Több női vezetőt szeretne az EU

A foglalkoztatás és szociális ügyekért felelős miniszterek jóváhagytak egy új paktumot március 7-én, amely a nemek közötti egyenlőség jegyében a nők számának növelésére irányul a döntéshozó szervekben. Az egész EU-ra kiterjedő kvótákat nem állapítottak meg.

A Foglalkoztatás és Szociálpolitika Tanács által elfogadott dokumentum nemzeti szintű intézkedéseket sürget, hogy 2020-ra elősegítse a nők és férfiak egyenlő részvételét a döntéshozásban minden szinten és minden területen. A dokumentum annak kapcsán született, hogy ma (március 8-án) századik alkalommal kerül sor a Nemzetközi Nőnap megünneplésére.

Mindezek ellenére a nemek közötti szakadék meglehetősen széles az Unióban. Az Eurostat adatai szerint a nők akár ötödével is kevesebbet kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. A nők körében a munkanélküliség is magasabb, mint a férfiaknál, valamint a nők kevésbé vannak jelen vezető pozíciókban mind a gazdasági, mind a politikai szférában.

Az EU nemzeti kormányainak vezetői között mindössze három nőt találunk: Angela Merkel (Németország), Mari Kiviniemi (Finnország) és Iveta Radičová (Szlovákia). A nemzeti parlamentekben a képviselők kevesebb, mint negyede kerül ki a nők sorából. Egyes országokban, például Magyarországon vagy Máltán, 10 százalék alatti az arány. A vállalati szektorban is ritka a női vezető. Az Európai Bizottság adatai szerint a nők mindössze 3 százalékban képviselik magukat a vállalatok igazgatótanácsának vezetésében.

Viviane Reding,alapvető jogokért felelős biztos, a nemek közötti szakadék csökkentése érdekében júliusban uniós szintű kvóták bevezetését javasolta, hogy növeljék a nők arányát a döntéshozó szervekben. A miniszterek nem fogadták el a javaslatot. Maurizio Sacconi, olasz foglalkoztatási miniszter a tanácsülés után tartott konferencián beismerte, hogy nem is tárgyalták ezt a kérdést. A Nemek Közötti Egyenlőségi Paktum sem tesz említést kvótákról.

Több ország mindezek ellenére mégis ebbe az irányba halad. Egy bizottsági tisztviselő szerint sok országban (Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Ausztriában) már bevezették azokat az eszközöket, amelyek az állami és magánszektorban működő vállalatok vezetésében a nők számának növelését célozzák.

Öntudatos stílusának megfelelően Reding biztos indított egy kezdeményezést márciusban, hogy az EU vállalatai önként növeljék a nők számát a vezetőségben. Ambíciózus célt tűzött ki azzal, hogy a jelenlegi 12 százalékról a vállalatok vezető testületében a nők arányát 2015-re 30 százalékra, 2020-ra pedig 40 százalékra szeretné növelni.

„Szeretnék adni egy esélyt az önszabályozásnak. Ha ez 2012 márciusáig megvalósul, akkor legmélyebb gratulációmról biztosítom majd az üzleti szférát. Ha nem történne semmi, akkor számíthatnak szabályozói kreativitásomra.” – mondta.

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek