Trump és Putyin Észak-Koreáról egyeztetett telefonon

A kétoldalú kapcsolatokról és a világ válsággócairól, elsősorban a koreai rendezésről tárgyalt egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte péntekre virradóra a Kreml sajtószolgálata. A közlemény szerint a telefonbeszélgetést az amerikai elnök kezdeményezte.

“Megvitatták a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseit, továbbá a helyzetet a válsággócokban, hangsúlyt fektetve a Koreai-félsziget nukleáris problémájának rendezésére” – áll a szűkszavú közleményben.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség emlékeztetett arra: Oroszország és Kína a minap azt javasolta, hogy Észak-Korea a térségbeli helyzet stabilizálása érdekében hirdessen moratóriumot az atom- és rakétakísérletekre, Dél-Korea és az Egyesült Államok pedig tartózkodjon a közös hadgyakorlatoktól. Washington figyelmen kívül hagyta ezt a javaslatot.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész előfeltételek nélküli, közvetlen, előzetes párbeszédet folytatni Észak-Koreával, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője viszont azt hangsúlyozta, hogy nem lehet Észak-Koreával addig tárgyalni, amíg “alapvetően nem javít magaviseletén”.

A Kreml tájékoztatása után a Fehér Ház is megerősítette közleményében, hogy a két elnök tárgyalt egymással a kétoldalú kapcsolatokról, és “az együttműködésről a nagyon veszélyes észak-koreai helyzet megoldása érdekében”. A washingtoni közlemény szerint Trump megköszönte Putyinnak azt, hogy csütörtökön a szokásos év végi sajtótájékoztatóján elismeréssel szólt az Egyesült Államok erős gazdasági teljesítményéről.

Az éves sajtótájékoztatón Putyin úgy fogalmazott, hogy nem akarja minősíteni Trump munkáját az elnöki poszton, de lát eredményeket az amerikai gazdaság és piacok növekedésében. Mint fogalmazott: láthatók “ilyen rövid idő alatt is a meglehetősen komoly eredmények”. Putyin szerint ez az amerikai gazdaság iránti befektetői bizalomnak a jele.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »