A busójárás őshazájában tüzeslabdával űzik el a gonosz szellemeket

Bulgária a pogány rítusok és keresztény ünnepek ötvözetével jellemezhető kulturális hagyatékok országa. Egy hiedelmekkel gazdagon tarkított lelkületű ország, ahol a rossz szellemek és a tél sem jelenthet komoly akadályt a lakosság számára. Cikkünkben a hagyományos télűző ünnepek, a Kukeri és az Orata Kopata világviszonylatban is egyedülálló színpompájával és hangulatával ismertetjük meg az olvasókat.

Bulgária Európa legrégebben alapított és a mai napig ugyanazt a nevet viselő állama – egy ország, mely megőrizte közel másfél évezredes hagyományait és ősi rítusait. Az országot kr.u. 681-ben alapította Aszparuh kán, avagy ahogy a bolgárok nevezik őt, Hán Aszparuh. A bolgár törzsek lassan beleolvadtak a mai állam akkori területén élő szláv törzsekbe, de megőrizték és természetesen gazdagították egykori pogány hagyományaikat, szokásaikat. I. Borisz bolgár knjáz (fejedelem) térítette meg 865-ben a bolgár lakosságot a bizánci pravoszláv (ortodox) keresztény hitre. A keresztény hitre való áttérés, sőt későbbi történelme során az 1396 és 1878 között fennálló török rabság sem tudta kitörölni a bolgár nép tudatából a két legjellegzetesebb pogány gyökerű télűző hagyomány, a Kukeri és az Orata Kopata ünnepeit.

Kukeri ünnepe első ránézésre akár hasonlíthat a mohácsi busójárásra, de közelebbről tanulmányozva annak egy színpompásabb, izgalmasabb és élménydúsabb változata lehet. A Kukeri (szerk. a Kukeri – többes szám) vagy más néven csáusi, bábugeri, sztáncsinári félelmetes, állati és ördögi kinézetű hagyományőrző jelmezekbe öltözött férfiak csoportja. Bulgária számos régiójában sok tekintetben különböznek egymástól az ünnep hivatalos motívumai, de szinte mindenhol fellelhető az a mozzanata, amikor januárban (az időpont változó – január és február között) fiatal, nőtlen legények beöltöznek a jelmezekbe. A férfiakat tetőtől talpig egyedülállóan érdekes öltözék fedi – lábukon szíjas sarú, nadrágjuk általában birka szőrből és bőrből készült nadrág vagy bő bőrnadrág, derekuk körül óriási réz és öntöttvas kolompok lógnak, felső ruházatukat minden elképzelhető színben pompázó népies felöltő és birkaszőr borítja, arcukat pedig fából és birkaszőrből készült maszk takarja. A maszk a legfeltűnőbb, leírhatatlanul vad küllemű, gyakran embermagasságnyi nagyságú álarc a Kukeri fő jellegzetessége. A maszkokra színes fonalakat, üvegdarabokat, tükröket ragasztanak, általában juhot, bivalyt, kecskét vagy ördögöt szimbolizálnak.

Az álarcok és maguk a Kukeri szereplők groteszk és félelmetes külsőjükkel több célt is szolgáltak a történelem során – így száműzték a tél rossz szellemeit és ezzel jó termést kívántak, de a magyar hagyományhoz hasonlóan a török hódítók megijesztésére is szolgáltak.

Személyes tapasztalataimat a Kukeri hagyomány világszerte ismert központjában, Pernik városában gyűjtöttem. A világ minden tájáról jönnek vendégfellépők az ötévente megrendezésre kerülő nagyfesztivál alkalmából, de a helyiek évente is megrendezik szerényebb méretekben az ünnepet. A nevezetes esemény a délelőtti órákban kezdődik a fő téren több ezer Kukeri felvonulásával, a hangzavar bódító. Mindenhonnan csengőszó és kerepelés hallatszik, a nagyszámú nézőközönség a tér két oldalán tülekedve nézi a színpompás kavalkádot. Idősek és fiatalok, nők és férfiak mind fényképeznek, mosolyognak és nevetnek, ahogy előttük elhalad a Kukeri csapat vezére (az egyetlen nős férfi), aki némely keleti régióban vőlegénynek, vagy öreganyónak van öltözve. Mögötte kígyózó sorokban lépkednek övükre kötött kolompjaikat rázva a fekete-vörös-fehér szinekben pompázó, ragyogó maszkos alakok. A vörös szín a tűzet, a napot és a termékenységet, a fekete szín a földet és Földistennőt, míg a fehér szín a vizet és a fényt szimbolizálja. Miután minden jelmezes férfi felvonult elkezdődhetnek a Kukeri játékok – mágikus táncokat lejtve, a rossz szellemeket üldözőbe véve tetőzik az ünnep hangulata.

A kisebb városokban és falvakban a kukeri „sereg” felkeresi a település összes házát és szelleműző játékokat és táncokat mutatnak be. A ház ura jelképesen élelemmel (liszt, búza, tojás, bab stb.) és ajándékokkal jutalmazza a legényeket.

A legfiatalabb, fiúgyermekes vagy ikergyermekes apát Kukeri királynak nevezik el, ő végzi a hagyományos földtúrást – elülteti az első gabonát. A király ezután a központban megterített asztalnál három falatot eszik, egy korty bort iszik és mindenkinek egészséget és termékenységet kíván.

A Kukeri végeztével azonban nem fejeződnek be a télbúcsúztató ünnepek. Egy másik hagyományos bolgár ünnep az Orata Kopata, melyet főleg Nyugat-Bulgáriában tisztelnek. Az Orata Kopata mivolta kapcsolódik a Kukerihez, szintén a tél és a rossz szellemek elűzése érdekében ünneplik. A rituálékat a Szirni Zagovezni és a Meszni Zagovezni böjti ünnepeket követő éjszakán rendezik. Fiatalok (köztük a gyerekek is) és öregek hatalmas tüzeket raknak a város több pontján, valamint kis focilabda nagyságú golyókat készítenek rongyokból. A máglyarakásokhoz a tűzifát napokkal az esemény előtt gyűjtik a szomszédságban lakók – büszkeségre ad okot, ha a szomszédságtól sikerül elcsenni a tűzifát.  A golyókat hosszú láncokra vagy farudakra erősítik és gyúlékony folyadékokba mártják. Naplemente után a sötét téli estében a város számos pontján meggyújtják a golyókat.

A gyerekek kezükben a lánccal egyre gyorsuló körzéseket végeznek, míg végül egybefüggő tűzgyűrűk keletkeznek mindenfelé. Ha véletlenül odavetődne egy külföldi néző, vajon mit gondolna, ha látná az őt körülvevő sötétségben a felbukkanó tűzgyűrűket? A tűzgolyók, miután elűzték a gonosz téli szellemeket, a Pernik városát átszelő Sztruma folyóban folytatják útjukat. A folyó lassan elviszi a még pislákoló „szellemet”, s az emberek lassan otthonuk felé veszik az irányt. A tradíciót tisztelve, de a biztonsági szempontokat is figyelembe véve csak fát, szalmát és rongyot égetnek az emberek az Orata Kopata alkalmával (az autógumik égetése a hagyománytörők átka).

Kukeri és Orata Kopata ünnepe csak kettő a nagyszámú, világszinten is egyedülállóan magával ragadó pogány-keresztény hagyományok közül. A bolgár lakosság sokszínű, hagyományőrző és lelket melengető életstílusa üde színfoltja az európai kultúrának.