Hivatalba lépett az új katalán elnök

Beiktatták hivatalába Quim Torrát, Katalónia új elnökét csütörtökön Barcelonában. A katalán parlament függetlenségpárti többsége által hétfőn megválasztott új vezető a szokásoktól eltérő módon szűk körben, a katalán kormányzati palota egyik kisebb termében, egy alig öt perces eseményen tette le hivatali esküjét, amelyben azt ígérte, elnöki feladatát “Katalónia népének akaratához” hűen látja el.

Elmaradt az elnöki medál ünnepélyes átadása, amelyet hagyományosan a leköszönő elnök akaszt az új vezető nyakába, ezzel jelképezve a tisztség átnyújtását.

Az esemény végleges időpontját néhány órával annak kezdete előtt hozták nyilvánosságra, és korlátozták a sajtóorgánumok részvételét. A három katalán közszolgálati médium mellett két hírügynökség lehetett jelen. A döntés miatt a katalán újságírók egyesülete tiltakozását fejezte ki közleményben hangsúlyozva, hogy “az állampolgárok tájékoztatása a demokrácia egyik alappillére”.

A hagyományoktól eltérően nem képviseltette magát a beiktatáson a spanyol kormány sem arra hivatkozva, hogy “degradálja az elnöki intézmény méltóságát” az esemény választott formája.

Quim Torra Katalónia 131. elnöke, akit 202 nappal azután iktattak be hivatalába, hogy elődjét leváltották.

Barcelona, 2018. május 14.
A függetlenségpárti Quim Torra távozik a parlament épületéből, miután Katalónia elnökévé választották Barcelonában 2018. május 14-én. Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) párt 55 éves jelöltje egyszerű többséggel nyerte el az elnökséget a szavazás második körében. A név szerinti nyilvános voksoláson 66 képviselő szavazott igennel, 65 nemmel, és négyen tartózkodtak. (MTI/EPA/ Andreu Dalmau)

Az új katalán elnök eredetileg ügyvéd, könyvkiadó és író. A tavaly december 21-i katalán parlamenti választásokon szerzett képviselői parlamenti mandátumot, korábban az Ómnium Cultural politikai és kulturális civil mozgalom elnöke is volt.

Az új elnök Carles Puigdemont közeli barátja, akinél jóval radikálisabb elszakadáspártinak tartják. Egyes ellenzéki vélemények szerint valójában a volt elnök bábja lesz.

Megválasztása előtt elmondott programbeszédében kinyilvánította, hogy Carles Puigdemont leváltott vezetőt tartja Katalónia legitim elnökének, és fáradhatatlan munkát ígért az önálló katalán köztársaság létrehozásáért.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás