Újra forrong Egyiptom

Országszerte újabb demonstrációk zajlanak Egyiptomban, a védelmi erők fegyverekkel és szögesdróttal igyekeznek megfékezni a tüntetőket. A politikai perekben pedig előrelépés van: augusztus 3-ára tűzték ki a következő tárgyalást, amelyen a volt elnök mellett többen felelnek majd tetteikért.

Alm Hemri egyiptomi egészségügyi miniszter szerint legalább 200 ember szenvedett sérüléseket a 23-ára szervezett tüntetésen, melyen a reformpárti tüntetők az átmenetet irányító katonai vezetéshez hű ellentüntetőkkel csaptak össze. Az országot irányító katonai tanács távozását követelő tüntetők éppen a védelmi minisztérium épületéhez tartottak, mikor a fegyveres erők megállították őket.

Szemtanúk szerint civilek egy csoportja legalább hat gyújtóbombát dobott a közel húszezer fős tömegbe, akik csak kövekkel tudtak válaszolni a támadásra. Ayman Mohyeldin, az al-Jazeera tudósítója arról számolt be, hogy a békés tüntetőket késekkel és botokkal felszerelt ellentüntetők – a katonai vezetéshez lojális polgárok – vették körbe, akik fegyvereikkel is bántalmazták a demonstrálókat. „A helyzet rendkívül feszült, a hadsereg könnygázt vetett be és a levegőbe lőtt, hogy visszaszorítsa a tömeget” – nyilatkozta Mohyeldin, majd hozzátette: a hadsereg a figyelmeztető lövéseken kívül nem avatkozott be az összecsapásba. 

Mohamed Hussain Tantawi tábornagy, az ország katonai vezetője hangosbeszélőn szólt a tüntetőkhöz: méltatta a fiatalok szerepét Mubarak hatalmának februári megdöntésében, és ígéretet tett egy demokratikus állam kiépítésére. „Megnyitom az utat egy demokratikus állam pilléreinek, amely elősegíti a szabadságot, a polgári jogokat a szabad és egyenlő választásokon keresztül, az új alkotmány megvalósulását és az elnök nép általi megválasztását” – tette hozzá Tantawi. A katonai tanács a facebook profilján azonban közzétett egy nyilatkozatot, melyben a tüntetőket azzal vádolta, hogy éket próbálnak verni a hadsereg és a nép közé. Ezzel elsősorban egy fiatalokból álló szervezetet, az Április 6-a mozgalom tagjait vádolják.

Megoldatlan az ország sorsa

Egyiptomban több mint öt hónapja döntötték meg a tüntetők Mubarak rezsimjét, most azonban úgy érzik, azáltal, hogy a katonai tanács vette át az irányítást, leállt a forradalom. Egy következő rezsim veszi kezdetét, amely megakadályozza újabb reformok kivívását. A tüntetők dühösek, hiszen úgy érzik, alig történik változás, valamint a katonai törvényszékek nem vonják felelősségre az előző rezsim embereit. A demonstrációkra adott egyre agresszívebb válaszok pedig csak tovább szítják a kedélyeket.

A katonai tanács tart attól, hogy a közhangulat romlik, és az emberek szembefordulnak velük. Erre különösen akkor kerülhet sor, ha a katonaság belelő a békésen tüntető tömegbe. A tanácson belüli megosztottság az ellentmondó nyilatkozatokból is kitűnik.

Vélhetőleg a tüntetések hatására az egyiptomi kabinet hétfőn bejelentette, hogy megtisztítják a vezetőséget azon tisztviselőktől, akik Mubarak rezsimje alatt magas pozíciókat töltöttek be, folytatják a korrupciós tárgyalásokat, és újabb reformokat vezetnek be, hogy kiengeszteljék azokat a tüntetőket, akik a katonaságra vetítik ki haragjukat. A tanács sajtóközleményében kiemelte, hogy „mihamarabb ki kell szűrni az állami szerveknél a korábbi rezsim alatt felelős pozíciót betöltő képviselőket.” Kihangsúlyozták annak szükségességét, hogy nyilvános perekben mondjanak ítéletet a korábbi éra minden szimbólumára és képviselőjére, és felszólította a bíróságot, hogy hirdesse ki a Mubarak elleni per idejét és helyét, valamint adjon számot a volt elnök egészségi állapotáról.

Korábban elterjedt a hír, miszerint az elnök kómában van, illetve rákos megbetegedéssel küzd, azonban ügyvédei mindkét állítást tagadták. Azt azonban megerősítették, hogy a volt elnök rossz egészségügyi állapotban van, ezért kérik az augusztus 3-ára kitűzött tárgyalás elhalasztását. Ha a bíróság helyt ad a kérelemnek, az emberek közötti felháborodás erőszakos tüntetésekbe torkollhat, hiszen kétséget táplálnak az információ hitelessége iránt.

A bíróság döntése alapján augusztus 3-án nem csak Mubarak, hanem több, elnöksége alatt felelős pozíciót betöltő tisztviselő ügyét is tárgyalni fogják. Napirendre kerül majd a korábbi belügyminiszter, Habib al-Adli ügye is, hiszen azt a bíróság tegnap elhalasztotta a két ügy összefüggésére és a közös bizonyítékokra hivatkozva. A halasztás a felháborodott tüntetők szerint jele a tanács inkompetenciájának és annak, hogy tulajdonképpen nem is akarják felelősségre vonni a bűnösöket. Rajtuk kívül Mubarak két fiának, Alaa és Gamal Mubaraknak, valamint al-Adli hat helyettesének is felelnie kell a bíróság előtt.

Lorencsics Emese

Friss hírek