Európa és a terrorizmus Párizs és Brüsszel után

A brüsszeli támadások kapcsán ismét erőteljes reflektorfénybe került a terrorizmus és a terrorfenyegetettség kérdése, ezt járjuk körül.

1. Ma már nem érhető el a teljes biztonság állapota

Terrortámadások az elmúlt évtizedekben a világ minden pontján előfordultak: Európában, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Kínában, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban, Törökországban, Indonéziában és még sorolhatnánk. 

E szempontból teljesen mindegy, hogy alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó és biztosító demokráciáról, vagy autoriter, elnyomó rendszerekről beszélünk. 

Meg kell értenünk, hogy a különböző katonai és titkosszolgálati eszközök alkalmazásával (lehallgatás, fokozott rendőri jelenlét, határellenőrzés, dróntámadások, célzott akciók, kihallgatások, kínzás stb.) sem lehet minden egyes támadást előrejelezni és megakadályozni. Hiába a novemberi párizsi támadások óta, Európa több államában is jelenlévő fokozott katonai jelenlét, önmagában – ahogy Brüsszel is bizonyította – ezáltal sem akadályozhatók meg terrortámadások. 

Ennek tudatosulása mind a politikusok, mind a társadalom számára kulcsfontosságú. Idő-, pénz- és erőforráspazarlás a terrorizmus mint olyan előtérbe helyezése és priorizálása olyan kérdések előtt, mint a szociális problémák, az egészségügy, az oktatás stb. A társadalmak olyan irányú nyomása a politika felé, miszerint többet kellene tenni, csak rosszabbra fordítja a helyzetet és készteti a vezetőket országok lerohanására és hibás válaszok megfogalmazására, amelyek csak tovább mélyítik a problémát. 

Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy a „globalizáció révén az egyébként gyenge és perifériára szorult szereplők képesek erőszakos cselekményeket végrehajtani, távol a hazájuktól. A XIX. század során, az európai imperalizmus csúcspontján, a dühös kenyaiak, indiaiak, vietnámiak számára esélytelen volt London, vagy éppen Párizs megtámadása. Azonban ma, dühös csecsenek fel tudnak robbantani egy metrót Moszkvában, míg dühös muszlimok képesek megtámadni egy szórakozóhelyet Párizsban, vagy egy repteret Brüsszelben”, fogalmaz Stephen Walt a Foreign Policy hasábjain.

2. Európa terrorfenyegetettsége nagy részben „belülről fakad”

Divatos manapság párhuzamot vonni a menekültáradat és a kontinens terrorfenyegetettsége között, ugyanakkor – még, ha valamilyen módon nyilvánvaló is, hogy a terrorszervezetek kihasználják a körülményeket – a probléma forrása részben Európában keresendő. És éppen ez teszi oly nehézzé a megoldást. „Ha a fenyegetést saját állampolgáraid jelenítik meg, akkor mit sem ér a határok lezárása, vagy a migráció korlátozása”, olvasható a VOX-on. 

Ugyanis látni kell, hogy a párizsi merénylet esetében például, hogy az elkövetők jelentős többsége európai állampolgár volt. Salah Abdeslam maga belga születésű francia állampolgár. Egy 2015 decembéreben kelt tanulmány szerint kb. 5000 nyugat-európai állampolgár utazott Szíriába, vagy Irakba a „kalifátus” oldalán harcolni. A tanulmány rámutat, 2015-ben megduplázódott az Európából a Közel-Keletre utazó „harcosok” száma. 

Ezen egyének, tekintve a szervezet folyamatos gyengülését és a „helyszíni agymosás” erejét, még nagyobb valószínűséggel térnek vissza Európába és válnak még inkább képessé támadások végrehajtására a harctéren megszerzett tapasztalat és a kiképzés eredményeként. 

3. Sem Európa, sem más kontinens nem lesz képes a terrorfenyegetettségtől megszabadulni, ez „Európa új valósága”

Az előző pontból fakad, hogy nincs egy univerzális gyógyír, amellyel kiiktatható a terrorizmus és az általa megjelenített fenyegetettség. 

