Itt a B2B értékesítés automatizáltan eredményes formája! (x)

A B2B értékesítés optimalizálásának érdekében célszerű gondolni arra is, hogy automatizált mechanizmusokkal még több hozható ki nemcsak az eredményekből, hanem a ráfordítandó erőforrásokból is.

Hogy miként valósulhat meg ez a gyakorlatban? Pontosan ennek fogunk utánajárni a bejegyzés keretei között. Rávilágítunk arra, hogy megfelelő rendszerekkel és automatizmusokkal miként növelhető a B2B sales hatásfoka.

B2B értékesítésnél rendkívül sokat számít a leadek időben történő kezelése

Vagyis annak a megvalósítása, hogy minden egyes beérkező érdeklődés, már előmelegített lead vagy szerződéskötés előtt álló ügyfél időben megkapja a neki járó törődést. Még azelőtt, hogy a konkurencia hamarabb férkőzne a kegyeibe.

A projektmenedzsment szoftver jelleget is betölteni képes CRM rendszerek felhasználóbarát változataival ez könnyedén megvalósítható. Többek között úgy, hogy a rendszeren belül névre szóló, határidővel ellátott teendők rendelhetők az értékesítő kollégákhoz.

Ennek a hozzáadott értékeként többé nem kell attól tartani, hogy bármely leendő vagy már meglévő ügyfél megfelelő kommunikáció nélkül marad. CRM rendszerrel ugyanis 100%-os lehet a B2B értékesítés hatékonysága.

CRM féle projektmenedzsment támogatással könnyebb képbe kerülni

Mármint akkor, amikor egy-egy korábban megkezdett tárgyalási folyamaton szeretnénk dolgozni. Ott van példaként a MiniCRM projektmenedzsment szoftver jelleggel hasznosuló felülete. Tényleg csak egyetlen kattintásba kerül, hogy a szóban forgó kliens vagy érdeklődő minden előzménye elérhetővé váljon. Megtekinthetők a korábbi beszélgetésekről és egyeztetésekről készült feljegyzések.

Emellett pedig a csatolt fájlok lehívása is megvalósulhat. Vagyis egy-egy már kiküldött ajánlat részletei vagy pedig a korábban váltott email kommunikáció specifikumai is másodpercek alatt tekinthetők át, nagyban elősegítve ezáltal a sales folyamat eredményességét.

A B2B sales egyes folyamatainak automatizálása időt szabadíthat fel

Mit értünk pontosan az automatizálás lehetőségei alatt a B2B értékesítés szempontjából? Hogy néhány példát említsünk, az utánkövetés teendői, az előmelegítő e-mail marketing kampányok, az elveszett érdeklődő kérdőív, illetve a beragadt érdeklődő eszkalálás tipikusan ebbe a körbe tartozhat.

Közös bennük, hogy a projektmenedzsment szoftverként is alkalmazható felhasználóbarát CRM rendszer által automatizált mechanizmussá formálhatók. Ezáltal pedig házon belül szabadulhat fel értékes idő, illetve kapacitás.

Innentől kezdve pedig egyéni preferencia kérdése, hogy a felszabadult idő és extra kapacitás mire irányuljon. Akár a folyamatok, a marketing vagy a növekedés is kerülhetnek a fókuszba, óriási lépést megtéve ezáltal a szintlépés irányába.

Fizetett tartalom (x)

Hozzászólások ()

Friss hírek