Az EURUSD ezen a héten is követte a PSR által meghatározott forgatókönyvek egyikét. A piaci mozgás továbbra is a hetekkel ezelőtt felhúzott vonalak között zajlik.
Forgatókönyvek
Az árjegyzés továbbra is a hármas zónát erősíti, amennyiben nincs zóna vesztés az ár újabb csúcsokra törhet. A négyes zónába való érkezése egy erősebb long trend kezdetét jelentheti hosszútávon. Amennyiben a dollár felülkerekedik ellenfelén, úgy az árjegyzés érkezhet az alacsonyabb zónákba, illetve támadhatja a korábbi lokális völgyet.
Részletek a videóban:
A Begyik Roland által működtetett PSR Youtube csatornán immár több mint egy éve folyik a piacok elemzése, a korábbi részek ott elérhetőek, az újabbakról minden hétfőn mi is beszámolunk és a PSR Twitter csatornáját is érdemes követni!
Kockázati felhívás
A fent látható elemzések általános információkon alapulnak. Bármely vélemény, elemzés, árszint vagy egyéb tartalom oktatási céllal, nem pedig befektetési ajánlatként kerül publikálásra. Bármely személy, aki ezen információkra támaszkodik kereskedési döntéseiben, csakis saját felelősségére teszi. Bármely tartalom közlése nem veheti figyelembe az egyén befektetési céljait, illetve az egyén pénzügyi helyzetét és szükségleteit. A múltból olvasott, elemzett információk, teljesítmények alapján nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni a jövő eredményeit illetően. Minden személy, aki ezen tartalmak, információk alapján hozza meg befektetési döntéseit, csakis saját kockázatára teszi, weboldalunk nem vállal semmiféle felelősséget az oldalon szereplő elemzések segítségével meghozott befektetési döntésekkel kapcsolatosan.
Az MNB Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag döntöttek az alapkamat 50 bázispontos csökkentéséről az áprilisi ülésen a ma közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. A monetáris politika áprilistól új szakaszba lépett, a második negyedévben a kamatcsökkentés üteme lassul.
A kormány szerdai ülésén áttekintette az üzemanyagárakat, és megállapította, hogy a jelenlegi csökkentésekkel a magyar üzemanyagárak elérték a szomszédos országok átlagát.
Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.
Törökország leállította az áruforgalmat Izraellel csütörtökön a gázai övezetben folyó harcokra hivatkozva, a török kikötőket blokkolták az izraeli kereskedelmi forgalom előtt.
Egy japán startup szeptemberben indítja el a klinikai teszteket egy olyan kezelésre, amely képes lehet a fogak visszanövesztésére. Állatokon tesztelve a kezelés serkentette a fogbimbók fejlődését az állkapocsban, ezzel új fogak kialakulását okozva.