Az ügyészség már Fillon gyermekeit is vizsgálja

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség csütörtökön kiterjesztette Francois Fillon volt miniszterelnök konzervatív elnökjelölt két idősebb gyermekére is azt a vizsgálatot, amelyet eredetileg a korábbi kormányfő feleségének állítólagos fiktív parlamenti állása miatt indított.

A Le Canard enchainé című szatirikus hetilap szerdai számában azt állította, hogy Fillon nemcsak a feleségének fizetett ki bruttó 900 ezer eurót asszisztensi szerződéssel lefedve, hanem 2005 és 2007 között szenátorként két gyermekét is asszisztenseként alkalmazta, s ilyen minőségükben 84 ezer eurót utalt át nekik.

A konzervatív elnökjelölt egy múlt heti televíziós interjúban maga fedte fel, hogy ügyvéd végzettségű gyerekeinek is adott “alkalmi megbízásokat”, amikor szenátor volt. Francia újságírók viszont ezt azonnal lehetetlennek nevezték, ugyanis 2005 és 2007 között gyermekei még nem voltak ügyvédek, csak egyetemi hallgatók.

A Fillon által nyilvánosan elmondottak alapján a Le Canard enchainé a szenátustól is megszerezte a vonatkozó fizetési kimutatásokat. Eszerint Marie Fillon 2005. október és 2006. december között havi bruttó 3800 eurós fizetésért volt apja asszisztense a szenátusban. Az akkor 23 éves lány ugyan már befejezte jogi tanulmányait, de csak két évvel később tette le az ügyvédi esküjét.

Utódja bátyja, Charles Fillon lett, aki a hivatalos dokumentumok alapján akkor szintén 23 évesen 2007. január és július között havi 4846 euróért látta el apja mellett a titkársági munkákat a szenátusban.  A Fillon gyerekek nem kívántak francia újságírók megkeresésére az újabb sajtóinformációkra reagálni.

A francia lapok értesülése szerint mindkettőjüket hamarosan beidézi az ügyészség, jóllehet még egyikük sem kapott idézést, s a szenátushoz sem érkezett házkutatási kérelem annak érdekében, hogy a nyomozók betekintést nyerhessenek a munkaszerződésekbe.

A párizsi ügyészség múlt héten sikkasztás, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával indított vizsgálatot, s hétfőn külön-külön kihallgatta a Fillon házaspár tagjait, akik nem tudták bemutatni Penelope Fillon munkaszerződéseit, ezért kedden az állítólagos fiktív állásokat vizsgáló nyomozók a francia nemzetgyűlésben jártak.

A fizetési kimutatások szerint, amelyeket a Le Canard enchainé megszerzett, Penelope Fillon bruttó 831 440 eurót kapott férje, majd annak utódja asszisztensként 1988 és 1990, majd 1998 és 2007 között, valamint 2012-2013-ban, a nemzetgyűlésbe viszont nem volt belépőkártyája és parlamenti e-mail címmel sem rendelkezett.

A France 2 közszolgálati tévécsatorna csütörtökön jelezte, hogy birtokába jutott egy 2007-ben készült interjú, amelyben Fillon felesége maga jelenti ki, hogy “soha nem volt a férje asszisztense”. A csatorna ma este le is adja ezt az interjút. Élise Lucet, az Envoyé Spécial című magazin műsorvezetője elmondta, hogy az interjút a brit Sunday Telegraph készítette.

A volt miniszterelnök támogatottsága a botrány egy héttel ezelőtti kirobbanása óta öt százalékkal esett vissza és ezzel a harmadik helyre szorult a 27 százalékkal vezető Marine Le Pen és Emmanuel Macron mögé.

Egy csütörtökön közzétett felmérés szerint a franciák több mint kétharmada azt szeretné, ha Fillon visszalépne az elnökjelöltségtől.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / AP

Felkapott hírek

Friss hírek

cdu-csu-spd

Újra a nagykoalíciónak áll a zászló Németországban

Egyre többen állnak ki a nagykoalíció folytatása mellett a Német Szociáldemokrata Pártban, hangsúlyozva, hogy az úgynevezett Jamaica-koalícióról szóló tárgyalások kudarca új helyzetet teremtett, amelyben már nem lehet elutasítani a kormányzást az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió szövetségével.

Read More »
epa06307554 A handout photo made available by Dalai Nohra  shows Lebanese Prime Minister Saad Hariri speaks During a conference under slogan Together against piracy' in Beirut, Lebanon, 03 November 2017 (Issued 04 November 2017). Hariri announced on 04 Novermber 2017 that he resigns from the Prime Minister's office. According to media reports, Hariri said that the current political climate reminds him with the time before the assassination of his father, former Lebanese Prime Minister Rafic Hariri, and he also mentioned Iran's influence in his country, and the region. Hariri came into office for his second term on 18 December 2017.  EPA/DALATI NOHRA HANDOUT  HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

Egyelőre tisztségében marad a libanoni kormányfő

A hazájába két és fél hetes távollét után visszatérő Szaad Haríri libanoni miniszterelnök a tévében közvetített nyilatkozatában elmondta, benyújtotta hivatalos lemondását Michel Aun köztársasági elnöknek, aki nyomatékosan javasolta, várjon vele, engedjen teret a lemondás okairól és politikai hátteréről folytatandó párbeszédnek. Hozzátette, hogy elfogadja az elnök javaslatát.

Read More »