Nem hatott Kína fenyegetése, épül a THAAD Dél-Koreában

A dél-koreai védelmi minisztérium tulajdonába került kedden egy földcsereügylet révén az a földterületet, ahová a THAAD típusú amerikai rakétavédelmi rendszereket fogják telepíteni – értesült a Hszinhua kínai hírügynökség.

Egy névtelenül nyilatkozó védelmi minisztériumi illetékes közölte, hogy a Lotte International cégcsoporttal aláírt szerződés értelmében a tárca tulajdonába került a cég egyik golfpályája, ahová a THAAD-rakétákat fogjak telepíteni, a vállalatcsoport pedig cserében a hadsereg egyik földterületét kapta meg – a Lotte International igazgató bizottsága már jóvá is hagyta a földcsereügyletet.

A rakétatelepítésre kiszemelt terület Észak-Kjongszang tartomány Szengdzsu megyéjében található. Az állami Hszinhua kínai hírtelevízió múlt heti beszámolója szerint a dél-koreai Lotte Group súlyos következményekkel számolhat, ha a jelenleg általa birtokolt golfpálya területén engedélyezi az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer telepítését.

További részletek

Az egy évvel ezelőtti újabb észak-koreai föld alatti atomrobbantás és rakétakísérlet után Szöul megállapodott Washingtonnal, hogy megkezdik a tárgyalásokat THAAD típusú amerikai mozgatható hadszíntéri rakétavédelmi rendszert telepítéséről Dél-Korea területén. A THAAD-rendszer közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen nyújt védelmet, ezért Kína és Oroszország is hevesen tiltakozott ellene, arra hivatkozva, hogy ez aláássa az északkelet-ázsiai térség stabilitását és biztonságát, Phenjan pedig bejelentette, hogy atomcsapásának elsődleges célpontja lesz az amerikai rakétarendszer. Mindez nem tántorította el Szöult a szándékától: tavaly július elején már nyélbe is ütötte a megállapodást Washingtonnal.

A kínai kormány decemberben és januárban összesen 43 megtorló intézkedést hozott Szöul ellen a THAAD-rakéták telepítésének szándéka miatt, a szankciók főleg a szórakoztatóipart és az importáruk piacát érintik. Peking megtiltotta például a dél-koreai művészeknek, hogy fellépjenek Kínában, szigorúbb szabályokat vezetett be az olyan népszerű dél-koreai áruk importjára is, mint például a kozmetikumok vagy az elektromos autók akkumulátorai. Kína egyben betiltotta a két ország közötti charterjáratokat is, ami nagyban kihatott Dél-Korea turisztikai ágazatára.

Forrás: MTI/Hszinhua

Felkapott hírek

Friss hírek