Rázza a pofonfát a görög kormány

Miközben még javában nyitott Görögország és az eurózóna vitája a görög adósságrendezés mikéntjéről, a Ciprász-kormány és a görög parlament újabb frontot nyitott, midőn ez utóbbi kedden megalakította „német háborús jóvátétel követelését” célzó pártközi bizottságot, amely alkalomból Ciprász ismét Németország „morális és történelmi materiális” felelősségéről beszélt.

Érzelmekre ható beszédben üdvözölte a görög miniszterelnök a „német jóvátételi követelés bizottsága” megalakulását. Mint fogalmazott, csak látszólag van szó a múlt kérdéséről, valójában „ma is velünk élnek azok”, akik még látták, átélték a nácik görögországi pusztításait. A háborús borzalmakkal kapcsolatos emlékek Cirpász szerint „ma is frissen élnek”, és „politikai, történelmi és etikai kötelesség” ezeket továbbra is ébren tartani.

A görög parlamenti bizottság megalakulása tehát a kormány szerint egyszerre morális kötelesség és jogi szükség is, mivel athéni megítélés szerint Németország a világháborús jóvátétel szempontjából változatlanul Görögország adósa.

Igaz ugyan, hogy 1960-ban a német kormány akkori pénzben 115 millió német márka (ma kb. 59 millió eurónyi) kártérítést fizetett, aminek fejében az akkori görög (királyi) kormány nyilatkozatot írt alá arról, hogy nincs további követelése Németország felé. De – érvelt most Ciprász – az akkori kompenzáció csupán a civil áldozatokat kártalanította, a görög állam azonban úgymond mindmáig nem kapott semmilyen jóvátételt „az ország lerombolásáért”. Ráadásul a háborús években Görögország arra is rákényszerült, hogy kamatmentes hitelt nyújtson Berlinnek, amit mindmáig nem kapott vissza – fejtegette a továbbiakban a görög miniszterelnök.

A német jóvátétel ötlete nem új Athénban. Ciprász már a választási győzelmet követően is első gesztusként a második világháborúban a nácik ellen hősi halált halt görögök síremléke előtt tisztelgett, majd nem sokkal később felvetette a szerinte német részről fennálló tartozás kérdését. Berlinben ezt akkor azonnal elutasították, és a téma egy időre látszólag el is aludt, ám az egymást követő – görög szempontból sikertelen – eurózónás pénzügyminiszteri találkozók után az ügy ismét előtérbe került. Elvezetve egészen a keddi athéni szavazásig, amelyen a görög honatyák egyhangúlag az említett pártközi bizottság felállítására voksoltak.

Az athéni követelést szakértők kezdettől fogva egyértelműen „fölösleges görög kekeckedésnek”, az adósság-vitában folyó „görög alkupozíció szükségtelen gyengítésének” minősítették, ami túl azon, hogy a megegyzéshez szükséges német közvéleményt és a német politikai elitet még jobban Athén ellen hangolhatja, ráadásul nem német körökben is azonnal visszatetszést keltett.

Az Európai Parlament liberális frakciójának belga vezetője, Guy Verhofstadt például úgy vélte, hogy Ciprász ezzel a lépésével „aláássa az európai integráció alapjait”, aminek lényege, hogy az integráció folyamatában a korábban szembenálló országok éppen a kölcsönös megbocsátás és teljesen új lapok nyitása jegyében kezdtek egyre szorosabb együttműködést. „A bosszú nem lehet része ennek a közös Európának” – szögezte le egy februári nyilatkozatában az egykori belga miniszterelnök, aki szerint Ciprász követelése egyáltalán nem segíti a jelen helyzet kezelését, hanem éppen, hogy nehezíti a kompromisszum megkötését.

Mindez láthatóan nem tántorította el a Sziríza-kormányt attól, hogy felkarolja a jóvátételi követelés ügyét, amit a keddi miniszterelnöki beszéd után az is aláhúzott, hogy másnap, szerdán a görög igazságügyi miniszter már azt is kilátásba helyezte, hogy végső soron – a jóvátétel elmaradása esetén – annak értékével felérő görögországi német vagyonok befagyasztását sem tudja kizárni.

Brüsszeli megfigyelők körében megoszlanak a vélemények, hogy mi állhat a kényes gazdaságdiplomáciai tárgyalások közepette megfogalmazott athéni követelés mögött, ami nyilvánvalóan azt az országot (Németországot) irritálja, amelytől e tárgyalások sikere elsősorban függne. Diplomáciai körökben akadnak, akik az eurózónával folytatott tárgyalásokban tett kényszerű görög kormányzati engedmények miatt zúgolódó „keményvonalas” Sziríza-tagoknak szánt gesztust látnak a lépés mögött. Mások arra tippelnek, hogy Ciprászék egyre kevésbé bíznak eredeti követeléseik teljesülésében, és akkor már eleve a belpolitikailag megfizetődő konfrontálódó hangnemet állítják előtérbe.

Ennek egyébként más vonatkozásban is megvannak a jelei az EU-görög viszonylatban. A brüsszeli sajtó példaként idézi a görög védelmi miniszter közelmúltban tett kijelentését arról, hogy „amennyiben az eurózóna lesújt ránk, mi majd minden menekültnek szabad beutazási engedélyt adunk”, rászabadítva valamennyit a nyugati EU-tagországokra.

„Ha valami teljesen testidegen az európai integrációtól és az EU-tagság szellemétől, akkor ez a fajta szemlélet az” – jegyezte meg erről egy vezető beosztású EU-tanácsi forrás.