Alternatív termeléscsökkentést választottak az oroszok

Oroszország áprilisban már a tervezettnél jóval nagyobb mértékben foghatja vissza az olajtermelését az OPEC szervezetével decemberben létrejött termeléscsökkentési megállapodás részeként – közölte Alekszander Novak orosz energiaügyi miniszter hétfőn.

Oroszország eredetileg azt vállalta, hogy januártól hat hónap alatt napi 300 ezer hordóval csökkenti a termelését az októberi szintről. Ehhez képest a miniszter hétfőn azt mondta, hogy Oroszország a tervezettnél nagyobb mértékben hajthat végre termelésvisszafogást, méghozzá úgy, hogy a csökkentés napi 200 ezer hordó lesz az első negyedév végére, és további napi 300 ezer hordó áprilisban. Ez összességében napi 500 ezer hordó, több a vállalt 300 ezer hordónál.

  • Januárban még nem jött össze
A decemberi szintekhez képest az orosz kitermelés mindössze 100 ezer hordóval csökkent januárban, de a nyár végi adatokhoz képest inkább 400 ezer hordós kitermelésnövelést láthattunk. Az oroszok ráadásul előre jelezték, hogy a tervezett csökkentést technikai okokból csak elnyújtva, március végére tudják teljesíteni, így a most beígért áprilisi többletcsökkentés valójában csak egyensúlyba hozná az első néhány hónap magasabb kitermelési adatait a vállalásokkal.

Az OPEC-tagok viszont fegyelmezettebben hajtották végre az egyezséget, 92 százalékos arányban teljesítették a vállalt csökkentéseket.

További részletek

Az energiaügyi miniszter ugyanakkor hozzátette: a termeléscsökkentés sebessége elsősorban a vállalatokon múlik. Az Alekszandr Novak által ismertetett adatok szerint januárban napi 117 ezer hordó volt az orosz termeléscsökkentés. A nagy olajexportáló országok – az OPEC-tagok és OPEC-en kívüli államok – tavaly decemberben állapodtak meg arról, hogy naponta együttesen mintegy 1,8 millió hordóval csökkentik a kitermelést 2017 első felében. Arról még vitáznak, hogy a megállapodást kiterjesszék-e az év második felére is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás