Horvátország a Gotovina-per árnyékában

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy Ante Gotovinát és egyik társát Mladen Markačot elítélte a Hágai Törvényszék. A döntés komoly hatással bírt Horvátország belpolitikai helyzetére, s a délszláv államban a rohamosan közelgő országgyűlési választások dacára valamelyest átrajzolódtak az eszmei síkon vívott küzdelmek frontvonalai is.

Nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a horvát társadalom többségéhez hasonlóan a politikai elit jelentős hányada is elutasította azt az ítéletet, mely szerint Zágráb szánt szándékkal, előzetes tervek alapján kergette el az országban élő jelentős számú szerb kisebbséget.

A horvát sajtó az ítéletet követően sokak szerint teljes joggal kérte számon a nyugati hatalmakon, hogy a honvédő háborút vívó, s csupán az agresszorral szemben fellépő katonai és rendőri alakulatok vezetői miként kerülhettek a vádlottak padjára, ha korábban ilyenre soha nem volt precedens. Napokon keresztül példálóztak a második világháború győztes hadvezéreiről és politikusairól, akik emberek millióit telepítették ki Közép-Kelet-Európában, s ezt követően egyikük sem végezte valamely törvényszék vallatói előtt.

Néhány napon belül nagyot fordult a világ déli szomszédunknál. A veteránok mellett ezúttal teljes vállszélességgel kiálló, s a korábban igencsak megcsappant támogatottságú kabinet helyett olyanok kerültek a közvélemény célkeresztjébe, mint a népszerűségét tekintve néhány hete még gotovinai magasságokban lévő Stjepan Mesić. A volt elnökhöz hasonlóan árulónak titulálták a most korrupcióval vádolt ex-miniszterelnököt Ivo Sanadert is, aki annak ellenére sem kerülhette el a nép haragját, hogy egyes források szerint testi-lelki jó barátja Ante Gotovina tábornoknak. A pletykák szerint azonban pont az előbb említett politikusok juttattak ki olyan dokumentumokat az Oluja (vihar) hadműveletről, melyek terhelőnek bizonyultak az akkori katonai vezetéssel szemben.

Miután Jadranka Kosor kormánya néhány napra kikerült a média közvetlen szorításából, a kabinet tagjai mindent megtettek annak érdekében, hogy a tőlük elpártolt szavazók szimpátiáját visszanyerjék. Úgy fest azonban, a miniszterelnök asszony hiába jelent meg többször is a sajtónyilvánosság előtt a Hágában egyedüliként felmentett Ivan Čermak társaságában, s hiába állt ki az elítélt tábornokok mellett. A kabinet támogatottsága ugyanis a legfrissebb közvélemény kutatások szerint is csupán 13,7 százalék a teljes horvát népesség körében.

A most némileg háttérbe szoruló ellenzék tehát megőrizte markáns előnyét néhány hónappal az országgyűlési választások előtt, ugyanakkor a CRO Demoskop felmérése alapján a Zoran Milanović vezette szociáldemokraták is jelentős mértékben veszítettek szavazóikból, akik tovább erősítették a bizonytalanok népes táborát.

Érdekes módon Horvátországon belül még a szerb kisebbség képviselői sem fogadták kitörő örömmel a Gotovina elleni ítéletet, hiszen sokan közülük attól tartanak, hogy most megint ők lehetnek a felkorbácsolt indulatok elszenvedői. Milorad Pupovac a horvátországi Szerb Nemzeti Tanács elnöke nem sokkal a verdiktet követően úgy nyilatkozott, hogy a történtek káros hatással lehetnek a szerbek és a többségi nemzet kapcsolatára, szélsőséges esetben pedig veszélybe sodorhatják az ország uniós csatlakozási törekvéseit vagy akár az egész térség biztonságát.

Néhány belpolitikai elemző szerint az sem hasznos, hogy a horvátok jelentős hányada az Európai Unióval azonosítja az egyébként ENSZ égisze alatt tevékenykedő Hágai Törvényszéket, s ez csak növeli a társadalmon belül tapasztalható euroszkepticizmust. Ugyanakkor persze azt sem állíthatnánk, hogy Brüsszelt nem terheli felelősség népszerűségének elvesztéséért, hiszen éveken keresztül presszionálta Zágrábot, hogy megfelelő mértékben működjön együtt Hágával. Éppen ezért nem kell azon csodálkoznunk, hogy az ítéletet követően nem egy uniós lobogó vált a dühödt tüntetők áldozatává.

Nemzetközi kitekintés: a politikai elit a határokon túl is megmozdult

A hágai ítéletet követően több esetben a nyugati hatalmak prominens képviselői próbálták meg elhallgattatni azokat a szélsőséges hangokat, melyek szerint Horvátországnak nem volna szabad a továbbiakban szembemenni saját hőseivel, s Zágrábnak felül kell vizsgálnia a Hágával folytatott együttműködését, sőt uniós csatlakozási törekvéseit is.

Angela Merkel német kancellár Orbán Viktorral, azaz az unió soros elnöki tisztét betöltő Magyarország miniszterelnökével együtt nyilvánította ki azon óhaját, hogy Horvátországot mielőbb az unió tagjai közt köszönthesse. Ezzel egy időben Hillary Clinton a Washingtonba látogató Ivo Josipović horvát államfőt biztosította az Egyesült Államok teljes körű támogatásáról, s azt is hozzáfűzte, hogy Zágráb uniós csatlakozása kiemelt fontosságú a térség biztonsága szempontjából.

Mindeközben a támadások kereszttüzébe kerülő Hágai Törvényszék (ICTY) főügyésze személyesen utazott Zágrábba, hogy megbizonyosodjon arról, Horvátország a továbbiakban is együttműködik majd a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló eseti bírósággal.

Tehát jól látható, hogy néhány nappal a Horvátországban felháborodást keltő ítéletet követően a nyugat több magas rangú képviselője is azon munkálkodott, hogy Zágráb a csalódások sorozatai ellenére se térjen le az unió felé vezető útról. Sőt, ennek nyomatékosítása érdekében már olyan információk is kiszivárogtak a horvát sajtó felé, hogy Brüsszel a korábbi nehézségek és bizonytalan hangok ellenére mégis le fogja zárni a délszláv országgal folytatott csatlakozási tárgyalásokat ebben a félévben, azaz még a magyar elnökség ideje alatt.

Az azonban továbbra is kérdéses, hogy a Horvátországban tartandó uniós csatlakozásról szóló népszavazás végkimenetelére milyen hatást gyakorolnak majd az elmúlt hetek történései. Hiszen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Európai Unió népszerűségi indexe komoly és igen összetett indokok folytán eddig sem szárnyalt az egekben a délszláv állam területén.

Mátraházi Tibor