Irán kész „pofon vágni” az USA-t

Az Egyesült Államok „erős pofonra” számíthat, ha alábecsüli Irán védelmi képességeit – mondta az elitnek számító Forradalmi Gárda parancsnoka szerdán. A Gárda a legnagyobb létszámú iráni katonai szervezet.

Donald Trump amerikai elnök múlt havi hivatalba lépése óta ígéretet tett arra, hogy keményen fog fellépni Iránnal szemben, valamint a január 29-ei rakétateszt után figyelmeztette az országot, hogy a tűzzel játszik, ha folytatja viselkedését.

„Az ellenséget nem szabad alábecsülni. Nagy arculcsapás lesz ez nekik, ha ilyen hibákat vétenek” – idézte Mohammad Pakpourt, a Gárda szárazföldi erőinek vezetőjét a katonai szervezet honlapja, a Sepahnews.

Szerdán a Forradalmi Gárda befejezte három napos hadgyakorlatát, melyet rakéták, ágyúk, harckocsik és helikopterek bevetésével hajtottak végre: mindezt dacára annak, hogy hogy az Egyesült Államok nemrég büntetőintézkedéseket vezetett be Teherán ellen, mert Washington szerint Irán a 2015-ös nukleáris megállapodás óta végrehajtott rakétatesztjeivel megsérti ezt a megállapodást.

Irán azt állítja, hogy a rakétakísérletekkel nem sérti meg a nagyhatalmakkal másfél éve megkötött nukleáris megállapodást, mert a tesztelt rakéták nem képesek atomtöltet hordozására, egyben megvádolta Washingtont, hogy “amatőr módon” viselkedik a kérdéssel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkünk: Irán tovább tesztelgeti rakétáit

„A hadgyakorlatok üzenete a világ arroganciája felé az, hogy ne csináljanak semmi butaságot. Ma mindenki láthatta, hogy milyen erőkkel rendelkezünk a szárazföldön” – mondta Pakpour.

A katonák elmondása alapján „fejlett rakétákat” teszteltek, valamint drónokat is bevetettek a gyakorlatok során, melyeket Közép- és Kelet-Iránban tartottak.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek