A jemeni válság anatómiája

Kaotikus állapotok uralkodnak Jemenben, miután a huszi lázadók előretörése után a Szaúd-Arábia vezette koalíció légitámadásokat hajt végre az országban. A helyzetet nehezíti a terrorszervezetek jelenléte, illetve a jemeni társadalom egyébként is rendkívüli megosztottsága. Írásunkban a konfliktus résztvevőit, céljaikat és a válság megoldásának problémáit mutatjuk be.

A Jemenben zajló események egy rendkívül törékeny, szegény és konfliktusokkal tűzdelt társadalom tünetei, amelyek különösen érzékenyen érintik Szaúd-Arábiát és az Öböl-menti arab államokat, valamint az Egyesült Államokat is. Emellett komoly teret nyitnak a szélsőséges szervezetek előretörésének és megerősédésének, és tovább mélyítik a térség amúgy is kaotikus állapotát. Irakon, Szírián és Líbián túl most már Jemenben is mindennaposak a fegyveres összecsapások, amelyek komoly veszélyeket hordoznak magukban a résztvevő felek, de leginkább a jemeni társadalom számára.

Jelen írás a konfliktus szereplőit kívánja bemutatni, rámutatva a felek közti kapcsolatokra, illetve a válság megoldásának lehetséges forgatókönyveire. 

Huszik

A jelenlegi válság közvetlen kirobbantói egyértelműen a Jemen északi részén élő huszi lázadók voltak. A mozgalom 1992-ben keletkezett, békét és toleranciát hirdetve, illetve az országban egyre inkább terjedő szalafizmus ellenében a zaidizmus „újjáélesztésének” szükségességét hirdették, amiért sokan a Jemenben 1962-ig, több mint ezer éven át uralkodó imamátus visszaállításával vádolják a síita mozgalmat. 

A huszik az iszlám síita ágának zaidita változatát követik, amely a síita irányzatok közül a legközelebb áll a szunnitákhoz. Ők az úgynevezett ötösök, akik ugyan elismerik az imám-tant, azonban az imámot nem tekintik tévedhetetlen, karizmatikus vezetőnek, valamint a szunnitáknál jellemző választott imámokat részesítik előnyben. 

A mozgalom a Hívő Fiatalok szervezete körül szerveződött, amely az évek során egyre inkább radikalizálódott, és a különböző nyári táborokon, iskolai rendezvényeken, és mecsetekben Amerika- és Izrael-ellenes jelszavakat kezdtek hangoztatni. 2004-ben az Abdullah Száleh vezette kormányzat több száz zaiditát letartóztatott, illetve elrendelte vezetőjük, Husszein al-Houthi elfogását is. 2004-től így egészen 2010-ig több hullámban, véres összecsapások jellemezték a huszik és a kormányzati erők közti viszonyt, amelyben Husszein al-Houthi életét vesztette. Utódja 2004-től fia, Abdel Malek al-Houthi lett, aki azóta is a mozgalom élén áll. 

Az arab tavasz hulláma 2011-ben elérte Jement is. A huszik ebben újabb lehetőségeket láttak céljaik elérése érdekében. Alapvetően a legfőbb cél a kormányzatban való részvétel, illetve a regionális autonómia volt a síita csoport számára. 

A „jemeni tavasz” megdöntötte Abdullah Száleh 1978 óta tartó uralmát, és utóda alelnöke, Manszúr Hadi lett. Száleh távozását követően egy úgynevezett Nemzeti Párbeszéd Konferencia ült össze, amelynek feladata a politikai átmenet megvalósítása, új alkotmány elfogadása lett. A huszik úgy érezték, hogy nem megfelelően vannak reprezentálva az átmenetet megvalósító szervezetben, és az ország föderációvá alakítását mélységesen ellenezték, mivel Szaada-t, a huszik „fellegvárát” a főváros, Szanaa irányította részhez csatolták. 

