Szaporodnak a kétnyelvű városok Szlovákiában

Határozatban szólítja fel a város  területén működő vállalkozásokat, intézményeket a kétnyelvűség betartására a komáromi önkormányzat. Úgy tűnik, a szlovákiai civil szféra eredményesen használja ki a Híd és az Magyar Koalíció Pártja versenyhelyzetét.

Komárom már a harmadik a sorban: néhány héttel ezelőtt Somorján, majd Dunaszerdahelyen hoztak hasonló határozatot a városi képviselők. A javaslatot Andruskó Imre a Híd frakció nevében terjesztette a testület elé, a kisebbségi nyelvhasználati törvényre, valamint a város alapszabályzatára hivatkozva.

„Tudjuk, hogy a vállalkozók nem kötelezhetők a magyar feliratok kihelyezésére, de ilyen módon is szeretnénk ösztönözni őket a kétnyelvűség alkalmazására” – tette hozzá a beterjesztő. Keszegh Béla (független) a javaslatot azzal egészítette ki, hogy a város járjon elöl jó példával, és ellenőrizze a saját hatáskörébe tartozó intézmények (iskolák, óvodák, művelődési központ, sportlétesítmények), valamint az utcák, terek, buszmegállók stb. esetében a magyar feliratok meglétét, a hiányosságokat pedig szeptember 30-áig orvosolja.

Az említett városok képviselői már korábban, akár évekkel ezelőtt is javasolhattak volna hasonlót, viszont a néhány hete Somorján elindult gerillakampány (matricákkal ragasztották le a hiányzó magyar feliratok helyét) jó lehetőséget adott a Hídnak és az MKP-nak, hogy bizonyítsanak a kisebbségi érdekvédelem terén, véli Ravasz Ábel politológus.

„Ezeket az önkormányzati határozatokat tekinthetjük a szlovákiai magyar politikában kialakult többpártrendszer egyik pozitív hozadékának is” – mondta az Új Szó kérdésére Ravasz. Hangsúlyozta, a civil nyomás mindig nagy hatással van a politikai döntésekre. „Azokat a kérdéseket, amelyekkel egyik vagy másik párt, illetve egyik párt sem szívesen foglalkozott korábban, a civil követelések hatására gyakran már csak a presztízse miatt is felvállalja” – vélekedik a politológus. 

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek