Miről szól az Euró Plusz Paktum, és miért nem tetszik Magyarországnak?

Az EurActiv új dossziéja, az Európaktum bemutatja a Stabilitiási és Növekedési Paktumot kiegészítő új egyezmény mérföldköveit, főbb elemeit, illetve a paktummal kapcsolatos vitákat, fejleményeket. Rövid cikkünkben azt mutatjuk be, hogy miről is szól a 23 tagállam által elfogadott egyezség, és melyek a kívülmaradók számára neuralgikus pontok.

Az Euró Plusz Paktum célja, hogy kiegészítse a Stabilitási és Növekedési Paktumot, illetve az EU hivatalos közös gazdaságpolitikáját, az Európa 2020 stratégiát olyan módon, hogy a nemzeti gazdaságpolitikai célok ne kerüljenek ezekkel összeütközésbe. Ugyan Orbán Viktor szerint Magyarország „könnyedén aláírhatná” a paktumot, ha az adóharmonizáció nem volna benne, a Paktum hazai alkalmazása elég sok gazdaságpolitikai változtatást eredményezhetne. A Jobbik egyetért a Fidesz kifogásaival, az LMP pedig elsősorban a bérpolitikai részt kifogásolja – amit a Zöldek az Európai Parlamentben meg is fognak próbálni megváltoztatni.

Az Euró Plusz Paktum nem változtatja meg sem az EU intézményei közötti hatalommegosztást, és nem a tagállamok hatásköreit sem. A Paktumnak éppen az a célja, hogy a tagállamok a saját hatásköreiket úgy gyakorolják, hogy egyeztetnek egymással, és saját, nemzeti döntéseikkel ne hátráltassák, hanem segítsék közös céljaik megvalósítását. Bár a nemzeti hatáskört nem csökkenti a Paktum, ugyanakkor a kormányokat kiteszi egymás és a Bizottság (külső) kontrolljának és számonkérésének.

A versenyképességi fejezet gerincét Németország sikeres versenyképességi programja inspirálta, és elsősorban a bérpolitikára koncentrál. A tagállamok azt fogják nyomon kísérni, hogy a bérek a termelékenységgel összhangban változnak-e, vagyis a béremelkedések mögött tényleges többlet-teljesítmény van-e. A versenyképességgel kapcsolatos legfontosabb vállalások azok, hogy a kollektív béralku nemzeti hagyományait is figyelembe véve a tagállamoknak meg kell próbálniuk megakadályozniuk a többlet-teljesítménnyel nem alátámasztott bérnövekményeket, és meg kell nehezíteniük az automatikus béremelések (pl. inflációs indexálás) rendszerét. (A svéd baloldalnak ez nem tetszik, a monetáris unióból de facto kimaradt ország kisebbségi kormánya ezért nem is tesz kísérletet a ratifikációra.

Bár a Paktum az innováció fejlesztését, a bürokrácia csökkentését is előírja, alapvetően a bérpolitika terén fogalmaz meg sarkos kötelezettségeket – az LMP kifogásai főleg erre vonatkoznak, bár a párt nem támogatja Magyarország kimaradását a Paktumból. A tagállamoknak különösen figyelniük kell arra, hogy a közszférában, ahol az állam állapítja meg a béreket, a béremelések növelése ne legyen magasabb a piaci bérnövekedésnél. Ha a Paktumot Magyarországon alkalmaznák, ezen a területen hozná a legnagyobb változást, hiszen 1998-ban (a közigazgatási bértábla emelése), 2002-ben (a száznapos program) és 2010-ben is (az elsősorban a közszférában érzékelhető adócsökkentések) is olyan intézkedéseket tettek a magyar kormányok, amit a Paktum nem tenne számukra lehetővé. Vagyis 2014-ben a következő kormány nem emelhetné meg a közszférában dolgozók bérét.

Az eredeti német-francia javaslat a versenyképességet állította a középpontba, ezért nem meglepő módon a második cél, a foglalkoztatottság kisebb hangsúlyt kap. Az Euró Plusz Paktum magyar szempontból legélesebb elvárása az volna, hogy az élőmunka terheit terhelő adókat úgy volna csak szabad csökkenteni, hogy az összadóbevételek mértéke nem változik. Vagyis az Euró Plusz Paktum a jelenlegi magyar adópolitikával szemben azt várná, hogy más adók növelése mellett csökkentsék a bérre rakódó közterheket, hogy az ne növelje a költségvetés vagy a nyugdíjrendszerek hiányát.

A felelős állami költségvetések területén az Euró Plusz Paktum két újdonságot hoz a résztvevő tagállamoknak. Egyrészt az Euró Plusz Paktum lényegében kiegészíti a maastrichti mutatókat egy ötödik mutatóval, a fenntarthatósági réssel, ami azt fogja mérni, hogy a tagállamok nyugdíjrendszerei, az egészségügyi és segélyezési rendszerek milyen hatással lehetnek a költségvetésre. Ez a rendszer azokra a tagállamokra nézve jelent plusz kötelezettséget, amelyeknek csökken a népességük és felosztó-kirovó (állami társadalombiztosítási) nyugdíjrendszert tartanak fenn. Az Euró Plusz Paktum alkalmazásának a hatása nehezen belátható: a Széll Kálmán terv alapvetően a Paktummal egyező, a magánpénztári rendszer leépítése ezzel ellentétes lépés.

További jelentős újítás, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktumot a tagállamoknak be kell építeniük saját alkotmányukba vagy alaptörvényeikbe, és nemzeti szinten is kikényszeríthetővé kell tenniük azt. Magyarországon a Fidesz –KDNP alkotmánytervezete ezt részben megvalósítaná, igaz, nem az Alktománybíróság, hanem a megszüntetett és újraalapított Költségvetési Tanács felhatalmazásával.

A pénzügyi stabilitás fejezetben két fontos újdonság van. Egyrészt a tagállamoknak jóval óvatosabban kell eljárniuk a bankcsődök kezelésénél – Írország és Portugália majdnem kialakult államcsődjét is bankrendszerének zavarai okozták. Másrészt a ugyan a közvetlen adózás továbbra is nemzeti hatáskörbe fog tartozni, de a tagállamok célja itt az, hogy ne próbálják adójogszabályokkal egymás elől elhalászni ugyanazokat az adóztatható jövedelmeket. Formálisan ez az a vállalás, amit az Orbán-kormány nem akar aláírni. Ebben egyébként egyetért a Jobbik is. Egyébként a másik lényeges kimaradó, Csehország is ezért nem írja alá a paktumot.