Orosz jóváhagyás mellett kezdtek államosításba az ukrán szakadárok

Ahogy azt már két hete sejteni lehetett, azzal, hogy Putyin elnök elismerte a szakadár területek okiratait, elindult Ukrajna további szétszakadása – ezúttal a keleti területek magántulajdonainak államosítására került sor.

Nem sértették meg a kelet-ukrajnai szakadárok a minszki megállapodásokat azzal, hogy az ellenőrzésük alá tartozó területeken úgynevezett “külső irányítás” alá vonták az ukrán joghatóság alá tartozó vállalatokat, az ukrán hatóságok ellenben igen az önkényesen kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaság gazdasági blokádjával – jelentette ki szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Fenti kijelentéssel az orosz fél újabb jelét adta annak, hogy a szakadár területek Oroszország teljes támogatását élvezhetik. Február 19-én Vlagyimir Putyin egy olyan rendeletet írt alá, amely legitimizálja az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok hatóságai által kiállított okiratokat – ezekkel a jövőben a szakadár területek lakói szabadon utazhatnak Oroszország területére, munkát vállalhatnak és tanulhatnak is ott.

További részletek

Moszkvai sajtótájékoztatóján Lavrov arra a fejleményre reagált, hogy a kelet-ukrajnai szakadár területek vezetése kedd éjféltől “külső irányítás” alá helyezett – de facto államosított – mintegy 40 vállalatot és bányát. A lépést az ukrán nacionalisták által megvalósított közlekedési blokádra, valamint a vállalatok működésének biztosítására és a munkahelyek megtartására hivatkozva tették meg.

Az orosz diplomáciai tárca vezetője szerint a minszki megállapodások tiltják a közlekedési, valamint a szociális és gazdasági blokádot, sőt, éppen hogy az egységes gazdasági, közlekedési és infrastrukturális térség helyreállítását feltételezik, még a politikai rendezést megelőzően. Mint mondta, az ukrán kormány a gazdasági blokáddal nagyon nehéz helyzetbe hozta a szakadár területeket, így azok vezetésének a “külső irányítás” bevetésén kívül aligha maradt más választása.

Ukrán önkéntes alakulatok – a törvényhozás néhány képviselőjének támogatásával – január 25. óta akadályozzák a szénszállító vonatok érkezését a szakadár területekről, energetikai válságot okozva ezzel a saját hátországukban. Február 15-én az ukrán kormány egyhónapos rendkívüli állapotot hirdetett ki az energiaellátásban, de a radikálisok ellen nem lépett fel. A szakadár területeken közben nyersanyaghiány miatt több helyen leállt a termelés.

A donyecki és a luhanszki vezetés ilyen körülmények között hirdette meg a szakadár területeken lévő vállalatok “külső irányítás” alá helyezetését, aminek legnagyobb kárvallottja Rinat Ahmetov milliárdos, akinek a front minkét oldalán vannak érdekeltségei.

Donyeckben sajtójelentések szerint szerdán fegyveresek szállták meg az Ahmetov tulajdonában lévő Donbassz Arena futballstadiont, amely mostanáig humanitárius segélyközpontként működött. Noha a milliárdos a szakadár területeken folytatott jótékonysági tevékenysége ellenére az egységes Ukrajna híve, érdekeltségeinek egy részét hagyták tovább működni az ország keleti részén.

A kelet-ukrajnai fejlemények miatt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szintén Kijevet és a szakadár területek nacionalisták általi blokádját hibáztatta, ugyanakkor nem nyilatkozott arról, hogy meg lehet-e nyitni az orosz piacot a szakadárok ellenőrzése alá vont cégek termékei előtt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Felkapott hírek

Friss hírek