Nő az adósság, megindultak az amerikai kötvényhozamok

Az egyre növekvő mértékű kötvénykibocsátás és az amerikai kamatemelések meghozták hatásukat, a 10 éves amerikai kötvényhozam kedden hét és fél éve a legmagasabb szintre emelkedett, meghaladva a 3,25 százalékot.

Az amerikai kötvénypiac hétfőn nemzeti ünnep miatt zárva volt, kedden azonban a 10 éves kötvényhozam péntekhez képest 2,4 bázisponttal, 3,253 százalékra, 2011 áprilisa óta a legmagasabb szintre nőtt.

Az amerikai kötvényhozamok a múlt hét óta folyamatosan emelkednek, mert a kedvező amerikai gazdasági adatok alapján felerősödött az a várakozás, hogy felgyorsul az infláció és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az eddig vártnál nagyobb ütemben emeli az alapkamatot.

A hozamok emelkedéséhez a FED emelésein túl az is jelentősen hozzájárul, hogy az amerikai államadósság Donald Trump adócsomagjának mintegy mellékhatásaként jelentősen és meredeken emelkedik.

A Trump-adminisztráció azzal számolt, hogy az adóreform költségeit kompenzálja majd a gazdasági növekedésből adódó bevételtöbblet. A növekedés megvan, de a kiadások megugrottak, a bevételek pedig csökkentek 2017-hez képest. Eredmény: emelni kell a kötvénykibocsátások mennyiségén.

Erős növekedés és meredek adósságpálya jellemzi az amerikai gazdaságot

Nem hozza a számokat az adóreform, csúnyán nő az amerikai adósság

A teljes amerikai államadósság nyáron már átlépte a 21,3 billió dolláros szintet – tavaly év végén még 20 billió alatt volt -, de a kibocsátások ütemén újra növelni kellett, augusztusban a kincstár bejelentette, hogy minden lejáratnál 1-1 milliárd dollárral megemeli a kibocsátandó összeget és egy új, 2 hónapos futamidejű kincstárjegyet is forgalomba hoznak a likviditás fenntartása érdekében.

Az amerikai hazai össztermék (GDP) közel négy éve a legnagyobb ütemben, 4,2 százalékkal nőtt az idei második negyedévben negyedéves összevetésben és évesített ütemben egyaránt. Augusztusban a fogyasztói árak éves összevetésben 2,7 százalékkal emelkedtek, a szeptemberi adatot csütörtökön ismertetik, szakértők 2,8 százalékos értéket várnak.

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás