtatni a valóságot, amiben dolgozom.