2014 nyarán egyre sokasodtak a huszik szervezte demonstrációk a kormányzat lemondását követelve. A társadalom jelentős része támogatta a huszikat, egyfelől a körülbelül 35-40 százalékot kitevő zaidita lakosság a közös vallás miatt, másfelől pedig azért, mert a huszik elszámoltathatóságot, korrupció elleni fellépést, jobb életszínvonalat ígértek, amely a hagyományosan óriási munkanélküliséggel rendelkező országban pozitív hangokra talált. A hab a tortán a benzinárak megemelése lett, amelynek hatására aktivizálódtak a síiták, és szeptemberben megkezdődött az a huszi előretörés, amely napjainkban egy komoly válságot eredményezett a térség legszegényebb országában.

A huszik csekély ellenállással találkozva vonultak be a fővárosba, majd több rendezési kísérlet sikertelensége után januárban elfoglalták az elnöki palotát, „túszul ejtve” Manszúr Hadi államfőt. A huszi retorika szerint kezdetben nem kívánták monopolizálni a hatalmat, a politikai élet szereplőinek háromnapos ultimátumot adtak egy, a válság megoldását célzó tervezet kidolgozására. Ezt követően azonban feloszlatták a parlamentet, és egy ideiglenes, huszi kormányt állítottak fel. A harcok kiújultak, állandósultak. A Szaúd-Arábia vezette koalíció bombázza a huszik állásait, aktivizálódik az al-Kaida és az Iszlám Állam, felveszik a harcot a különböző törzsek, illetve a déli szeparatista mozgalmak is.

Az al-Kaida és az Iszlám Állam

Köztudott, hogy a terrorista szervezetek leginkább akkor tudnak megjelenni és érvényesülni egy-egy országban, ha nagyfokú instabilitás uralkodik, és a központi kormányzat nem képes ellátni alapvető feladatait, illetve a társadalmat komoly feszültségek, ellentétek és kilátástalanság jellemzi. 

Az al-Kaida Jemenben egyébként is rendkívűl erős. Már Afganisztán szovjet megszállását követően felértékelődött az ország, ahol 1979-et követően az Egyesült Államok tudtával zajlott kiképzés és toborzás azzal a céllal, hogy a megszálló Szovjetunióval felvegyék a harcot Afganisztánban. 

Abdullah Száleh elnök a kétezres évekig viszonylag jó kapcsolatban állt az al-Kaidával, és magával Oszama bin Ladennel is, gyakran használta a szervezetet a szocialista Dél-Jemen jelentette fenyegetés ellen. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások azonban teljesen új helyzetet eredményeztek. Jemenben megjelent a CIA és az FBI, széles körű nemzetközi együttműködés alakult ki a terrorizmus terjedése ellen, amelyhez formálisan Abdullah Száleh is csatlakozott. 

Ugyanakkor számos kritika érte a jemeni vezetést, hogy nem veszi fel elég hatékonyan a harcot a terrorszervezet ellen, és gyakran felhasználja politikai ellenfeleinek eltüntetéséhez. 

Az al-Kaida az Arab-félszigeten (AQAP) mint szervezet maga hivatalosan 2009-ben jött létre Jemenben a szaúdi és a jemeni szárny egyesülésével. A csoport ereje főleg az ország középső és keleti területein koncentrálódik, és számos merényletet hajtottak végre az országban, és azon kívül is. Többek között az al-Kaida jemeni szárnya vállalta a felelősséget a Charlie Hebdo elleni merényletért. 

Az Iszlám Állam erejét kezdetben Irak és Szíria kötötte le, csak nyomokban volt fellelhető a Közel-Kelet más államaiban. Mára azonban megjelent többek között Egyiptomban, Líbiában, majd Jemenben is. Nemrég két síita mecsetnél hajtott végre merényletet, amelyben mintegy száznegyven ember vesztette életét.

