Venezuela lassan egy nagy orosz katonai bázis lesz

Reményét fejezte ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, hogy az orosz katonai gépek továbbra is igénybe vehetik majd a venezuelai reptereket, a hadihajók pedig a kikötőket, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta a dél-amerikai országból érkezett hivatali partnerét, Vladimir Padrino Lópezt.

Sojgu kijelentette, hogy a két ország között rendszeresek a szakemberek és küldöttségek cserelátogatásai. Megjegyezte: a venezuelai repülőterek használata lehetőséget ad az orosz pilóták számára, hogy fontos tapasztalatokat gyűjtsenek a hosszú távú repülés terén és jó harckészültségi állapotban tartsák a haditechnikát.

Az orosz védelmi miniszternek a zárt tárgyalást megelőzően elhangzott szavai szerint a két félnek van miről tárgyalnia a katonai és a haditechnikai együttműködés témájában, továbbá a Venezuelában kialakult helyzetről is. Sojgu kiemelte, hogy venezuelai kollégájával a két ország elnöke, Vlagyimir Putyin és Nicolás Maduro előző napi tárgyalásának eredményei alapján folytatott megbeszélést.

Az orosz elnök Vlagyimir Putyin és a venezuelai elnök Nicolas Maduro találkozója a novo-ogarjovói állami rezidencián, 2018. december 5-én. EPA/MAXIM SHEMETOV

Putyin szerdán, amikor Novo-Ogarjovóban fogadta Madurót, elítélte a venezuelai politikai helyzet terrocselekmények általi megváltoztatására irányuló kísérleteket. Egyúttal támogatásáról biztosította tárgyalópartnerének “a társadalmi egyetértés” megteremtésére és az ellenzékkel való viszony rendezésére irányuló erőfeszítéseit.

“Természetesen elítélünk minden, nyilvánvalóan terrorista jellegű lépést, minden olyan kísérletet, amely a helyzet erőszakos megváltoztatására irányul” – mondta.

Putyin elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy az idén sikerült megfordítani az orosz-venezuelai kereskedelmi forgalomban korábban megmutatkozó negatív tendenciát.

A fenti mondatot azért érdemes picit kibontani is: Oroszország évek óta hitelekkel látja el Venezuelát, a hitelek visszafizetése azonban nem a hagyományos módon, pénzben történik – lévén az országnak saját, értékelhető valutája már valójában nincs -, Venezuela olajjal fizet.

Az elmúlt időszakban viszont az Oroszország felé induló olajszállítások is elkezdtek akadozni, aminek két fő oka van:
– az egyik, hogy Kína felé is hasonló módon kell “törleszteni”
– a másik pedig, hogy a venezuelai olajipar is romokban áll, a kitermelő eszközök ősi darabok, a munkások pedig gyakorlatilag éheznek, így a kitermelt olajmennyiség egyre csökken.

Az éhség végzi ki Venezuela olajiparát

Gyorsul a venezuelai kivándorlás, hárommillióan menekültek el

A szerdai találkozót megelőzően Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak válaszolva kijelentette: az orosz elnöki hivatalnak semmi köze sincs azokhoz az elképzelésekhez, amelyek szerint Oroszországnak rakétákat kellene telepítenie Latin-Amerikába a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) megsemmisítéséről szóló megállapodás megszűnése esetén. Ilyen felvetések szakértői médiaviták során hangzottak el Moszkvában.

A venezuelai rendszer ellen az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókat vezetett be arra hivatkozva, hogy Maduro aláásta a demokratikus intézményrendszert hatalmának megtartása érdekében, az országban pedig az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikai döntései miatt súlyos gazdasági válság alakult ki, a helyi fizetőeszköz teljesen elértéktelenedett és folyamatos az élelmiszer- és nyersanyaghiány.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás