Oroszország nem nyerhetne háborút a NATO ellen

Globális katasztrófához vezetne, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyveres összeütközést provokálna ki a NATO-országokkal, a háborút azonban kétségtelenül a nyugati hatalmak nyernék – olvasható a Real Clear Defense nevű amerikai hírportál friss elemzésében.

A cikk szerzője, Tom Nichols szerint az igazi kérdés nem is az, hogy egy fegyveres konfliktus kirobbanása esetén Oroszország le tudná-e győzni a NATO erőit, hanem az, hogy Putyin önös érdekből, a következményekre való tekintet nélkül belerángatja-e az országát egy háborúba az észak-atlanti katonai szövetség ellen. Ennek a kockázatát növeli, hogy az orosz államfő – aki a szakértő szerint „neoszovjet nosztalgiát” ápol és bosszúra éhes a Szovjetunió összeomlása miatt – az egykori szovjet pártállami vezetőkhöz hasonlóan meg van győződve a „hanyatló Nyugat” gyengeségéről.

A Harvard Egyetem professzora azt írta, globális katasztrófához fog vezetni, ha az ukrajnai beavatkozás a NATO reakciójának tesztelésébe csap át, és a nyugati hatalmaknak ezért még időben meg kell állítaniuk Putyint.

Ehhez szerinte először is le kell számolni az észak-atlanti szövetség katonai képességeire vonatkozó alaptalan aggodalmaskodással. A közvélemény egy bizonyos része óriásinak és legyőzhetetlennek látja az orosz hadsereget, s ezt a félelmet a hidegháború után Oroszországban maradt irdatlan tömegű fegyverrel, valamint Putyin vitathatatlanul komoly hadi fejlesztéseivel indokolják.

Azok, akik ezt az álláspontot hangoztatják, azonban nem veszik figyelembe az említett hadi eszközök korát és állapotát, az orosz katonai infrastruktúra rendkívül leharcolt állapotát. Bár az orosz hadsereg valóban tekintélyes regionális erőt képvisel, nagy pusztításra képes, ez nem jelenti azt, hogy egy közel harminc államból álló, Oroszországnál sokkal népesebb és gazdagabb koalícióval szemben is sikerrel fel tudná venni a harcot.

A szakértő leszögezi, hogy a NATO haditechnikai fölénye rövid úton az orosz erők összeomlásához vezetne. Az orosz szárazföldi csapatoknak a légtér biztosítása nélkül esélyük sem lenne a kezdeti villámháborús sikereket követően, és a moszkvai hadvezetés ezt pontosan tudja. „A NATO vadászgépeinek semlegesítése nem hasonlítható egy utasszállító gép lelövéséhez” – fogalmazott a szerző.

A NATO ezenkívül rendelkezik még valamivel, amivel az oroszok nem: valós harci tapasztalattal. Az Egyesült Államok és szövetségesei közel tizenöt éve folyamatosan háborúznak a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában, a szövetségnek számos olyan katonája van, aki igazi harci helyzetben is kipróbálta magát. Az orosz hadsereg, amelyben egykor második világháborús és afganisztáni veteránok szolgáltak, napjainkban javarészt olyan katonákból áll, akiknek a harctéri tapasztalatai kimerülnek abban, hogy épületeket robbantottak fel Csecsenföldön, valamint a rendkívül szorongatott helyzetben lévő sorkatonákat lőtték Kelet-Ukrajnában – írta Nichols.

Ez nem azt jelenti, hogy Oroszország egy villámgyors hadművelettel nem tudna kezdeti sikereket elérni, ha hadseregével meglepetésszerűen betörne a Baltikumba vagy Lengyelországba. A NATO azonban nem Ukrajna: rövid időn belül olyan katonai válasz érkezne a szövetség részéről, amilyenről Kijevben csak álmodhatnak.

A Nyugat vélt hanyatlásáról, illetve gyengeségéről hallható szólamok már évtizedekkel ezelőtt jelen voltak a Szovjetunióban. Az elemző fontosnak tartotta kiemelni, hogy bár Putyin a jelek szerint alábecsüli a nyugati katonai szervezet erejét, az orosz vezérkar egészen biztosan tisztában van vele, hogy egy NATO elleni háborút nem tudnának megnyerni.

A provokációk, a sorozatos légtérsértések mögött az a már a szovjet érában megjelent tévhit áll, hogy a NATO alapvetően egy „kirakatszövetség”, amely kívülről ugyan jól néz ki, de a legkisebb csapásra összeomlik. Egy NATO-tagország elleni esetleg orosz támadás mögött egyedül ez a téveszme állna, amely szerint egy jól irányzott csapás egyszer és mindenkorra szétrobbanthatja a szervezetet.

Barack Obama amerikai elnök sem tett sokat Putyint azon meggyőződésének megingatására, hogy Moszkva áll nyerésre. A Fehér Ház nem kezeli a helyzet komolyságának megfelelően az ukrajnai orosz beavatkozást és az ismétlődő provokációkat, amelyek a szerző szerint rendkívül komoly fenyegetést jelentenek a nemzetközi biztonságra. A Nyugat türelmét Putyin gyengeségként és félelemként értékeli. A szakértő szerint az orosz államfő a „béna kacsák legbénábbikának” látja Obamát.

Nichols biztosra veszi, hogy amennyiben Putyin nyugatnak vezényli hadseregét, Oroszország csúnya vereséget szenved. Az orosz elnöknek ebben az esetben két lehetősége lenne: visszakozhat a béke érdekében vagy atomfegyvereket vethet be. A szerző szerint ez utóbbi azért különösen veszélyes, mert ha valaki meg van győződve a Nyugat gyengeségéről, akkor úgy hiheti, hogy már az első atombombával térdre lehet kényszeríti a NATO-t. A valóság ezzel szemben az, hogy egy nukleáris csapás minden bizonnyal a helyzet fokozódásához vezetne, az pedig a végkimeneteltől függetlenül a Putyin-rezsim és az egész ma ismert Oroszország végét jelentené.

Az elemző mindezek fényében három lépést tart elengedhetetlenül szükségesnek a nyugati országok részéről. Először is, amerikai csapatokat kellene állomásoztatni Ukrajna közelében. Másodszor, védelmi jellegű fegyvereket kellene szállítani az ukrán kormányhadseregnek. Végül pedig, változtatni kellene a retorikán. Fel kell hagyni a „stratégiai türelemről” és egyebekről szóló üres beszéddel, és világossá kell tenni, hogy Európa biztonsága kulcsfontosságú érdeke az Egyesült Államoknak, elválaszthatatlan Amerika biztonságától.

„Még van idő elkerülni egy katasztrófát és bebizonyítani, hogy az orosz elnök tévedett. Már ha a szándék megvan hozzá” – fejezte ki reményét a szakember.