Az al-Kaida és az Iszlám Állam közt megfigyelhető versengés így Jemenre is átterjedt, és könnyen lehet, hogy az Iszlám Állam az al-Kaidához hasonló pozíciókat és befolyást fog kiépíteni az országban. Amíg az instabil helyzet fennmarad az országban vagy hosszú távon állandósul, az al-Baghdadi vezette szervezetnek minden esélye meg is van erre.

Az Iszlám Állam Irakban és Szíriában is defenzívába szorult az elmúlt hónapokban, a jemeni (és más országok felé való) terjeszkedéssel azonban növeli a legyőzhetetlenségébe vetett hitet, amely oly vonzóvá teszi a fiatal dzsihadisták számára a szervezetet. Emellett az Iszlám Állam ideológiája megköveteli a folyamatos terjeszkedést, a fennálló nemzetállami határok „lebontását”, az iszlám fennhatóságának kiterjesztését, és a szunnita muszlimok védelmét. Így ahol lehetőséget, vákuumot talál, ott azonnal megjelenik, és próbál minél nagyobb befolyást kiépíteni.

Komoly problémát jelent, hogy ezzel még jobban radikalizálja az al-Kaida tevékenységét, mivel a rivális terrorszervezetnek is fel kell keltenie az ifjú muszlimok (valamint akár a nem muszlimok) érdeklődését, amennyiben a két szervezet közti versengésből győztesen akar kikerülni. 

Emellett pedig, ahogy korábbi cikkünkben leírtuk, a jelenlegi válság könnyen a terrorszervezetek karjába sodorhatja a síita lázadókkal szemben álló szunnita lakosságot, ahogy ez történt Irakban is.

Ali Abdullah Száleh

Abdullah Száleh, Jemen egykori elnöke egy igazi túlélő. 1978-ban került Észak-Jemen elnöki székébe, amely pozícióját egészen 2011-ig őrizte. Közben zajlottak polgárháborúk, egyesült a két országrész, többször megpróbálták elmozdítani, hol pozitív, hol viharos viszony állt fenn Szaúd-Arábiával, megjelent az al-Kaida, megkezdődött a terrorizmus elleni globális háború, de Száleh mindvégig a helyén maradt. 

Az első Öböl-háború alatt Száleh nyíltan Szaddam Husszeint támogatta, amiért Szaúd-Arábia kiutasított egy millió jemeni vendégmunkást országából, valamint befagyasztotta az óriási mértékű támogatásokat, amitől a jemeni elnök bukását várta. Száleh azonban a helyén maradt. Az Észak- és Dél-Jemen közti 1994-es polgárháború során a szaúdi vezetés pénzzel és fegyverekkel is támogatta az egykor szocialista Délt, de Száleh végül mégis hatalmas sikert aratott. 

A 2004 és 2010 között zajló huszi lázadás idején szintén Száleh volt az elnök, aki sikerrel vette fel a harcot a lázadókkal. A 2011-es forradalom azonban megtörte uralmát, és bár sokáig habozott lemondani, végül büntetlenségéért cserébe átadta hatalmát Manszúr Hadinak. 

Paradox módon ma az az Abdullah Száleh a huszik legfőbb szövetségese, akinek korábban oly sok fejtörést okozott a síita mozgalom. Sokan vélik úgy Jemenben, hogy a 78 éves egykori elnöknek még mindig az elnökségre fáj a foga, és ehhez a huszikat használja fel, habár nyíltan kijelentette, hogy ugyan Hádinak mindenképpen mennie kell, a Száleh család nem kíván politikai pozíciót betölteni, a tárgyalásos megoldásban érdekelt. 

Ugyanakkor a kritikák szerint az egykori elnök fiát, Ahmed Alit kívánja az elnöki székbe ültetni, így gyakorolva továbbra is hatalmat. Száleh – még államfői tisztsége alatt – arra törekedett, hogy utódja fia legyen. Eltávolítása után azonban Hádi az Egyesült Arab Emirátusokba akkreditált nagykövetnek nevezte ki, hogy így szabaduljon meg tőle. 

Az egykori államfőnek rendkívül jó kapcsolatai vannak a hadseregen belül, közülük sokan harcolnak így a huszik oldalán. Gyakori vélekedés manapság, hogy a huszik által elért sikerek Száleh befolyásának és támogatásának köszönhetők. 

Irán 

Az Iráni Iszlám Köztársaság a Közel-Kelet egyik meghatározó állama, és egy „síita tömb” vezetője. Szíria, a libanoni Hezbollah, Irak és a Hamász (bár a két fél között állnak fenn konfliktusok) révén komoly befolyást gyakorol a térségben. Miután a huszi lázadók elfoglalták a fővárost, úgy néz ki, hogy a síita Irán Jemenben is komoly pozíciókat fog kiépíteni. 

A perzsa állam hivatalosan ugyan nem ismeri el a husziknak nyújtott támogatásokat, de kétségtelen, hogy fegyverekkel, pénzzel is hozzájárult a huszik megerősödéséhez, illetve számos huszi harcos lett kiképezve Iránban, vagy éppen iráni katonák utaztak Jemenbe ugyanebből a célból. 

Irán és Szaúd-Arábia között komoly hatalmi versengés zajlik. Ebben a folyamatban Irán számára Szaúd-Arábia déli szomszédjának befolyásolása komoly ütőkártya, illetve ezzel a Perzsa-öböl térségét is hatékonyabban tudja ellenőrizni. 

Javad Zarif iráni külügyminiszter elítélte a szaúdi légicsapásokat, és a válság tárgyalásos rendezését szorgalmazta. Az valószínűsíthető, hogy Irán közvetlenül nem fog beavatkozni a konfliktusba. Most, amikor a nukleáris tárgyalásokon végre áttörést sikerült elérni, és esély nyílt az évtizedek óta tartó nemzetközi szankciók enyhítésére, a perzsa állam nem teheti meg, hogy ezt valami veszélyeztesse. Az iráni társadalomnak szüksége van arra, hogy Irán ismét a nemzetközi közösség tagja lehessen, és az iráni gazdaság fellendüljön a szankciók enyhítése révén. Az iráni vezetésnek eleget kell tennie ennek a „követelésnek”, amennyiben továbbra is hatalmon kíván maradni. 

Emellett jelenleg a kapacitása sincs meg Iránnak egy szárazföldi intervencióhoz. Számos iráni katona harcol Irakban és Szíriában is, az Iszlám Állam elleni harc, Aszad hatalmon tartása, illetve az iraki befolyás megőrzése nagyobb prioritás jelenleg, mint Jemen. 

Lapozzon a következő oldalra és ismerje meg Szaúd-Arábia és koalíciója álláspontját is!

Szaúd-Arábia és az általa vezetett koalíció

Ahogy Ibn Szaúd államalapító korábban megfogalmazta: „a jó és a rossz, ami bennünket érhet a jövőben, az mind Jemenből fog érkezni.” Az elmúlt évtizedek során ez kétségtelenül érvényesült. A szaúdi vezetés számára komoly fejtörést okoznak azok a történések, amik Jemenben zajlanak.

Alapvetően nem maga Jemen mint ország jelenti a problémát, hiszen elenyésző a mérete, erőforrása és képessége Szaúd-Arábiához képest, hanem sokkal inkább a jemeni instabilitásból származó problémák: terrorizmus, menekültek, a szaúdi síita lakosság mobilizálása, szeparatista mozgalmak, Irán befolyásának növekedése. 

Amíg Jemenben nincs rend, addig az al-Kaida és mára már az Iszlám Állam is veszélyt jelent Szaúd-Arábiára. A nagyfokú káosz könnyen menekülthullámot indíthat el, amely felszínre hozhatja a szaúdi monarchiában uralkodó társadalmi feszültséget és belpolitikai problémákat. A huszik aktivizálódásával fennáll a veszélye a másodrendű polgárokként kezelt szaúdi síiták mobilizálásának némi iráni támogatással. Ezen felül a huszik előretörése megnövelte Irán befolyását közvetlenül a szomszédságában, így mind északi, mind pedig déli határánál egy Irán-barát vezetés alakulhat ki.

