A francia külügyminisztert is elsodorták az arab forradalmak

Az egyre nagyobb bajban lévő Nicolas Sarkozy gyors döntésre szánta el magát: változás lesz a francia külügy-, a belügy- és a védelmi minisztérium élén. Alain Juppé lehet a kormány erős embere.

Vasárnap este Nicolas Sarkozy rendkívüli televíziós beszédet intézett a franciákhoz. Messziről, az észak-afrikai forradalmak magasztos történelmi tanulsága felől indult, a szabadság és a demokrácia természetéről értekezett (persze nem felejtette el felhívni a figyelmet a történteknek a „migrációs folyamatokra és a terrorizmusra” gyakorolt hatására), aztán néhány mondat után eljutott a rideg francia valóságig. Bejelentette: a François Fillon miniszterelnökkel teljes egyetértésben úgy döntöttek: átalakítják a kormányt. A Külügyminisztérium éléről távozik Michele Alliot-Marie, s tizenhat év után visszatér a pozícióba Alain Juppé, aki mostanáig védelmi miniszterként dolgozott a kormányban. Helyette a védelmet a kormánypárt felsőházi frakciójának eddigi vezetője, Gérard Longuet irányítja ezután. Változás történt a belügyminiszteri poszton is: a Sarkozy egyik legbelsőbb bizalmasának számító Brice Hortefeux helyét Claude Guéant, az Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi általános titkára veszi át.

A rosszabbnál rosszabb közvéleménykutatási eredményeket produkáló Nicolas Sarkozy igyekezett az új korszak új kihívásaival magyarázni a kormánynévsor változásait, holott a most menesztett politikusoknak ilyen-olyan okból, de mindenképpen menniük kellett. A magabiztos elnöki üzenet csak jól felépített kommunikáció, amely alig képes leplezni a kormányoldal mély válságát. Az elnök ősszel már átalakította a kormányt azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a nagy nehezen elfogadott legfontosabb reformok után végre megpróbáljon felkészülni a 2012-es választásokra, s leküzdeni tetemes hátrányát a baloldali politikusokkal szemben. Az elmúlt hetek külpolitikai eseményei viszont keresztülhúzták a számításait. Franciaország lassan és rosszul reagált az arab forradalmakra, az észak-afrikai diktátorokkal való erős hatalmi összefonódások miatt a kormány több tagja magyarázkodni kényszerült, az elnök pedig elveszítette az erős geopolitikai szereplő gondosan felépített képét.

Már január közepén nagy felháborodást váltott ki, hogy a külügyminiszter, Michele Alliot-Marie felajánlotta a francia rendőrség szaktudását a tunéziai karhatalomnak. Akkor csak úgy tűnt: rossz ritmusérzékkel nyilatkozott, hibásan ítélte meg a tunéziai események természetét, valószínűleg rosszul informálták. Azután amikor kiderült: a francia diplomácia vezetője a karácsonyi szünetben épp Tunéziában pihent, ráadásul egy Ben Ali-közeli üzletember vendégeként, sőt a miniszterasszony édesapja még üzletet is kötött az illetővel, nyilvánvalóvá vált, hogy a kilenc éve megszakítás nélkül különböző minisztériumok élén dolgozó Alliot-Marie napjai meg vannak számlálva. Az ellenzék mellett a kormánypárt egyes politikusai is a miniszterasszony távozását sürgették, sőt francia diplomaták egy csoportja az ország történelmi presztízsveszteségéről adott ki nyilatkozatot, de Alliot-Marie nem mondott le és Sarkozy is csak hetekkel a botrány után küldte el. A Libération elemzői szerint elsősorban azért, mert ha korábban dönt, akkor az egyiptomi vakációja révén hasonlóan kínos ügybe keveredő miniszterelnökétől, a jobboldali politikusok között még aránylag népszerűnek számító François Fillontól is meg kellett volna válnia, az ezzel járó kockázatot pedig egy évvel a választások előtt nem vállalhatta fel.

A másik leköszönő minisztert, a belügyet irányító Brice Hortefeux-t a kelet-európai romák elleni szigorú fellépés óta keményen kritizálták, hónapok óta a kormány egyik legnépszerűtlenebb tagja, ráadásul két peres ügyben is megégett. Először becsületsértésért marasztalták el, majd zárt körben elhangzott kijelentését ítélte rasszistának a bíróság első fokon (azt találta mondani a maghrebiekkel kapcsolatban, hogy: „Egy még elmegy. Akkor kezdődik a probléma, ha sok van belőlük”). De tekintetbe véve, hogy ő Sarkozy egyik legjobb barátja és legfőbb bizalmasa, valamint, hogy az őszi kormányátalakítást valahogy túlélte, mostani távozása némileg váratlannak nevezhető. Nem is marad állás nélkül: az elnök politikai tanácsadójaként folytathatja.

Ami az érkezőket illeti, sajtóinformációk szerint a külügyminiszteri széket Sarkozy először nagy jobboldali ellenfelének, Dominique de Villepinnek ajánlotta fel, de nemleges választ kapott, sőt Villepin még a pártból is kilépett. Ezek után esett a választás Alain Juppéra. „A legjobb közülünk” – mondta róla egyszer Jacques Chirac korábbi államfő, akinek a kezei alatt többek között miniszterelnök és külügyminiszter is volt korábban. Fényes politikai karrierje 2004-ben tört meg, amikor illegális pártinanszírozási botrányba keveredett. A bíróság bűnösnek találta, tizennyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték, és egy évre eltiltották a közügyektől. A „sivatag átszelése” után, amely az ő esetében kanadai professzorkodást jelentett, 2006-ban Bordeaux polgármestereként tért vissza a politikába. Városvezetőként sikeres és népszerű lett, s megerősödtek a párton belüli pozíciói is. Tavaly novemberben már újra miniszteri széket kapott, de a külügy vezetőjeként, zsebében a francia diplomácia helyreállításának feladatával mostantól a kormány legerősebb tagja lehet. A két másik érkező, a liberális szárnyhoz tartozó Gérard Longuet, és az évtizedes belügyi tapasztalattal rendelkező Sarkozy-ember, Claude Guéant gyakorlatilag debütáns a miniszteri szintű politikában.