Játékosan érkezhet az állami kontroll Törökországban

Az IT szektor serkentését tervezi Recep Tayyip Erdogan török államfő. Kérdéses, hogy az új program ötlete nem az állami kontroll növelését vetíti-e elő.

A Daily Sabah kormányközeli újság lapjain megjelent riport szerint Erdogan egy háromlépcsős program megvalósítását tervezi. Eszerint első lépésként tehetséges programozókat toborozna, majd második lépésként felhívást intézne az üzleti szektor szereplőihez, amelyben a szoftverek fejlesztésébe való invesztálásra ösztönözné őket. A harmadik lépcsőben Törökország-szerte IT fesztiválokat szervezne, amelyeken az államfő diákokkal karöltve egy-egy egyszerűbb játék vagy program megírását vállalná, ezzel is motiválva a tehetséges fiatalokat. A terv valóban hatásos reklámot jelentene a török IT szektornak, hiszen melyik másik állam büszkélkedhet az államfője által megírt számítógépes játékokkal?

Az ötlet mindenesetre ellentmondásos. A Hürriyet török lap szerint a tervet Erdogan azzal indokolta, hogy a fiatalok túl sok időt töltenek a közösségi oldalakon, illetve számítógépes játékokkal. Lehetséges, hogy ezután a török tinédzserek a népszerű játékok helyett majd Erdogan által programozott játékokat választják majd?

Emellett meglepő, hogy a technológiai újításoktól és legfőképpen internettől idegenkedő államfő mégis az IT szektor fontosságáról beszél. Tavaly az akkor még Erdogan által vezetett kormány több közösségi oldalt is letiltott, azok káros hatásaira hivatkozva. Bár akkor a török alkotmánybíróság a tiltásokat feloldotta, a Hürriyet forrásai szerint Törökországban a mai napig több mint nyolcvanegyezer internetes oldal van blokkolva. Bár jelenleg a török vezetés nem tiltja a népszerű oldalak, mint például a Facebook, Twitter vagy YouTube használatát, mégis a tiltás veszélye folyamatosan fennáll.

A tavalyi internetes média elleni fellépés gyanússá teszi az államfő lelkesedését. Félő, hogy az állam által támogatott IT fejlesztés valójában az állami kontroll növelését eredményezné.

Schranz Katalin

Friss hírek