Ezek a Jemen instabilitásából eredő problémák határozzák meg Szaúd-Arábia Jemen-politikáját. Aktuális érdekeinek megfelelően a szaúdi vezetés hol az ország egységét, hol különállását; hol a déli szeparatistákat, hol pedig a központi kormányzatot támogatta. Ha éppen nem vált javára a fennálló jemeni bel- és külpolitika, a támogatások megvonásával próbálta elérni az adott kormányzat bukását. 

Jelenleg a felsorolt problémák mindegyike releváns. Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábiának elege lett a huszik tevékenységéből, és szövetségese, Manszúr Hadi megbuktatása egy bizonyos pont átlépését jelentette, amelyet már nem hagy szó nélkül a gazdag olajmonarchia, miután több tárgyalásos javaslatát is elutasították a huszik. 

Alapvetően Salman király alatt egy újfajta szaúdi külpolitikát láthatunk. Mérséklődtek a GCC-n belüli ellentétek, amelyet jól mintáz a Katarral a Muszlim Testvériség körül kialakult konfliktusos viszony rendeződése, és az államközi kapcsolatok helyreállítása. Ez kiváltképp megjelenik Jemenben is, ahol a Muszlim Testvérekhez köthető al-Islah pártot támogatja Szaúd-Arábia. Salman király továbbá próbálja szorosabbra fűzni a szunnita államokkal fenntartott kapcsolatokat is, Törökországgal, Egyiptommal például. 

A műveletekben résztvevő és az azokat támogató államok legfőbb célja a törvényes hatalom helyreállítása, azaz Manszúr Hadi visszahelyezése az elnöki székbe, és a rend biztosítása. Ugyanakkor számos kérdőjel mutatkozik mind Szaúd-Arábia, mind pedig a koalíció tagjainak képességét tekintve, amely komolyan veszélyeztetheti a légicsapások sikerét. 

Ahogy Irak és Szíria is bizonyítja, kizárólag légitámadásokkal nem győzhetők le a huszik. Sőt a civil lakosságot ért légicsapások, az infrastruktúra megsemmisítése komoly következményekkel jár Szaúd-Arábia számára, amely amúgy sem örvend túl nagy népszerűségnek a jemeni társadalom körében, amely leginkább a megszálló és befolyást gyakorló államot látja a szaúdi monarchiában. 

Továbbá Szaúd-Arábia is küzd komoly belső problémákkal. Legyen szó a hatalomban bekövetkezett változásokról, az elitben zajló hatalmi harcokról,  a társadalom egy jelentős részének elégedetlenségéről és a többi. Egy elhúzódó és komoly összegeket felszívó, akár csak légitámadásokra épülő háború komoly problémákat generálhat az országban. A szárazföldi intervenció természetesen még inkább kizárandó opció, mivel akkora erőforrásokat vonna el, amelyet jelenleg nem tehet meg Szaúd-Arábia. 

A koalíció más tagjai számára sem fényesebb a helyzet. Egyiptom bár kifejezte szándékát, hogy hajlandó lenne szárazföldi erőket küldeni Jemenbe, még komolyabb gazdasági és társadalmi problémákkal küzd, mint Szaúd-Arábia, és szintén nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen akcióból sikeresen léphessen ki.

Érdemes még kiemelni Pakisztánt, amely Szaúd-Arábia régi szövetségese, ugyanakkor számos tény nehezíti az aktív pakisztáni szerepvállalást. Szaúd-Arábia elvárná a pakisztáni hatékony részvételt a koalícióban, ugyanakkor ezt az az Irán, amely képes komoly zűrzavart gerjeszteni Pakisztánban, nem nézné jó szemmel. 

Irán van abban a helyzetben, hogy mobilizálja a síita lakosságot egy olyan országban, ahol komoly problémákat generál a síiták és szunniták közti szembenállás. De a pakisztáni vezetés számára már csak egy iráni-indiai szorosabb együttműködés is komoly fejtörést okozna, valamint a perzsa állam Afganisztánban is képes olyan helyzetet teremteni, amely negatívan érintheti Iszlámábádot. Ha szükséges, kétségtelen, hogy Irán bármelyik „fegyvert” bevetné.

További lényeges probléma, és jogos kérdésfelvetés, hogy mi lesz a huszikkal? A huszi mozgalom a társadalom körülbelül 35 százalékát képviseli, és meghatározó erőként van jelen Jemenben, így elképzelhetetlen bármiféle rendezés, amelyből ők kimaradnak. Irak nagyon jó példája ennek: Szaddam Husszein rezsimjének megbuktatása után a szunnitákat teljes mértékben kizárták a politikai átmenetből, amelynek mai napig komoly hatása van. 

Ugyanakkor a huszik eddig mindenféle rendezési javaslatot elutasítottak, amely megnehezíti a tárgyalások megkezdését. Az egy világos stratégia lehet, hogy a huszikat olyan mértékben meg kell gyengíteni, hogy kénytelenek legyenek tárgyalóasztalhoz ülni, de mindenképpen ott kell lenniük annál az asztalnál. Ennek módja lehet a légitámadások fokozása vagy egy másik gyakran hangoztatott szaúdi érv, Abdullah Száleh átállítása az oldalukra, amellyel valószínűsíthetően bukás várna a huszikra.

És mit szól ehhez az Egyesült Államok? Lapozzon és megtudja!

Egyesült Államok

Amerika „titkos” háborút folytat Jemenben abban az értelemben, hogy lakossága nem igazán követi figyelemmel a jemeni eseményeket, illetve a Jemen jelentette veszélyforrásokat nem tekinti relevánsnak, elsősorban például az Iszlám Államhoz viszonyítva.

Az amerikai stratégia Jemenben eddig Manszúr Hadi támogatását, és az al-Kaida elleni célzott dróntámadásokat jelentette, amely Hádi eltávolításával, illetve a káosz kialakulásával alapjaiban változott meg. Amerika kivonta állampolgárait, különleges erőit, illetve a diplomáciai személyzetét az országból, ezzel pedig jelenleg hírszerzési és logisztikai támogatásán túl kevés szerepet képes játszani a folyamatok alakításában.

Amerika számára Jemenben – ahogy a térségben is általában – a legfőbb prioritás a terrorizmus elleni harc. A jelenlegi jemeni válság azonban csak elmélyíti azt a helyzetet, amelyben egyáltalán a terrorszervezetek működni tudnak. Az al-Kaida és az Iszlám Állam is profitál a káoszból, míg az Egyesült Államok elvesztette szövetségesét, és megszűntek azok a feltételek, amelyekkel Jemenben felvehető a harc a terrorizmus ellen.

Barack Obama amerikai elnök egy január 20-i beszédében hangsúlyozta, hogy a muszlim világban egy „okos stratégiára” van szükség, amelynek keretében helyi szövetségeseket kell találni, és el kell kerülni az amerikai szárazföldi intervenciót. Ennek realizálódása Hadi elmozdításával Jemenben távolra került. 

Akadnak olyan vélemények is, hogy maguk a dróntámadások is nagyban hozzájárultak Jemen instabilitásához. Ezek azt hangsúlyozzák, hogy a dróntámadások ugyan a terrorizmussal felveszik a harcot, azonban az alapvető társadalmi problémákat, mint a korrupció, a fejletlenség, szegénység nem oldják meg, és ezekre vajmi kevés figyelmet fordít Washington, holott ezekből táplálkozik mindenféle jemeni instabilitás.

Arról nem is beszélve, hogy az amerikai vezetés Jemenben is egy olyan komplex háborúban találta magát, amelyet a szereplők kapcsolatainak rendkívüli bonyolultsága jellemez. Miközben elítéli a huszik tevékenységét, és Amerika,- illetve Izrael-ellenes jelszavaikat, az al-Kaida elleni harcban mindkét fél érdekelt. Miközben Iránnal éppen egy történelmi megállapodás küszöbén áll, nem nézi jó szemmel Irán jemeni megerősödését, és a husziknak nyújtott támogatását. 