Tovább nehezíti a kérdést, hogy egyre gyakoribb jelenség a terrorszervezetek és a szervezett bűnözés összefonódása. A szervezett bűnözői csoportok képesek a terroristák számára logisztikai, pénzügyi támogatást nyújtani, ezzel elősegítve „munkájukat”. Ahogy láthatjuk, a szervezett bűnözés ma is létező és virágzó iparág, amelynek felszámolásáról ma semmilyen vezető nem keringet álmokat. 

A terrorizmussal való összefonódás pedig még inkább megnehezíti a hatóságok dolgát és bizonyítja, hogy mindkettőt kizárólag „menedzselni”, kezelni lehet, de teljes egészében megszüntetni nem. 

Ehhez hozzáadódik, hogy a terrorizmus motivációja mögött széles skála húzódik. Terrorcselekmény elkövetése mögött állhat düh, bosszú, külföldi jelenlét elleni ellenállás, megtorlás, ideológiai célok elérése, vallási fanatizmus, szélesebb jogok megszerzése, elitkorrupció elleni fellépés és még sorolhatnánk. Jelentős különbséget fedezhetünk fel a tamil tigrisek vagy éppen az al-Kaida, az Iszlám Állam, a Hezbollah, vagy az IRA motivációi mögött. 

Stephen Walt példáival élve, Oszama bin Laden és az al-Kaida, a szeptember 11-i terrortámadások okaként a muszlim szent helyek nyugati hitetlenek általi megszállását tette, míg a szélsőjobboldali Anders Breivik 77 embert gyilkolt meg Oslóban amiért szerinte a norvég politika megsérti az ország alapvető értékeit. 

Így pedig több tanulságot is levonhatunk. Egyfelől hibás a terrorizmus iszlámmal mint vallással való azonosítása, ezáltal az iszlám és a muszlim hívők démonizálása, valamint a terrorizmus mögötti motivációkból fakadóan lehetetlen a kérdés hatékony kezelése. 

4. Lehetséges kitörési pontok

Ahhoz, hogy a terrortámadásokat megelőzhessük, illetve nagymértékben csökkentsük, több tényező és folyamat együttes érvényesülésére van szükség. 

Felejtsük el, hogy a katonai megoldás hatékony, a problémát nem lehet megszüntetni a Közel-Keletre vezényelt néhány százezres kontingenssel. Ahhoz, hogy a terrorizmus jelentette veszélyeket kezelni tudjuk, az azt előidéző problémákat kell orvosolni. 

Európában – és ennek egyik mintapéldája Belgium – a fiatalok – legyen szó muszlimokról, vagy nem muszlimokról – integrációját, életkörülményeik javítását, előrelépési lehetőségük biztosítását, munkaerőpiaci elhelyezkedésük esélyét kell elősegíteni. El kell érni, hogy ezek a fiatalok ne dőljenek be a propagandának és kilátást látva jövőjükben ellenálljanak a szélsőségeknek.

Illusztrálva a problémát, a Le Monde idézett egy fiatal belga állampolgárt: „Kérem, értsék meg, hogy amikor számos fiatalember utazik Szíriába, annak hátterében az áll, hogy ezekre a fiatalokra senki, soha nem szentelt semmilyen figyelmet, míg nem ezek a fanatikusok azt a benyomást keltették bennük, hogy végre tényleg élhetnek. Itt vagyok én, egyetemen tanulok, beszélek franciául, arabul, hollandul. De amikor munkát keresek, egy barátom lakcímét kell megadnom csak azért, mert a Molenbeek negyedben lakom”, utalt a Molenbeek negyedből való kitörési lehetőségek esélytelenségére és ezáltal az ott élők radikális nézetekre való hajlandóságára. 

A másik, és ideális esetben ezzel párhuzamosan zajló dolog a közel-keleti társadalmi problémák megoldása, amely azonban a térség jelenlegi állapotát tekintve rendkívül távol áll. Amíg Irakban a szunniták helyzetét nem rendezik, mindig lesz olyan szervezet, – ha az Iszlám Állam, ha más – amely képes lesz előretörni és felemelkedni, kihasználva a marginalizált etnikai, vallási csoportokat. Ezt a történelem már többször bizonyította, sajnos eddig nem tanultunk belőle. 

