Vajdaság: radikális megoldásra van szükség

A Vajdaság gyarmatosítása még ma sem fejeződött be: hiába az autonómia, a hatékony működéshez és a tényleges fejlődéshez még jó néhány eszköz hiányzik. Úgy tűnik, hogy a szerb kormány ma sem veszi komolyan a tartomány önállóbb létét, ami akár a kérdés radikalizálódását is eredményezheti.

Hat éve van zászlaja, bő egy éve – javarészt kulturális – autonómiája: a Vajdaság azonban még mindig erősen függ Belgrádtól, többen a tartomány ,,gyarmatosításáról” beszélnek, és visszasírják a jugoszláv időket, mikor az itt élők átlagkeresete és a tartomány gazdagági mutatói messze felülmúlták az országos átlagot. Meddig tartható fenn ez az állapot? Vajon készek-e a vajdaságiak akár a végsőkig is elmenni saját ügyükért?

Kiteljesedő autonómia

A Vajdaság Ma írása szerint Újvidéken több óriásplakát emlékezik meg a vajdasági zászló 2004-es megszületéséről, ami egy lépcsőfok volt a tartomány autonómiájának megteremtése felé. A következő jelentős esemény a 2009-es tartományi hatáskörökről szóló törvény elfogadása, majd az elmúlt évben ennek fokozatos végrehajtása: a Vajdasági Fejlesztési Bank létrehozása, nemzeti tanácsok megválasztása, stb.

Gyarmati státusz?

Ezek szép eredmények, a gyakorlatban azonban még sok minden sántít. Többen figyelmeztetnek, hogy hajdanán, a jugoszláv államon belül létrehozott Vajdasági Autonóm Tartománynak (1974-1988) joga volt önállóan rendelkezni anyagi forrásairól. Az átlagfizetés 36 százalékkal volt magasabb, mint a jugoszláv átlag. Ezzel szemben ma a vajdaságiak átlagfizetése nemhogy elmarad a szerbiai átlagtól, de a munkanélküliség is magasabb, nem is beszélve más gazdasági mutatókról. (Így az sem véletlen, hogy a lakosság nagy részének emlékezetében Tito pozitív emléke máig él.)

Ezen problémák gyökere Dimitrije Boarov gazdasági elemző szerint nem gazdasági, hanem politikai: ha a szerb kormány nem hajlandó párbeszédet folytatni.

A

nélkülözhetetlen fejlődésről ugyanakkor csakis abban az esetben beszélhetünk, amennyiben az elért eredmények mellől az anyagiak sem hiányoznak: márpedig a költségvetésről a mai napig Belgrád rendelkezik, és nem kevés probléma akad a pénzek kifizetéséről. Nem véletlen, hogy többen azzal vádolják a kormányt, hogy az autonómia megadásával a mézesmadzagot húzták el a vajdaságiak – és Európa – orra előtt, más azonban nem történt.

Tényleges önállóság híján

Emellett érdemes arra is kitérni, hogy az európai uniós tagságra pályázó ország egyre több Brüsszelből érkező forrásról rendelkezhet. Míg néhány városközösségnek (Kragujevac és más šumadijai községek) a hatékonyabb lobbitevékenység érdekében jó ideje van képviseletük az európai fővárosban, Vajdaságnak egyelőre csupán az ígéretek jutottak, míg a képviselet megnyitása folyamatosan csúszik.

Továbbá a Vajdasági Szociáldemokrata Liga a minap (február 22.) arra hívta fel a közvélemény figyelmét, hogy ellen kell állni a tartomány feldarabolásának, amit a regionalizáció és a sikeresebb uniós pályázás ürügyén hirdettek meg – olvashatjuk a Vajdaság Mán. A tartomány, bár nem rendelkezik mindenről önállóan, mint régió egységesen kíván fellépni, és nem engedi, hogy ,,bizonyos körök” saját igényeiknek megfelelően alakítsák át határait.

A kérdés radikalizálása

A vajdasági autonómia megerősítése nem csupán a magyarok érdeke: minden ottlakónak fontos, hogy a szerb alkotmány által is elismert autonóm tartomány hatékonyan működjön. Éppen ezért hívta fel a figyelmet nem is olyan régen Miroslav Ilić szerb politikai elemző a vajdasági kérdés ,,radikalizálásának” szükségére. A tartománynak a központi kormány egyenrangú tárgyalóféleként kellene fellépnie olyan témákban, mint a Vajdaság elszakadása vagy önálló államisága. A már idézett gazdasági elemző, Dimitrije Boarov is úgy látja, hogy a fent említett gazdasági problémákat kizárólagosan az egyenlő politikai párbeszéd útján lehet kezelni.

Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a szerb kormánynak immár be kellene látnia a ’90-es években meghirdetett centralizáció bukását, ami egyáltalán nem szolgálja az ország egészének fejlődését. Sőt, az uniós jelöltségre áhítozó Szerbiának magáéva kellene tenni azokat az európai elveket – elsősorban a szubszidiaritást és a regionalizációt -, amelyek tényleges cselekvési lehetőséget adnak a kisebb kormányzati szintek számára, és nem csupán utat mutatnak, de a fejlődés eszközeit is biztosítják. Ezek hiányában nemcsak a Vajdaság, de Szerbia is csorbát szenved.