Az Egyesült Államok legfőbb érdeke tehát a stabilitás megteremtése, és Manszúr Hadi hatalmának helyreállítása, hogy széleskörű támogatással folytathassa a terrorizmus elleni harcot. E célok egyeznek a szaúdiak vezette koalíció céljaival, ugyanakkor a jelenlegi forgatókönyv mindössze hosszútávú instabilitást jelez előre. 

Kenneth M. Pollack a Brookings Intézet blogjának hasábjain óv attól, hogy Washington abban a reményben éljen, hogy a GCC-nek nyújtott támogatásáért cserébe majd nagyobb segítséget kap Irakban és Szíriában, majd a helyreállt Jemenben is az Öböl-meni arab államoktól. Pollack szerint ez mindössze rövidtávú előnyöket juttatna hosszútávú kudarcok létével, mivel ezzel Amerikának egy még aktívabb szerepre kellene ösztönöznie Szaúd-Arábiát, amely csak tovább mélyítené a konfliktust. 

Washingtonnak a feladata paradox módon arab szövetségeseinek meggyőzése lenne arról, hogy nekik sem érdekük még inkább beavatkozni Jemenben. A múltban lezajlott polgárháborúk mind-mind bizonyították, hogy a katonai intervenció óriási problémákat generál, amelyek hosszútávon a résztvevő államoknak, és a térségnek is komoly problémákat okoznak. 

Kiemelendő természetesen Manszúr Hadi és a hozzá hű milicisták szerepe. Hadi 2012-ben vette át az elnöki stafétát, és nagy szerepet játszott a Száleh bukását követő átmenet folyamatában. A Száleh-éra alatt tizenhét évig töltötte be az alelnöki posztot.

Megválasztását a huszik mellett, a déli szeparatista mozgalmak sem támogatták, mindenki más azonban felsorakozott mögé, nemzetközileg is elismert volt. Hadi komoly problémák közepette került hatalomra: társadalmi problémák, a huszik és a déli mozgalmak elégedetlensége, a politikai átmenet megvalósítása, a biztonsági erők problematikájának megoldása, miután azok vezetői leginkább a Száleh családhoz voltak hűek.

Hadi többé-kevésbé megszilárdította hatalmát, napjainkra azonban nem tudta kezelni a huszi lázadást, amely elmozdította az elnöki székből. Hadit az elnöki palotában tartották a huszik, amíg sikerült Ádenbe szöknie, – hagyományosan Hadi „bástyája” a stratégiai fontosságú kikötőváros – ahol maga köré szervezte híveit, majd a tárgyalásos megoldások sorozatos kudarca után, a GCC segítségét kérte a rend helyreállításáért.

Kétségtelenül a legfontosabb tényező, hogy a jemeni belső problémák megoldása az egyetlen módja annak, hogy a későbbi konfliktusok elkerülhetők legyenek. Amíg a társadalomban fennálló feszültségek fennállnak, egy újabb háború mindig reális forgatókönyv marad. És a közelmúlt bőven szolgáltat jó példákat a világnak. Irakban az alapvető szektariánus szembenállás ugyan csillapodhat időről-időre, de továbbra is megosztja a társadalmat. És lehet, hogy nem lesz Iszlám Állam egy, kettő vagy több év múlva, de az alapprobléma mindig magában hordozza egy újabb „Iszlám Állam” megjelenését. 

Le lehet bombázni Jement, fel lehet venni a harcot a szélsőségekkel, meg lehet ragadni fegyverrel a hatalmat, de ezek mind csak időleges, rövid távú megoldásokat jelentenek, hosszútávon azonban a fennálló feszültségek mindig magukban hordozzák egy véres háború lehetőségét. 

Káply Mátyás