De számos egyéb törésvonal és mélyen gyökerező probléma húzódik a régió országaiban, amelyek megoldásától évekre, ha nem évtizedekre vannak az érintett államok. Az etnikai, vallási törésvonalakon túl, óriási mértékű a szegénység, a munkanélküliség, amely kifejezetten erősen érinti a közel-keleti (és afrikai) társadalmak rendkívül magas létszámú fiataljait, sokak számára nehézséget jelent a legalapvetőbb szükségletekhez való hozzáférés, magas a korrupció szintje, illetve folyamatos fegyveres konfliktus dúl Irakban, Szíriában, Líbiában és Jemenben is. 

5. A muszlimokkal szembeni előítéletek növekedése csak káoszt szül

Az elmúlt években az a sajnálatos helyzet állt elő, hogy szerte Európában a muszlim-ellenesség egyre nagyobb méreteket ölt. Több mint másfél milliárd muzulmán vallású személy él a Földön, akik ma kénytelenek életüket néhány, az iszlám vallást fanatikusan, félrevezetően és hibásan értelmező egyén miatt megkülönböztetve, megbélyegezve élni. 

Ezzel párhuzamosan erősödnek a szélsőjobboldali pártok, igazolást nyernek (hibásan) olyan „policy-k”, mint amelyeket Donald Trump, vagy éppen Ted Cruz hangoztat előszeretettel, illetve felerősít olyan törekvéseket, amelyek további nehéz helyzetbe hozhatják kontinensüket (pl. a brit EU kilépés, a „brexit”). A terrorizmusra adott egyik fajta választ és annak következményeit már ismerjük szeptember 11 óta és az nem kis részben hozzájárult ahhoz, ami ma zajlik a világban és ami ma Európa problémájához vezetett. 

„Nem a terrorizmus a probléma, hanem az, ahogyan reagálunk rá”, fogalmaz Stephen Walt. Érdemes jól a fejünkbe vésni: az ISIS gyengül a Közel-Keleten, fokozatosan veszti el területeit, nincs akkora vonzereje és erőforrása, hogy a világ jelentős részét magához szólítsa, így kénytelen nagy médiafigyelmet és meghökkenést előidéző támadásokat végrehajtani, embereket lefejezni és több ezer éves műkincseket tönkretenni. Nem képes meghódítani Európát, nem képes ráerőltetni az iszlámot a nyugati világra, nem képes aláásni gazdaságunkat, és nem is lesz képes a felsoroltak közül soha, semmire. 

Arra viszont képes, hogy kiprovokálja a rossz válaszokat, reakciókat az államokból, amelyeket sajnos a politikai logikának megfelelően a társadalmi nyomás hatására (esetünkben a muszlimok elleni elégedetlenség, és a szélsőjobb erősödése) a vezetők sok esetben magukévá is tesznek.

Európába egy új korszak köszöntött be. Az elmúlt évtizedek hibás külpolitikai lépései (mind amerikai, mind európai részről), az Unió tagállamai közti hatékony együttműködés, illetve az egyes tagállamokban a kiábrándult fiatalok problémái kezelésének hiánya, valamint a közel-keleti társadalmakban mélyen gyökerező etnikai, vallási és szociális feszültségek megoldatlansága oda vezetett, hogy jelenleg a terrorfenyegetettség Európa szerves részévé vált, amelyet megoldani egyelőre nem képes, mindössze kezelni tudja.

Mindemellett, egy olyan irányba haladunk, amely a problémát még komplexebbé teszi. Ahelyett, hogy a kiváltó okokra helyeznénk a hangsúlyt, tovább szítjuk az ellenségeskedést és démonizáljuk az iszlámot mint vallást, ezzel is erősítve a terrorszervezeteket. Erősödnek a szélsőségek, felelőtlen és a világra még több rosszt hozó jelszavakkal kampányoló emberek profitálnak mindabból, ami zajlik és ezeknek a folyamatoknak a végét még nem is látjuk.  

A terror jelentette problémák kezelésére, menedzselésére, és nem fokozására lenne szükség. Jelenleg azonban az utóbbi irányba indultunk el.